Téma

Általános konferencia

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának tagjai a világ minden tájáról évente kétszer összegyűlnek Salt Lake Cityben az általános konferenciára. Minden tavasszal és ősszel öt ülést tartanak, hogy a tagok iránymutatást kapjanak az egyházi vezetőktől. Emellett az üléseket több nyelven is közvetítik világszerte, online vagy műholdon keresztül. Amikor nem gyülekeznek konferenciára, az egyház tagjai istentiszteletre járnak vasárnaponként a helyi gyülekezetükbe.

A tavaszi üléseket éves konferenciának, az őszi üléseket pedig félévi konferenciának nevezik.

Az áprilisi és októberi kétórás szombat délelőtti, szombat délutáni, vasárnap délelőtti és vasárnap délutáni ülések mindenki számára nyitottak. A szombat esti ülés keretén belül minden tavasszal általános pasági ülés kerül megrendezésre azoknak az utolsó napi szent férfiaknak és fiatal férfiaknak, akik rendelkeznek a papsággal, míg minden ősszel általános női ülést tartanak az egyház női tagjai és fiatal női számára.

A Utah állambeli Salt Lake Citybe a világ minden tájáról érkeznek utolsó napi szentek, hogy részt vegyenek az általános konferenciákon, melyeket a 21 000 férőhelyes Konferencia-központban tartanak. Minden ülésre osztogatnak ingyenjegyeket, illetve a jegy nélkül várakozóknak külön sorok állnak rendelkezésre. Azoknak, akik nem férnek be a Konferencia-központba, a közeli Templom tér többi létesítményében további férőhelyeket biztosítanak.

Mivel az egyház 16,5 millió tagjának túlnyomó része nem tud eljutni személyesen az általános konferenciára, az üléseket műholdas rendszeren keresztül is közvetítik, több mint 100 nyelven, 7400 egyházi épületben és 102 országban. Emellett az egyház a JezusKrisztusEgyhaza.org honlapon, az LDS General Conference YouTube csatornán és a Latter-day Saints Channelen keresztül élőben sugározza az üléseket. Az egyháztagok televízión is nézhetik a konferenciát a KSL illetve BYUtv kábel és digitális csatornákon, melyeknek a székhelye Salt Lake City.

A konferencia alatt egyházi vezetők beszélnek különböző lelki témákról. Szavaikkal mind az utolsó napi szenteket, mind a kormányokat, a vallási és közösségi képviselőket és a konferencia további vendégeit szólítják meg. Felszólal többek között az egyház világszintű vezetője, az Úr elhívott prófètája, és az ő tanácsosai az egyház irányító szervezetében, az Első Elnökségben. További beszédeket mondanak a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai és egyéb vezetők.

A beszédek általában evangéliumi tantételeket vesznek témául, vagy éppen aktuális problémákat fejtegetnek, miközben a beszélők buzdítják igyekezetükben az egyéneket és családokat, hogy Jézus Krisztust kövessék.

A konferencia végeztével a beszédeket közzéteszik a JezusKrisztusEgyhaza.org honlapon, majd nyomtatásban is megjelennek az egyház Liahóna című folyóiratában, hogy az egyháztagok olvashassák és tanulmányozhassák őket. A konferenciai üléseken a zenét a Templom téri Tabernákulum kórus és orgonisták, más egyházi kórusok és a gyülekezet biztosítja. A zene kihangsúlyozza az evangéliumi témákat.

Az egyházi vezetők már 1830 óta rendeznek általános konferenciákat, amikor az egyházat megszervezte Joseph Smith. Az első konferencián nagyjából 30 megkeresztelt egyháztag volt jelen azokkal együtt, akik érdeklődtek az egyház iránt. Ma a konferenciát több mint 100 nyelven szinkrontolmácsolják, az albántól kezdve a yapig, hogy kiszolgálják a nagy és egyre növekvő nemzetközi tagságot. A konferencia amerikai jelnyelvi tolmácsolással és felirattal is megtekinthető.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.