Sajtóközlemény

A szükséget látók megsegítése Magyarországon – szemelvények 2013-ból

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza és az egyház tagjai szerte a világon keresik az alkalmat a szolgálatra és a szükséget látók megsegítésére.

A Mormon könyvében olvashatók Móziás prófétának e szavai: „amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:17). Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza és az egyház tagjai szerte a világon keresik az alkalmat a szolgálatra és a szükséget látók megsegítésére. Ennek keretében Magyarországon is számos projekt zajlott 2013-ban, amelyek közül az alábbiakban bemutatunk néhányat.

„A mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül...”

Budapest Főváros Tapolcsányi úti Általános Iskolai Kollégiuma 60 hátrányos vagy veszélyeztetett helyzetű gyermek felzárkóztatását, fejlesztését és tehetséggondozását biztosítja. E fontos cél támogatására az egyház emberbaráti programja egy új számítógépet, nyomtatót valamint további kiegészítőket adott át az intézménynek februárban, amelyek többek között a tanulók saját újságjának előállításában segítenek.

Szintén februárban került átadásra egy pulzoximéter a Tűzóltó utcai Gyermekklinika részére. Ez a műszer a vér oxigénszintjét méri és kifejezetten a daganatos, epilepsziás és egyéb neurológiás betegségekkel kezelt gyermekeknél alkalmazzák. A szerkezet állandó monitorozást biztosít, ugyanakkor hordozható, tehát a páciensek magukkal vihetik, amikor vizsgálatokra mennek a kórházon belül. A készüléket átvevő átvevő orvosok, ápolók és egyéb kórházi dolgozók kiemelték, hogy a pulzoximéter segítségével még hatékonyabban tudnak gondoskodni a beteg gyermekekről.

Egy korábbi projekt folytatásaként decemberben a Bethesda Gyermekkórház intenzív osztályának vittek fecskendős infúziós pumpát az egyház emberbaráti programjában szolgáló misszionáriusok. A Bethesda súlyos égési sérüléseket, krónikus betegségeket és sürgős eseteket lát el, és gyermekek ezreit kezeli évente. A most átadott berendezés egyik előnye, hogy segítségével sokkal pontosabban adagolhatók a szükséges gyógyszerek.

„Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess...”

Április és május folyamán a MOVE Nonprofit Közhasznú Zrt. öt – egy pápai és négy budapesti – fogyatékosfoglalkoztató telephelye részesült orvosi eszközökben, valamint a munkavégzés feltételeit javító bútorokban és fénymásolóban. A vérnyomás- és vércukormérő készülékek, lázmérők, elsősegélykészletek és alkoholszondák a foglalkoztatottak egészségét fogják szolgálni, míg az állítható irodai székek, a munkaasztalok, a polcok és a fénymásoló a szervezet budapesti műhelyében dolgozók munkafeltételeit javítják.

Szintén májusban adtak át az emberbaráti misszionáriusok egy laptop számítógépet és egy kerékpárt, valamint számos alkatrészt és kiegészítőt Százhalombattán, a Sérültekért Alapítvány részére. Ez az alapítvány fogyatékkal élő emberek nappali ellátását, képzését, fejlesztését, foglalkoztatását és társadalmi beilleszkedését segíti 1991 óta. A foglalkoztatottak saját maguk által készített művészi ajándékokkal köszönték meg az adományokat.

„Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök...”

A gyermekek és a fogyatékkal élők segítésén kívül az egyház tagjai és misszionáriusai kiemelt figyelmet fordítanak a szegényekre, és különösen a szükséget látó családokra. Ennek szellemében került sor egy nagyszabású ruhaosztásra júniusban, melynek során a Pest Egyházközség épületében egyháztagok és nem egyháztagok válogathattak a Németországból érkezett adományokból.

A célzott projektek közül szeretnénk megemlíteni a debreceni Családok Átmeneti Otthonának történt adományozást, amikor egy fagyasztóval felszerelt hűtőszekrény, egy gáztűzhely, egy nagy teljesítményű mosógép és egy porszívó került átadásra. Az intézmény 6 családot, összesen 42 főt tud elszállásolni. Ezek a háztartási gépek lehetővé teszik majd a családok számára, hogy főzzenek, ételt tároljanak, valamint tisztán tudják tartani a ruháikat és a lakhelyüket.

„...beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült.”

A betervezett projekteken kívül számos váratlan alkalom is adódott a szolgálatra. Ezek közül kiemelkedik a júniusi árvízvédelmi védekezés, melyben számos egyháztag önkéntes vett részt Budapesten és országszerte.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elkülönített egy pénzalapot is a védekezésre (önkéntesek szállítása, eszközök vásárlása, ivóvíz, élelem) és az árhullámot követő tisztogatási munkálatokra. Mivel végül ez utóbbihoz a hatóságok nem kértek segítséget, ezért a megmaradt 1 millió forintot az egyház a Magyar Vöröskeresztnek adományozta.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.