Sajtóközlemény

A Szentek hamarosan megjelenő harmadik kötete az egyház európai történetéből merít

A korai utolsó napi szentek tettei több nemzedéken át erősítik a hitet

James Perry brit történész szerint a történelem „annak kiderítése, hogy miért történtek a dolgok úgy, ahogy”. Kíváncsiságából szenvedély lett, majd pedig életpálya. A Szentek című, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza történetét elbeszélő könyv harmadik kötetének egyik szerzőjeként és történészeként, Perry kutatása az Egyesült Királyságban és Európában élő korai szentek életére összpontosított. A harmadik kötet megjelenését 2022 első felére tervezik.

Elmondása szerint ez a harmadik kötet valószínűleg „a legkevésbé ismert időszak az egyház történetében”, és „az olvasók arra számíthatnak, hogy jobban megismerik majd az egyház európai történetét, a két világháború és a gazdasági válságok átvészelését. Az is kiderül belőle, hogyan viszonyult az egyház a többnejűség múltbéli gyakorlatához, és kerekedett felül az Amerikában tapasztalt pénzügyi és politikai feszültségek némelyikén.” A kötet azt is bemutatja, hogyan valósulhatott meg a Svájci templom, és milyen hatással volt a templomok későbbi kialakítására szerte a világon.

Perry elárulta, hogy a Szentek ezen kötetében Csehszlovákiában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és más európai országokban élő utolsó napi szentek történetei fognak szerepelni.

James Perry Image 01
James Perry Image 01
James Perry, PhD, FHEA jelenleg szerzőként és történészként dolgozik Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza számára2021 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.
Download Photo

A köteten dolgozva Perry leveleket, feljegyzéseket és naplókat olvasott el, valamint újságkivágásokat tartalmazó könyveket és egyéb történelmi iratokat nézett át annak érdekében, hogy történetekre bukkanjon és ellenőrizze ezeket. Történésztársaival együtt olyan történeteket szoktak keresni, amelyek „elég érdekesek ahhoz, hogy olvasmányosak legyenek, bemutassák az egyházban zajló változásokat, és lelkileg felemeljék az embert. Ellentmondásos eseményekről is írunk, de emellett arra törekszünk, hogy tájékoztassuk, tanítsuk és ösztönözzük az egyház tagjait”.

Hozzátette: „Mindig meglep, milyen áldozatok meghozatalára voltak hajlandók az egyház tagjai. Különösen, amikor valaki más helyébe képzeli magát az ember, aki a háborúban elveszítette a szeretteit, akinek meghalt a férje, akinek minden oka meglenne arra, hogy elforduljon a vallástól és Istentől, de ehelyett közelebb húzódik Őhozzá, és akkor is hajlandó áldozatot hozni, amikor már semmije sincs. Ez nagyon lélekemelő.”

A Szentek megjelentetése „történészek és írók közös munkájának az eredménye – avat be a könyv keletkezésébe Perry. – Történészként próbálok karaktereket találni és több lehetőséget is az írók elé rakni. Ők az általunk összegyűjtött források átnézése után elkezdik felvázolni, hogyan nézhetne ki a történet, minél több olyan fejleményt beleszőve, amely az egyházban történt.”

Elmondása szerint az egyház korai napjai óta vezetett személyes naplók és feljegyzések nélkül nem tudná végezni a munkáját. Perry arra buzdítja a mai utolsó napi szenteket, hogy vegyenek példát erről.

Így fogalmaz: „Mi csupán egyetlen láncszem vagyunk a visszaállítás történetének láncában, és jogunk van erőt meríteni az előttünk járókból. Ugyanakkor nekünk is feladatunk, hogy örökséget hagyjunk a minket követőkre.”

Azt szeretné, ha a könyvet végigolvasó egyháztagok és barátok Európában „azzal a vággyal tennék le azt, hogy még inkább próbálkozni fognak, hogy kicsit jobbak lesznek, és erőt merítenek mindabból, amit a múltban tettek az emberek. Az egyház mai állapota Európában nagyrészt azoknak köszönhető, akik előttünk jártak. Felülkerekedtek az előítéleteken, épületeket emeltek, megosztották az evangéliumot, újságcikkeket írtak, és e tetteik mindegyike hozzájárult az egyház mai formájához, és helyéhez a társadalomban.”

James Perry Image 02
James Perry Image 02
James Perry a családjával2021 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.
Download Photo

Akik el szeretnék olvasni a Szentek első és második kötetét, azok az utolsó napi templomok közlében található elosztóközpontokban vagy az egyház online boltjában vásárolhatnak nyomtatott példányokat (14 nyelven). A sorozat az Evangéliumi könyvtár oldalán is elérhető ingyenesen, valamint egyéb formátumokban itt. Érdekesség, hogy a sorozatban megjelent könyvek mindig egy templom felszentelésével fejeződnek be: az első kötet a Nauvoo templom, a második kötet a Salt Lake templom, a harmadik kötet pedig a Svájc templom felszentelésével.

Emellett hat olyan történet jelenik majd meg havi bontásban az egyház hírei között Európában, amelyeket James Perry kutatott ki és írt meg. Ezek a cikkek bemutatják, mi mindennel járultak hozzá az utolsó napi szentek az egyház megalapításához Európában. A sorozat címe Milestones and Miracles: The heritage of Latter-day Saints in Europe [Mérföldkövek és csodák: az utolsó napi szentek öröksége Európában], melynek első cikke Arthur Winter: “One of Britain’s great gifts to the work of the Church” [Arthur Winter: Nagy-Britannia egyik legnagyszerűbb ajándéka az egyház munkája számára].

James Perry, PhD, FHEA

James Perry fiatalemberként vált Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává Angliában. Két évvel a keresztelkedése után teljes idejű missziót szolgált az Angliai Manchester Misszióban. Megtiszteltetésnek érezte, hogy olyan területeken szolgálhat, ahol az egyház korai napjaiban laktak utolsó napi szent misszionáriusok és egyháztagok.

A missziója után Perry történelmet tanult a Lancasteri Egyetemen, ott szerzett alapdiplomát, mester- és PhD fokozatot. A Higher Education Academy tagja, továbbá korábban kutató és tanársegéd volt a Lancasteri Egyetemen, valamint egyetemi pályaválasztási és tanulmányi támogatást nyújtó csoportvezető a Newcastle-i Főiskolán.

Perry szerzőként és történészként teljes időben az egyháznak dolgozik, emellett gyülekezeti elnökként szolgál az Anglia északi részén található gyülekezetében, ahol a feleségével és két gyermekével lakik.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.