Sajtóközlemény

A boldog házasságok „reneszánszát” sürgette vatikáni beszédében a mormon vezető
 

Henry B. Eyring elnök kedd délután beszélt a vatikánvárosi csúcstalálkozón

A házasság tárgyában rendezett vatikáni csúcstalálkozóra összegyűlt felekezeti vezetők előtt Henry B. Eyring elnök, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnökségének első tanácsosa kijelentette, hogy „a házasságban egyesült férfinak és nőnek páratlan hatalma van arra, hogy boldogságot teremtsen a maguk, a családjuk és a környezetükben lévők számára.” (A beszéd teljes átirata angolul.)     

 

(A beszédet angolul lehet megtekinteni a videóban.)

Eyring elnököt abból a célból hívták meg a katolikus egyház által szervezett nemzet- és felekezetközi rendezvényre, hogy „tanúságot” tegyen 14 vallás 23 országból érkezett vezetői előtt. A férfi és a nő komplementaritása címet viselő konferencia november 17–19 között zajlik. 

Eyring elnök kifejtette, hogy miközben egyes házasságokat boldogtalanság jellemez, a férfi és nő egymást kiegészítő házasságának kulcsa az önzetlenség.

„Ahol önzés van, ott a férfiak és nők közötti természetes különbségek gyakran megosztanak – mondta az apostol. Ahol önzetlenség van, ott a különbségek kiegészítik egymást, és lehetőséget adnak egymás segítésére és építésére.”

Kijelentette azt is, hogy az emberek szívében nagyobb szükség van a változásra, mint az elméjükben.

„Meg kell találnunk a módokat arra, hogy az embereket ahhoz a hithez vezessük, mely szerint képesek felváltani természetes önérdekeiket a jószívűség és jóindulat mély és tartós érzéseivel” – tette hozzá Eyring elnök.

Tanúbizonysága során Eyring elnök idézett A család: Kiáltvány a világhoz nyilatkozatból is, melyet az egyház 1995-ben adott ki, és amely lefekteti az egyház családról vallott álláspontját. Utalva a nyilatkozatban foglalt tantételekre, kijelentette: „Ezeket a dolgokat kell az embereknek megtenniük ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a boldog házasságok és a gyümölcsöző családok reneszánszát.”

Az ilyen reneszánszhoz az kell, hogy az emberek az ideálisra törekedjenek – és még azután is erre törekedjenek, ha a boldog eredmények sokáig váratnak magukra, erőfeszítéseiket pedig harsány hangok gúnyolják – fejtette ki Eyring elnök. Képesek és kötelesek vagyunk kiállni és megvédeni a férfi és nő közötti házasság intézményét.”

Beszélt arról a boldogságról is, melyet a saját feleségével, Kathleennel 52 évvel ezelőtt kötött házassága hozott számára. „Jobb emberré váltam az iránta való szeretetem és a vele való életem során. Jobban kiegészítettük egymást, mint azt a legmerészebb álmomban is gondoltam volna. Ahelyett, hogy megosztottak volna, a különbségeink összekötöttek bennünket.” Az Eyring házaspárnak 6 gyermeke, 31 unokája és egy dédunokája van.

„Amikor azon munkálkodunk, hogy olyan hűséges, szeretetteljes házasságokat építsünk és ösztönözzünk, amelyekben a férfiak és nők eggyé válnak és gondját viselik a családjuknak, az Úr megsokszorozza az erőfeszítéseinket” – zárta a gondolatait Eyring elnök.

A világ vallási vezetőinek mostani vatikáni gyűlése, melyen a házasság fontosságát vitatják meg, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza két fontos hitelvét egyesíti: a férfi és a nő közötti házasság fontosságát, illetve a közös jó ügyek érdekében történő felekezetközi együttműködést.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.