Sajtóközlemény

Az egyház fiataljai A Fiatalság Erősségéért konferencián vettek részt

Mintegy 450 utolsó napi szent fiatal gyűlt össze a németországi Blaubeurenben A Fiatalság Erősségéért konferencia nemzetközi turnusára 2022. júliusa utolsó hetében. A hatnapos táborban 14–19 éves egyháztagok és meghívott barátaik vettek részt, a Covid19-világjárvány miatt három év óta először.

Az FSY-on a résztvevők lelki, társas, fizikai és intellektuális készségek terén fejlődhetnek különböző tevékenységeken, áhítatokon és tanórákon való részvétel által.

Az európai földrészen szervezett nemzetközi turnus egyike volt a szerte a világon 2022-ben megrendezett 212 FSY-konferenciának. Mintegy 15 éve kerülnek megrendezésre ezek az ifjúságnak szóló többnapos programok a világ különböző pontjain, azonban idén első alkalommal az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is tartanak turnusokat. Az új helyszíneknek, és az utóbbi két évben elmaradt tábor iránti nagy érdeklődésnek köszönhetően az idei évben rekordmennyiségű, körülbelül 150 000 fiatal vesz részt FSY-konferenciákon szerte a világon.

A blaubeureni konferencia megszervezéséért és lebonyolításáért egy mintegy 70 fős, főként fiatal felnőttekből álló személyzet volt a felelős. Ők önkéntesen ajánlották fel az idejüket és szolgálatukat, hogy a fiatal résztvevőknek a lehető legjobb, legmegerősítőbb és legszeretetteljesebb élményben lehessen részük. A fiatalokkal közvetlenül foglalkozó csoportvezetőkön, az előkészítésért és logisztikai szervezésért felelős csapattagokon, a háttérben tevékenykedő technikusokon, fényképészeken, tolmácsokon és éjjeli őrökön kívül meghívott tanítók is hozzájárultak a hét programjaihoz. Bár az FSY egyértelműen a fiatalokról szól, szervezőként is nagyszerű, sőt, sorsfordító élmény az ebben a sugalmazott programban való részvétel.

„Hatalmas élmény az FSY vezetőként is, nemcsak fiatal résztvevőként. Lelkileg rendkívül felemelő, megerősíti a bizonyságát minden felnőttnek függetlenül attól, hogy az ember milyen szerepkörben vesz részt a szervezésben. A legnagyobb öröm számunkra az, mikor látjuk a szívváltozást a fiatalokon, és egyidejűleg a mi szívünkben is megtapasztaljuk ugyanezt a változást. Ha mindez megtörténik, akkor sikerrel jártunk, és valóban jobb emberekként megy haza mindenki, mint ahogy érkezett. Mindenki nevében mondhatom, hogy megtisztelő volt részese lenni mindennek. A nyelvi, kulturális és életkorbeli eltérések ellenére az egység elképesztő volt a jelenlévők között ezen a nemzetközi programon. Remélem, a fiataljaink haza tudták vinni ezt a lelkületet, és reméljük, hogy a fiataljainknak és a fiatal felnőttjeinknek még többször lesz ilyen élményben részük a jövőben” – fejtette ki Wunderli Kármen, a 2022-es tábor egyik koordinátora.

Az idei év témája a Példabeszédek egyik versének alapján a következő volt: Bizodalmad legyen az Úrban. Számos tevékenységen tanulhattak a fiatalok arról, miként helyezhetik a bizalmukat Istenbe, hogy Ő segíthesse át őket a próbatételeiken, a kérdéseiken és életük utazásán. A résztvevők lelkesen osztották meg a saját tapasztalataikat a témában, ezáltal inspirálva egymást.

A tevékenységek fele-fele irányban oszlottak meg a lelki vonatkozású programok, és az értékes és élvezetes szórakozás között. Játékestek, táncos bulik, változatos varietéműsor, fiúk és lányok estje és szabadidős programok gondoskodtak a jó hangulatról. Lelki táplálékhoz a napi áhítatok, evangéliumi témákat feldolgozó tanórák, felemelő zene éneklése, szentírás-tanulmányozás és a lelki élményeik megosztása által jutottak a fiatalok.

„Három FSY-on vettem részt, amiért nagyon hálás vagyok, mivel mindig hatalmas lelki feltöltődéssel mentem haza. Mindig gazdagodtam új barátokkal, akikkel azóta tartom a kapcsolatot. Minden alkalommal tanultam valami újat, amit magamévá tudtam tenni és alkalmazni az életemben, és nagyon megérintett a Lélek. A hétnek a végén mindig úgy éreztem, mintha egy új ember lett volna belőlem” – mondta Balla Eszter, aki idén utolsó alkalommal vett részt FSY-konferencián.

FSY-konferencián való részvételre kétévente kapnak megívást az egyes egyházi egységek (cövekek). A programon szívesen látják az egyház iránt érdeklődő jelentkezőket is.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.