Sajtóközlemény

Növeli a nők vezetésben betöltött szerepét az egyház Európában

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza európai szervezeti felépítéséhez hozzáadott új beosztásba elhívott nők feladata, hogy mentorálják a gyülekezeti tisztségviselőket, és részt vegyenek a vezetőségi tanácsokban. Ann-Mari Lindberg, Sibylle Fingerle, Letícia dos Santos Rudloff, Ghislaine Simonet, Julia Wondra és Traci De Marco az elsők, akiket területi szervezeti tanácsadónak hívtak el az Európa Területen.

„Érzékelek egy rendkívül sürgető érzést, valamint egy kiváló időzítést és nagymértékű alázatot ebben az új elhívásban, és már alig várom, hogy lássam, miként használ majd engem az Úr a szervezetek, családok és emberek megsegítésére az egyházban” – nyilatkozta Ann-Mari Lindberg a dániai Dyssegårdból.

A területi szervezeti tanácsadók képzést nyújtanak majd az egyházi vezetőknek, és a tanácsok minden szintjén képviselik a női nézőpontot. Emellett az Elemi, a Fiatal Nők és a Segítőegylet szervezeteit is képviselni fogják a szolgálatuk során.

„Az elhívásom során érzem, mennyire szeret minket az Úr nővérekként, mert komolyan számít ránk, és együtt mozdítjuk előre a megváltás munkájának nőies oldalát – emelte ki Sibylle Fingerle a németországi Usingenből. – Úgy érzem, arra is megbízást kaptam, hogy nővérekként használnunk és fejlesztenünk kell a tehetségeinket, mert az Úrnak szüksége van ránk.”

„A nők a család intézményének oltalmazói, a társadalom és az egyház gerince; kiváltság tehát, hogy részese lehetek ennek a kiemelkedő változtatásnak, mely kétségtelenül előre fogja vinni az Úr munkáját ezekben az utolsó napokban.” Ezeket a gondolatokat már Letícia dos Santos Rudloff fűzte hozzá a spanyolországi Mostolesből, majd hozzátette: „Mindannyiunkra – férfiakra és nőkre, idősekre és fiatalokra, függetlenül a faji és kulturális hátterünktől – vonatkozik a meghívás, hogy kövessük Krisztust, és dolgozzunk együtt az Úr szőlőskertjében.”

Ghislaine Simonet a franciaországi Arnes-ból szintén elkötelezetten készül a feladatára: „Lelkesen szolgálom és segítek megerősíteni a szervezeteket és a  családokat Európa francia ajkú területein és Olaszországban ebben az új elhívásban.”

Az egyház igazgatását egyházközségnek és gyülekezetnek hívott helyi szervezeti egységek, cöveknek és kerületnek nevezett regionális szintek, az ezeket magukban foglaló földrajzi területek, valamint azok a világszintű irányító szervezetek segítik, amelyek az Amerikai Egyesült Államok Utah államában, Salt Lake Cityben lévő egyházközpontban működnek. A területi szervezeti tanácsadó beosztása kibővíti a területen a nők vezetői szerepköreit, és arra a gyakorlatra épít, amikor is más szinteken már egységben szolgálnak egymás mellett a nők és a férfiak a tanácsokban és bizottságokban.

„Teljes szívemből örülök, hogy az európai nővérekkel együtt szolgálhatom a mi Urunkat, Jézus Krisztust” – emelte ki a bécsi Julia Wondra. Traci De Marco az angliai Olney-ból hasonlóan nyilatkozott: „Remélem, segíthetünk a nővéreknek érezni az Úr szeretetét, és felismerni azt, ahogy Ő kézen fogja őket a kihívások vagy próbatételek idején.  Annyira áldottak vagyunk, hogy ebben az időszakban részt vehetünk ebben a nagyszerű munkában! Azért imádkozom, hogy az Úr sugalmazzon, gyámolítson és erősítsen minket, miközben az Ő munkáját végezzük.”

Az egyház elnökéből és két tanácsosából álló Első Elnökség hagyta jóvá az új beosztás létrehozását az Amerikai Egyesült Államokon és Kanadán kívüli területek számára. A területi elnökségek a saját belátásuk szerint dönthetik el a nők elhívását a területi szervezeti tanácsadó eme új beosztásába.

Az Európa Terület több mint 40 országot ölel fel. Északon egészen a skandináv országokig terjed, délen pedig Spanyolországig, illetve a Zöld-foki Köztársaságig.

IAOA-2021-Assignments.jpgDownload Photo

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.