Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mintegy két évtizede vesz részt az emberbaráti szolgálat elősegítésében Magyarországon. Ezen idő alatt számos szervezettel, vállalattal és társasággal működtek együtt abból a célból, hogy segítséget nyújtsanak a szükséget szenvedőknek. Azért, hogy kifejezzék köszönetüket azon civil szervezetek és alapítványok áldozatos munkájáért, akik Magyarország középső és nyugati részén szolgálják és segítik Isten azon gyermekeit, akik támogatásra szorulnak, az egyház emberbaráti misszionáriusai a helyi egységi vezetők, valamint az Európa Középső Terület emberbaráti szakértői támogatásával 2025. április 25-én köszönetnyilvánítási rendezvényt szerveztek a számukra a budapesti Tihany téren álló cövekközpontban.
Az eseményen elsőként Borsos Péter, a Budapest Magyarország Cövek elnöke szólalt fel. Elmondta, miszerint az utolsó napi szentek hiszik, hogy az egyház tagjaként feladatuk másokat szolgálni. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában a helyi vezetők gondoskodnak az egyház rászoruló tagjairól. Azonban időről időre, az egyházon kívül működő nagyszerű szervezetekkel karöltve lehetőség adódik a tágabb közösség szükséget szenvedő tagjain is. „Hiszünk Jézus Krisztus tanításában, aki azt mondta: »amennyiben megcselekedtétek ezt akár csak eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg«. Példa számunkra, amit önök tesznek, és mi is igyekszünk követni az önök példáját” – mondta Borsos elnök.
Bozsics Éva az egyház gyermekeket tömörítő szervezetében, az Elemi cöveki szintű vezetőségében szolgál. Elmondta a résztvevőknek, hogy Krisztus utolsó napi szentjei számára olyannyira fontos mások szolgálata, hogy az Elemi mintegy 1 millió tagját – akik 18 hónapos kortól 12 éves korukig vesznek részt elemis foglalkozásokon – otthon és az egyházban is kedvességre, segítőkészségre, empátiára tanítják, és szolgálati lehetőségeket szerveznek a gyermekeknek és velük együtt.
Celia Díez és Christian Ottiker az egyház Európa Középső Területének frankfurti irodájából érkeztek, és elmondták, az egyház 2024-ben világszerte 4000 emberbaráti szolgálatnyújtási projektben vett részt mintegy 200 országban, melyből 25 Magyarországon valósult meg. Az efféle segítségnyújtásra használt anyagi fedezetet az biztosítja, hogy az utolsó napi szentek havonta legalább egy alkalommal egynapos böjtöt tartanak, és a kihagyott étkezések pénzbeli értékét felajánlják a rászorulók megsegítésére.
Temple Square is always beautiful in the springtime. Gardeners work to prepare the ground for General Conference. © 2012 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved. | 1 / 2 |
Lu Duke nővér és Steve Duke elder szóltak a résztvevőkhöz, akik teljes idejű misszionáriusként foglalkoznak emberbaráti segítségnyújtással Magyarországon. Ismertették hármas küldetésüket a jelen lévőkkel: a szenvedés enyhítése, az önellátás előmozdítása, valamint lehetőségek biztosítása a szolgálatra. Elmondták, hogy tapasztalataik szerint a rászorulókról való gondoskodást minden esetben a jószívűség hívja életre – és éppen ebben olyan jók a partnerek, akikkel együtt dolgoznak, a következők szerint:
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet, állandóan változó, gyarapodó intézményeivel egyben az ország és a közép-európai régió egyik legnagyobb szociális szolgáltató szervezete. Az egyház gyógyászati segédeszközökkel, létesítményfelújítással, légkondícionáló-gépekkel, valamint konyhai gépekkel és berendezésekkel segített abban, hogy több budapesti hajléktalanszálló is jobban ki tudja elégíteni a felmerülő igényeket.
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza évek óta működik együtt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével. A tavalyi évben szerte Magyarországon élő, vak vagy gyengénlátó diákokat segítettek számukra is használható tankönyvekkel.
Az Autizmus Alapítvány 1989 óta segíti az autizmussal élő gyermekeket és családjukat a boldogulásban. Az egyház adományával az alapítvány új taneszközöket és tananyagokat tudott beszerezni.
Az Ukrán Hagyományok Háza a Magyarországon élő ukránok egyesítését tűzte zászlajára. Céljaik a következők: az ukrán kultúra, tudomány, oktatás és üzletek bemutatása Magyarországon és az egész világban; az ukrán etnikai identitás elősegítése; széles körű segítség azon ukrán családok számára, akik szenvednek az Ukrajnában zajló háborútól. A budapesti Rotary Clubbal karöltve Jézus Krisztus Egyháza egy új iskolaépületük tűzriasztó-berendezésének felújításához járult hozzá.
A Partners Hungary Alapítvánnyal együttműködésben tíz menekült családot láttak el élelmiszerrel, tanszerekkel és gyógyszerrel.
A Hallássérültek Budapesti Tanintézete udvarán felújításra került a diákok által használt játszótéri felszerelés, valamint új padokat telepítettek az iskola udvarára.
A Mária Mosolya Hálózat nevelőszülők felkészítésével és támogatásával foglalkozik. Magyarországon mintegy 20 000 gyermeknek lenne szüksége nevelőszülők gondoskodására. Az egyház anyagi felajánlása ebben a folyamatban segítette a szervezetet.
A Műhely-Klub a Menedékház Alapítvány kísérleti programja, mely egy nonprofit kerékpárműhely keretein belül karol fel hátrányos helyzetű fiatalokat, akiknek gyakorlati készségek elsajátításában segítenek és önellátásra készítik fel őket. Az utolsó napi szentek egyháza emberbaráti osztálya két fűtési rendszer beszerzéséhez járult hozzá, valamint délutáni uzsonnáztatás anyagi fedezetét is biztosította.
A Sürgősségi Osztályunk Fejlesztéséért Alapítvány az Észak Pesti Centrumkórház - Honvédkórház Sürgősségi Osztályának támogatását célozza meg. Az osztály két ultrahanggéppel, bútorokkal, vizsgálóeszközökkel és képzési anyagokkal gazdagodott.
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza sok éve működik már együtt a Magyar Vöröskereszttel. Az elmúlt bő egy évben közös erőfeszítéssel árvízvédelmi pontokat támogattak, menstruációs felvilágosító tanfolyamot indítottak, élelmiszert adományoztak, felújítási munkálatokat finanszíroztak, valamint új padlót rakattak le és légkondícionáló-berendezéseket szereltettek fel.
Az SOS Gyermekfalvakkal is évekre tekint vissza a partneri kapcsolat. A gyermekotthon kültéri bútorokat, nyílászárókat kapott, valamint felújításra került a kinti gyülekezőhelyük is.
A Jezsuita Menekültszolgálat szervezésében folyamatos segítséget kapnak menekültek nyelvoktatás, érzelmi támogatás, lakhatásbiztosítás és iskolai szükségletek kielégítése által.
A budapesti Szent Miklós Iskola hangszerekkel és mászófallal lett gazdagabb az emberbaráti felajánlásoknak köszönhetően.
A Zsótér Pál Alapítvány célja a mozgáskorlátozott személyek életkörülményeinek javítása. Intézetük új terápiás kádat, sétálópadot, ipari mosógépet és egyéb eszközöket kapott.
A szervezetek bemutatása után a megjelent képviselőiknek egy közös ebéd keretében lehetőségük volt egymást megismerni és kapcsolatokat építeni.