Téma

A Tizenkét Apostol Kvóruma

A tucatnyi férfiú közül egyikük vámszedő volt, jó néhányan pedig halászemberek, akik Galilea partjainál űzték foglalkozásukat. Amikor elhívást kaptak a szolgálatra, annak szentelték magukat, hogy az Ő tanúi legyenek a világ előtt, aki elhívta őket.

Ők voltak az a tizenkét vezető tanítvány, azaz „apostol”, akiket Jézus Krisztus választott ki majdnem két évezreddel ezelőtt.

  

Akik ma ugyanezt a címet viselik, szintén különböző foglalkozásbéli háttérrel rendelkeznek, beleértve ebbe a törvényhozás, az üzleti élet, az egészségügy és a tudományok területét. Amikor elhívást kapnak a szolgálatra, ők is félreteszik saját foglalkozásukat, és teljes időben Krisztus tanúiként szolgálnak.

A Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai ők, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában.

Az újkori Tizenkét Apostol Kvórumának megszervezésére 1835-ben került sor, és jól példázza a Jézus Krisztus által megalapított egyház szó szerinti visszaállítását a földre.

A Tizenkét Apostol Kvóruma az egyház irányításának második legmagasabb elnöklő testülete. Tagjai az Első Elnökség irányítása alatt szolgálnak, amely elnökből és két tanácsosból álló, három tagú irányítási egység.

Elsősorban az a feladatuk, hogy Krisztus nevének különleges tanúi legyenek szerte a világon, de emellett komoly igazgatási feladatok is hárulnak rájuk, mert ők felügyelik a világméretű egyház rendezett fejlődését és növekedését.

Ahogyan az apostolok már az ősi időkben is elküldettek a világba, ők is sokat utaznak, hogy megerősítsék és biztassák az egyház tagjait, hogy új gyülekezeteket szervezzenek meg, és igazgassák az egyház ügyeit. Időnként ez azt is jelenti, hogy országok vezetőivel találkozva tárgyalásokat folytatnak az egyháznak egy új országban való megszervezéséért.

A Tizenkét Apostol Kvórumának jelenlegi tagjai:

M. Russell Ballard elnök

M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. 1985. október 6-a óta szolgál apostolként, utazik a világban, oktatja az egyház tagjait és irányítja a világméretű egyház mindennapos ügyeit.

A utahi Salt Lake Cityben született, 1928. október 8-án, Melvin R. és Geraldine Smith Ballard gyermekeként. A Utah Egyetemre járt.

Fiatalemberként Angliában szolgált missziót az egyháznak, ahol tanácsos volt a misszióelnökségben. Kétszer püspökként is szolgált.

1974-ben elhívták a Kanadai Toronto Misszió elnökévé, ott szolgált akkor, amikor 1976 áprilisában elhívást kapott a Hetvenek Első Kvórumába. A Hetvenek tagjaként hozzá kijelölt földrajzi régiókban felügyelte és képezte a vezetőket. Később, 1980 februárja és 1985 októbere között a Hetvenek Elnökségének tagjaként szolgált, és a Hetvenek Kvórumait felügyelte az egyházban. Szolgálatának nagy része a misszionáriusi munkára összpontosított.

Teljes idejű egyházi vezetői elhívása előtt Ballard eldernek voltak érdekeltségei autóipari, ingatlan és befektetési üzletekben. Szolgált számos egyházi és polgári bizottságban és testületben.

1951. augusztus 28-án vette feleségül Barbara Bowent a Salt Lake templomban. Két fiú- és öt leánygyermekük van.

Jeffrey R. Holland elder

Jeffrey R. Holland eldert 1994. június 23-án rendelték a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjává Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. Elhívása idején Holland elder a Hetvenek Első Kvórumának tagjaként szolgált, ahová 1989. április 1-jén hívták el.

1980-tól általános felhatalmazotti elhívásáig, 1989-ig, Jeffrey R. Holland elder a Brigham Young Egyetem kilencedik elnökeként szolgált a utahi Provóban. Korábban az egyház oktatásügyi megbízottja volt, valamint a BYU Hittan Kollégiumának dékánja.

Szülővárosában, a utahi St. George-ban diákvezető és egyetemi atléta volt a Dixie Gimnáziumban és a Dixie Főiskolán, ahol alap- és mesterfokú diplomát szerzett angol szakon, majd hittan szakon a Brigham Young Egyetemen. A Yale Egyetemen szerzett filozófiai mester és doktori fokozatot amerikanisztika szakon.

Mielőtt Holland eldert elhívták volna teljes idejű egyházi szolgálatra, tevékenyen dolgozott az oktatás területén. Szolgált az American Association of Presidents of Independent Colleges (AAPICU, Független Főiskolák Elnökeinek Amerikai Társasága) elnökeként, a National Association of Independent Colleges and Universities (NAICU, Független Főiskolák és Egyetemek Nemzeti Társasága) testületében, valamint a National Collegiate Athletic Association’s (NCAA, Főiskolák Nemzeti Atlétikai Társasága) elnöki megbízottjai között. A keresztények és a zsidók közötti kapcsolat javításáért végzett munkájáért az Anti-Defamation League of B’Nai B’rith (A B’Nai B’rith Rágalmazás Elleni Liga) a Szabadság Fáklyája díjjal tüntette ki. Szolgált számos polgári és üzleti társaság irányító testületében, és az Amerikai Cserkészszövetség Kiváló Sascserkész érdemrenddel tüntette ki. Nyolc könyv szerzője, amelyek egyikét feleségével, Patriciával közösen írták.

Holland elder 1940. december 3-án született, Frank D. és Alice Bentley Holland gyermekeként. 1963-ban feleségül vette Patricia Terryt. Három gyermekük van.

Dieter F. Uchtdorf elder

Dieter F. Uchtdorf eldert 2004. október 2-án támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. 2008. február 3-án hívták el második tanácsosnak az Első Elnökségben, mely hivatalban 2018 januárjáig szolgált. 1994 áprilisa óta szolgál általános felhatalmazottként.

Uchtdorf elnök 1940. november 6-án született Csehszlovákiában, Ostravában Karl Albert Uchtdorf és Hildegard Opelt Uchtdorf gyermekeként. Családja 1947-ben csatlakozott az egyházhoz a németországi Zwickauban. 1952-ben Frankfurt am Mainba menekültek, ahol mérnöki végzettséget szerzett. 1959-ben belépett a Német Légierőbe, és hat évig vadászpilótaként szolgált.

1965-ben Uchtdorf elnök pilótaként kezdett el dolgozni a német Lufthansa légitársaságnál. 1970 és 1996 között a B737, Airbus, DC10 és B747 kapitányaként repült. Miközben kiképző és ellenőrző pilótaként dolgozott, néhány vezetői feladatkört is betöltött.

Dieter Uchtdorf és Harriet Reich 1962-ben házasodott össze. Két gyermekük és hat unokájuk van. Apostoli elhívása folytán az Uchtdorf család elhagyta szülőföldjét, és jelenleg az Egyesült Államokban él.

David A. Bednar elder

David A. Bednart 2004. október 7-én rendelték és választották el a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. A Tizenkettek Kvórumába szólító elhívása előtt Bednar elder szolgált területi hetvenesként, területi felhatalmazott hetvenesként, regionális képviselőként, kétszer cövekelnökként, valamint püspökként.

Bednar elder 1952. június 15-én született a kaliforniai Oaklandben. Dél-Németországban szolgált teljes idejű missziót, majd a Brigham Young Egyetemre járt, ahol alap- és mesterfokú diplomát szerzett. Doktori fokozatot szervezeti működéstanból szerzett a Purdue Egyetemen.

Iskolái végeztével Bednar elder közgazdaságtant tanított a Texas Tech Egyetemen és az Arkansas Egyetemen. Ezt követően a Brigham Young Egyetem–Idaho (korábbi nevén Ricks Főiskola) elnökeként szolgált 1997 és 2004 között.

Bednar elder 1975. március 20-án vette feleségül Susan Kae Robinsont a Salt Lake templomban, és három fiuk van.

Quentin L. Cook elder

Quentin L. Cook eldert 2007. október 6-án támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. 1996 áprilisában hívták el általános felhatalmazottnak, szolgált a Hetvenek Második Kvórumában, Első Kvórumában és Elnökségében.

Hetvenesként szolgált területi elnökségben a Fülöp-szigeteken, a Csendes-óceáni-szigetek, valamint az Észak-Amerika Északnyugati Terület elnökeként, valamint a Misszionáriusi Részleg ügyvezető igazgatójaként.

Amikor elhívást kapott, hogy az egyház általános felhatalmazottja legyen, a Sutter Egészségügyi Rendszer alelnöke volt. Korábban egy kaliforniai egészségügyi ellátórendszer elnöke és fő ügyvezető tisztségviselője volt. Ezt megelőzően üzletjogi ügyvédként dolgozott, és ügyvezető partnere volt a San Francisco Bay Area ügyvédi irodának. Számos üzleti és non-profit vállalat bizottságának volt tagja.

Az egyházban szolgált püspökként, cövekelnökként és tanácsosként a Kaliforniai San Francisco Cövekben, valamint regionális képviselőként és területi felhatalmazottként az Észak-Amerika Nyugati Területen. Fiatalemberként a Brit Misszióban teljesített missziót.

A utahi Loganben született, a Utah Állami Egyetemen szerzett alapdiplomát politológiából, majd a Stanford Egyetemen doktori fokozatot jogtudományból.

1962. november 30-án vette feleségül Mary Gaddie-t. Három gyermekük van.

D. Todd Christofferson elder

D. Todd Christofferson eldert 2008. április 5-én hívták el a Tizenkét Apostol Kvórumába Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. Elhívása idején a Hetvenek Elnökségében szolgált.

A Hetvenek Elnökségében végzett szolgálata alatt Christofferson elder az Észak-Amerika Nyugati, Északnyugati és Délkeleti Területeket felügyelte az egyházban. Ezenkívül szolgált a Családi és Egyháztörténeti Részleg ügyvezető igazgatójaként. Korábban az egyház Mexikó Déli Területe felett elnökölt, Mexikóvárosban.

Mielőtt elhívták volna az egyház teljes idejű általános felhatalmazottjaként, Christofferson elder általános társ-tanácsadója volt a NationsBank vállalatnak (most Bank of America) az észak-karolinai Charlotte-ban. Korábban rangidős alelnöke és általános tanácsadója volt a Commerce Union Banknak a tennessee-i Nashville-ben, ahol tevékeny volt a közügyekben és különböző egyházközi szervezetekben. 1975 és 1980 között Christofferson elder ügyvéd volt Washington, D.C.-ben, miután jogi írnokként szolgált John J. Sirica U.S. Kerületi Bíró mellett (1972 és 1974 között).

A utahi Pleasant Grove-ban született, New Jerseyben végezte el a gimnáziumot, és a Brigham Young Egyetemen szerzett alapdiplomát, ahol Edwin S. Hinckley ösztöndíjas volt. Jogi diplomát a Duke Egyetemen szerzett.

Elhívások terén az egyházban szolgált többek között regionális képviselőként, cövekelnökként és püspökként. Fiatalemberként Argentínában szolgált missziót.

Christofferson eldernek és feleségének, Katherine Jacob Christoffersonnak, öt gyermeke van.

Neil L. Andersen elder

Neil Linden Andersen eldert 2009. április 4-én nevezték ki apostollá Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában.

Andersen elder a Tizenkettek Kvórumába szólító elhívása előtt a Hetvenek Elnökségének rangidős tagjaként szolgált. 1993 áprilisában, 41 évesen lett tagja a Hetvenek Első Kvórumának. Korábban Dél-Brazíliában vezette az egyház munkáját, valamint az egyik területi elnökség tagjaként Nyugat-Európában felügyelte az egyházat. Ezenkívül részt vett az egyház munkájának felügyeletében Mexikóban és Közép-Amerikában is. Felügyelte továbbá az egyház audiovizuális termékeit, a The Testaments of One Fold and One Shepherd (Egy Nyáj és Egy Pásztor Testamentumai) film készítését is beleértve ebbe, és az Egyházi Audiovizuális Részleg ügyvezető igazgatójaként irányította a Konferenciaközpont közvetítőberendezéseinek beállítását. Anyanyelve, az angol mellett beszél franciául, portugálul és spanyolul.

Általános felhatalmazotti elhívása előtt Andersen elder szolgált misszióelnökként a Franciaországi Bordeaux Misszióban, valamint a Floridai Tampa Cövek elnökeként.

Andersen elder a utahi Loganban született, és az idahói Pocatellóban nevelkedett, egy tejgazdaságban, ahol „reggeltől estig tipikus idahói gazdálkodói munkát” végzett. Gimnáziumban a diákönkormányzatban jeleskedett, és szolgált az Idaho Boys State kormányzójaként is.

A Brigham Young Egyetemen végzett, ahol Hinckley ösztöndíjas volt, és a Harvard Egyetemen szerzett közgazdasági mesterfokozatot. Iskolái végeztével a floridai Tampában telepedett le, ahol üzleti érdekeltségei voltak a reklámszakmában, ingatlanfejlesztésben és az egészségügyi ellátás területén.

Andersen eldernek és feleségének, Kathy Williams Andersennek, négy gyermeke van.

Ronald A. Rasband elder

Ronald A. Rasband eldert 2015. október 3-án támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként. 2005 óta szolgált a Hetvenek Elnökségének tagjaként. A Tizenkettekhez való elhívása idején pedig a Hetvenek Elnökségének rangidős elnökeként szolgált. Rasband eldert 2000. április 1-jén hívták el a Hetvenek Kvórumának tagjává Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. Rasband elder korábban szolgált az Európa Terület Elnökségében tanácsosként, a Utah Salt Lake City-i Terület elnökeként, a Templomi Osztály igazgatójaként; valamint a Hetvenek Elnökségének tagjaként felügyelte az Észak-Amerika Nyugati, Északnyugati és három Utah területet.

Rasband elder a Utah Egyetemen végzett. 1995-ben a Utah Valley Egyetem a gazdaságtudományok díszdoktorává avatta. 1976-ban csatlakozott a Huntsman Container Company-hoz üzletkötőnek, majd 1987-ben kinevezték a Huntsman Chemical Corporation általános vezérigazgató-helyettesének.

Amikor 1996-ban távozott a Huntsman Chemical Corporationtől, hogy misszióelnökként szolgáljon New Yorkban, tagja volt a vállalat igazgatói tanácsának is.
Rasband elder számos egyházi elhívásban szolgált, többek között: teljes idejű misszionáriusként a Keleti Államok Misszióban (1970–1972), Templom téri idegenvezető misszionáriusként, püspökként, valamint tagja volt az egyház 150 éves évfordulóját szervező bizottságnak is. 1996 és 1999 között a New York, New York Északi Misszió elnökeként szolgált.

Rasband elder 1951-ben született a Utah állambeli Salt Lake Cityben. 1973-ban vette feleségül Melanie Twitchellt. 5 gyermekük és 24 unokájuk van.

Gary E. Stevenson elder

Gary E. Stevenson eldert 2015. október 3-án támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként. A Tizenkettek kvórumába történt elhívása idején az egyház elnöklő püspökeként szolgált. Ezt a pozíciót 2012 áprilisa óta töltötte be. 2008-ban hívták el a Hetvenek Első Kvórumába, és az Ázsia Északi Terület elnökeként szolgált. Korábban többek között a következő egyházi elhívásokban szolgált: teljes idejű misszionáriusként a Japán Fukuoka Misszióban, főtanácstagként, püspökként, cövekelnöki tanácsosként, a Japán Nagoja Misszió elnökeként, valamint egyházközségi vasárnapi iskolai tanítóként.

A Utah Állami Egyetemen szerzett üzletviteli diplomát. Társalapítója volt az Icon Health & Finess, Inc.-nek, melynek elnöke és vezérigazgató-helyettese volt 2008-ig. Stevenson elder továbbá számos társadalmi szervezetnek, igazgatótanácsnak és tanácsadói testületnek volt tagja.

Stevenson elder a Utah állambeli Cache Valley-ben nevelkedett. Feleségével, Lesa jean Higley-vel, négy fiú szülei.

Dale G. Renlund elder

Dale G. Renlund eldert 2015. október 3-án támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként. Az elhívása idején a Hetvenek Első Kvórumának tagjaként szolgált, ahová 2009. április 4-én hívták el. Korábban az Afrika Délkeleti Terület elnökeként szolgált.

A Utah Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd a Johns Hopkins Kórházban szerzett orvosi és kutatói gyakorlatot. A Utah Egyetemen orvosprofesszorként dolgozott, mellette pedig a Utah Transplantation Affiliated Hospitals (UTAH) szívtranszplantációs programjának volt az orvosigazgatója.

Renlund elder korábban számos egyházi elhívásban szolgált, többek között volt teljes idejű misszionárius Svédországban, cövekelnök, püspök és területi hetvenes.
Renlund elder 1952 novemberében született a Utah állambeli Salt Lake Cityben. 1977-ben vette feleségül Ruth Lybbertet. Egy lányuk született.

Gerrit W. Gong elder

Gerrit W. Gong eldert 2018. március 31-én támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. 2010. április 3-tól a Tizenkettek Kvórumába történő elhívásáig általános felhatalmazott hetvenesként szolgált. 2015. október 6-án nevezték ki a Hetvenek Elnöksége tagjának. Gong elder 2011 és 2015 között a hongkongi központú Ázsia Területi Elnökség tagja volt, végül területi elnökként fejezve be ezt a szolgálatot.

Gong elder 1977-ben szerzett ázsiai és egyetemi tanulmányok szakon alapdiplomát a Brigham Young Egyetemen. 1979-ben filozófia mesterfokozatot szerzett, majd 1981-ben doktorált nemzetközi kapcsolatokból az Oxford Egyetemen, ahol a Rhodes Alapítvány ösztöndíjasa volt. 1985-ben az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma helyettes államtitkárának különleges tanácsadójaként szolgált, 1987-ben pedig az Egyesült Államok nagykövetének volt különleges tanácsadója a kínai Pekingben. 1989 óta számos tisztséget töltött be a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában, Washington D.C.-ben. 2010 áprilisáig a Brigham Young Egyetem elnökének tervezési és értékelési tanácsadója volt.

Gong elder számos egyházi elhívásban szolgált, többek között teljes idejű misszionáriusként a Tajvan Taipei Misszióban, főtanácstagként, főpapok csoportjának vezetőjeként, cöveki Vasárnapi Iskola elnökeként, ifjúsági hitoktatóként, püspökként, cöveki misszióelnökként, cövekelnökként és területi hetvenesként.

Gerrit Walter Gong a kaliforniai Redwood Cityben született 1953. december 23-án. 1980 januárjában feleségül vette Susan Lindsay-t. Négy gyermekük és három unokájuk van.

Ulisses Soares elder

Ulisses Soares eldert 2018. március 31-én támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. 2005. április 2. óta szolgált általános felhatalmazott hetvenesként, és 2013. január 6-án nevezték ki a Hetvenek Elnöksége tagjának. Korábban tanácsosként szolgált az Afrika Délkeleti Területen, a Brazília Terület elnökeként, valamint a Brazília Déli Terület tanácsosaként.

Soares elder 1985-ben szerzett számvitel és közgazdaság szakon alapdiplomát a São Pauloi Pápai Katolikus Egyetem Közgazdaságtudományi Iskolájában, majd később MBA fokozatot szerzett. Multinacionális vállalatok könyvelőjeként és könyvvizsgálójaként dolgozott Brazíliában, valamint világi ügyek igazgatójaként az egyház São Pauloban található területi irodájában. Általános felhatalmazotti elhívásáig különleges megbízatásban szolgált az egyház Elnöklő Püspökségében, Salt Lake Cityben.

Soares elder számos egyházi elhívásban szolgált már, többek között teljes idejű misszionáriusként a Brazília Rio de Janeiro Misszióban, elderek kvóruma elnökeként, tanácsosként püspökségben, főtanácstagként, cöveki végrehajtótitkárként, regionális jólléti megbízottként, cövekelnökként, valamint a Portugália Porto Misszió elnökeként (2000–2003).

Ulisses Soares a brazíliai São Pauloban született 1958. október 2-án. 1982 októberében vette feleségül Rosana Fernandest. Három gyermekük és három unokájuk van.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.