Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza képviselőitől gyakran megkérdezik, hogy az egyház az idő előrehaladtával vajon „fősodorbelibbé” válik-e.
Amennyiben ez a „fősodorbeli” azt jelenti, hogy az utolsó napi szentekre egyre inkább a társadalom hasznos, fontos és értékes tagjaiként tekintenek – különösen az Egyesült Államokban –, akkor a válasz természetesen „igen”. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, amely 1830-ban, New York államban mindössze hat taggal alakult meg, ma egymástól független becslések szerint is az Egyesült Államok negyedik legnagyobb egyháza.
Ebből következik, hogy tagjai a társadalom minden szintjén fellelhetők – az üzleti életben és a mezőgazdaságban, az oktatásban és a tudományokban, a politikai pártokban és a kormányzatban, a szórakoztatóiparban és a hírmédiában is. Tulajdonképpen az emberek nagy valószínűséggel jobban ismernek utolsó napi szenteket barátokként, szomszédokként vagy munkatársakként, mint amennyire az egyház szervezetét vagy annak tanításait ismerik. Ez az Egyesült Államokon kívüli sok más országban is így van.
Ha azonban a „fősodorbeli” kifejezés arra utal, hogy az egyház elveszíti pontosan azon hitelveinek sajátosságát, amelyek üzenete lényegét adják, akkor másként hangzik a válasz. Az egyházi vezetők tisztelik más vallású emberek eltérő nézeteit, azonban egyértelműen kijelentik azokat a hitelveket, amelyek segítenek meghatározni az utolsó napi szentek kilétét.
A következőkben felsorolunk néhány fontos hitelvi és hitgyakorlati különbséget Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza és más keresztény egyházak között.
Mivel az utolsó napi szentek hite szerint az ősi apostolok halála után elveszett a földről az Istentől kapott apostoli felhatalmazás, szükség volt ennek a felhatalmazásnak a visszaállítására. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai hite szerint ez a visszaállítás az 1800-as évek elején kezdődött, az ifjú Joseph Smithnek adott kinyilatkoztatásokkal.
Szentháromság
A legfontosabb különbségek más keresztény egyházakhoz viszonyítva az Isten, Jézus Krisztus és a Szentlélek természetével kapcsolatosak. Ők együtt alkotják azt, amit sok egyházban általában Szentháromságnak neveznek, az utolsó napi szentek pedig azt mondják: az Istenség.
Mai próféták, folyamatos kinyilatkoztatás és új szentírások
Az utolsó napi szentek hite szerint Isten még mindig szól az emberiséghez, új apostolokat és prófétákat hívott el, és ugyanúgy adatik a kinyilatkoztatás, ahogyan az ősi időkben. E kinyilatkoztatások nagy része új szentíráskötetekbe lett rendezve. Ide tartozik a Mormon könyve: egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról; a Tan és a szövetségek, mely a Joseph Smithnek és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza őt követő elnökeinek adott kinyilatkoztatásoknak a gyűjteménye; valamint a Nagyértékű gyöngy, amely Mózes és Ábrahám írásait, valamint Joseph Smith újkeletű írásait tartalmazza.
Szabadulás terve
Az utolsó napi szent teológiában az is ott van, amire a mormonok így utalnak: „a szabadulás terve”. A téma magában foglalja az egész emberiség halandóság előtti állapotát, azokat az okokat, amelyek miatt Isten megteremtette a világot, itteni életünk természetét és célját, valamint azt, hogy milyen jövő vár ránk a következő életben.
A templomok és céljaik
A templomi munka elsődleges célja a családok egymáshoz „pecsételése”, vagyis egyesítése, annak reményében, hogy ezek a kapcsolatok a síron túl is folytatódnak. Ugyanezek a templomi szertartások azokért is elvégezhetők, akik már meghaltak. A többi keresztény egyházban nincs megfelelője ennek a templomi munkának.
Inkább a gyakorlati megvalósításban van különbség, nem tanbéli elvben, mivel sok keresztény egyház küld ki misszionáriusokat az evangélium prédikálására. Az egyház misszionáriusi programja azonban egyedülálló és jól felismerhető a misszionáriusok száma és elosztása, szolgálatuk hossza és változatossága, megjelenésük és amiatt, hogy a visszaállított evangéliumot prédikálják.
Nem hivatásos papság
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában gyülekezeti szinten nincs teljes idejű hivatásos papsági testület. Még az egyház legmagasabb szintjein is, azok a vezetők, akiket teljes idejű apostoloknak hívnak el, jobban jövedelmező állásokat hagynak ott azért, hogy élethossziglan szolgáljanak „Jézus Krisztus különleges tanúiként” és világszerte felügyeljék az egyházat.
Az alkohol elvetése nem csupán az utolsó napi szentekre jellemző a vallások közül. Az utolsó napi szentektől azonban elvárják a teljes tartózkodást az alkoholtól, csakúgy mint a dohánytermékektől, a teától és a kávétól.