Sajtóközlemény

Lélekemelő új dal hív mindenkit: „Őt hallgasd!”

Isten ma is szól hozzánk. A Daniel Kopischke német dalszerző által írt új mű egy olyan mennyei megnyilatkozás egész éven át tartó ünneplését visszhangozza, amelyet Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjai szentnek tartanak. Az Őt hallgasd! című videóklipet nemrég tették közzé a közösségi médiában.

          

Egy 1820-as tavaszi reggelen Joseph Smith a szülei otthonához közeli fás liget meghitt békéjében kiöntötte a szívét imában. Isten e szavakkal felelt az ifjú parasztfiúnak: „Őt hallgasd!” Felhívás volt ez Jézus Krisztus meghallgatására és követésére. Az új lélekemelő dal szövege közvetlenül Joseph Smith saját beszámolójából idéz.

           

„Lenyűgözőnek tartom, hogy egy 200 évvel ezelőtt élt kamasz szavai napjainkban is érvényesek, és annyira azonosulni tudunk velük. Ezek a szavak az Istenhez szóló személyes könyörgésünkké válhatnak, az iránt esedezve, hogy érezhessük a Vele való kapcsolatot a jó és a rossz időszakokban is” – mondta Kopischke. A dal napra pontosan 215 évvel Joseph Smith születése után lett közzétéve.

Kopischkének gyógypedagógusi diplomája van, és néhány hónapja kezdett kommunikációs szakemberként dolgozni az egyházában. A zene iránti szenvedélye szinte az egész életét végigkísérte.

Eredetileg 2008-ban írta az Őt hallgasd! című dalt, amikor misszionáriusként szolgált az Amerikai Egyesült Államokban.

         

Ezt mondta erről: „Szerettem volna átadni azt az üzenetet, hogy Isten még mindig, napjainkban is szól hozzánk, mind személyesen, mind pedig élő prófétákon keresztül. Leültem a zongorához, és a zene csak úgy jött magától.”

Amikor aztán az egyház elnöke, Russell M. Nelson, arra buzdította az év első felében tartott egyik világméretű konferencia hallgatóságát, hogy gondolják át, milyen módokon tudnák meghallani Krisztust, Kopischkének – aki időközben megnősült és háromgyermekes apuka lett – ismét eszébe jutott ez az élménye. Néhányszor előadta a dalt a családjának, és egy idő után a gyermekei is elkezdték együtt énekelni vele.

Amikor az egyik barátja és egyben munkatársa meghallotta a dalt, azt javasolta, hogy érdemes lenne szélesebb körben is elérhetővé tenni. Kopischke a saját otthonában rögzítette a zenét, az ének felvételére pedig ezután Majna-Frankfurtban, az egyház európai igazgatási épületében található hangstúdióban került sor.

       

Ez a dalszerző számára is új élmény volt: „Nagyon élveztem, hogy életemben először stúdióban énekelhetek, és az is nagy öröm, hogy ezekben a bizonytalan időkben megvalósíthattuk ezt a projektet. Remélem, hogy mindenki, aki hallja a dalt és megnézi a videóklipet, érezni fogja, hogy Mennyei Atyánk és Fia, Jézus Krisztus valóban ismer, szeret és vezet bennünket.”

Az Őt hallgasd! megtekinthető a YouTube-on itt, a Facebookon itt, illetve az Instagramon itt.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.