Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza felkéri az egyház tagjait és barátaikat szerte Európában, hogy mindennap olvassák a Mormon könyvét 21 egymást követő napon át és kerüljenek közelebb Jézus Krisztushoz azáltal, hogy kísérletet tesznek Isten szavával. „A Mormon könyve 21 napos kihívás” nevű kezdeményezés 2018. szeptember 1-jén veszi kezdetét.
Paul V. Johnson elder, az Európa Terület elnöke ezt mondta: „A Mormon könyve olvasása erőt ad nekem és segít közelebb éreznem magam Mennyei Atyámhoz és a fiához, Jézus Krisztushoz. Tudom, hogy ha mindennap olvassuk ezt a bámulatos szentíráskönyvet, az Úr meg fog áldani bennünket.”
A kampányt bemutató bevezető rövidfilm már megtekinthető az egyház közösségi média csatornáin 29 európai országban. A fő rövidfilm olyan egyéneket és családokat mutat be, akik már teljesítették a kihívást és úgy döntöttek, hogy megosztják tapasztalataikat és meglátásaikat. A kampányhoz fűződő valamennyi anyag 22 nyelven érhető el és tölthető le az egyes országhonlapokon található, erre a célra kijelölt oldalról.
Az egyház egy kis, kérdéseket és vonatkozó szentírásutalásokat tartalmazó könyvjelzőt készített abból a célból, hogy segítse az embereket a kihívás teljesítésében. Ez a könyvjelző otthon kinyomtatható és akár felhasználható arra is, hogy felkérjünk másokat, vágjanak bele a kihívásba és kezdjék el olvasni a Mormon könyvét mindennap.
- 2019-07-CP-Thumbs-365x229-2D-hun.jpg
- Anna-Lena-1200x675.jpg
- book-of-mormon-languages.jpg
- Lukas-1200x675.jpg
- Shirley-and-Thomas-1200x675.jpg
- David-and-Shirley-1200x675.jpg
- Rute-and-Ruben-1200x675.jpg
- Wolgang-1200x675.jpg
Temple Square is always beautiful in the springtime. Gardeners work to prepare the ground for General Conference. © 2012 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved. | 1 / 2 |
A kampány három hete során hat, kiválasztott Mormon könyve-beli szentírásverset bemutató rövidfilm kerül majd közzétételre online. Emellett az egyház Európában szolgáló misszionáriusai utcai bemutatókat szerveznek majd Európa számos városában, hogy ismertessék a kampányt. Megválaszolják majd a könyvvel kapcsolatos kérdéseket és segítenek megismerkedni azzal. Továbbá személyesen kérik majd fel az embereket, hogy olvassák a könyvet és tapasztalják meg annak pozitív hatását a saját életükre.
A Mormon könyve 21 napos kihívás kampány megjelenik majd a Mormon.org különböző nyelveken elérhető oldalain is, ahonnan a látogatók átirányításra kerülnek a kezdeményezés érkező oldalára, ahol a kampány részletei és a hozzá kapcsolódó anyagok lesznek közzétéve.