Russell M. Nelson elnök, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (mormonok) újonnan elhívott elnöke, és Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából, valamint feleségeik, Wendy Nelson és Patricia Holland 2018. április 12-én a több országot érintő kéthetes világméretű szolgálattételi körútjuk első állomásaként az Egyesült Királyságba, Londonba látogattak. Nelson elnök örömét fejezte ki, hogy visszatérhetett öröksége földjére. Dédszülei az angliai Somersetből származtak. Ott hallották az evangélium visszaállításának üzenetét, és meg is keresztelkedtek.
Körútjuk kezdeteként Nelson elnök és Nelson nőtestvér, valamint Holland elder és Holland nőtestvér a Hyde Park-i látogatóközpont kápolnájában szóltak az Anglia London Misszióban szolgáló misszionáriusokhoz. Hálájukat fejezték ki a misszióban lévő férfiak és nők szolgálatáért, odaadásáért és idejük önkéntes felajánlásáért.
Holland elder azt mondta: „Fontos szem előtt tartanunk, hogy Nelson elnök nem csupán az utolsó napi szentek vezetője, hanem a világ prófétája, és így is tekint a dolgokra. Rendelkezik azzal a bizonyos prófétai rálátással.” A gyűlést az Egyesült Királyság és Írország területén is közvetítették a misszionáriusoknak.
Az este folyamán egy második gyűlést is tartottak az egyház általános tagsága számára. Egyháztagok ezrei gyűltek össze helyi kápolnáikban, hogy megnézzék a közvetítést, és sugalmazást kapjanak egyházuk új elnökétől, akit a mormonok prófétának tekintenek. Nelson elnök az Isten minden gyermeke iránti szeretet és szolgálat fontosságára emlékeztette az egyháztagokat.
Nelson elnök ezt mondta: „A mi tanunk nem bonyolult, nem nyakatekert és nem összetett. Nagyon egyszerű: Szeresd Istent és szeresd a felebarátodat…”
A mormon hitben a tanítványság egyik alaptantétele a szolgálatnyújtás. A mormonok mind az Egyesült Királyság, mind pedig Írország területén aktív tagjai a társadalmi célú kezdeményezéseknek – véradások megszervezésével, a Brit Királyi Légió „pipacs-felhívásának” támogatásával, és más emberbaráti erőfeszítések által. Hisznek abban, hogy egymás szeretete egymás szolgálatában nyilvánul meg.
Russell M. Nelson elnök és Wendy W. Nelson nőtestvér, valamint Jeffrey R. Holland elder és Patricia Holland nőtestvér jeruzsálemi látogatással folytatják útjukat Izraelben, ahol Nelson elnök meglátogatja azokat a szent helyeket, ahol a Szabadító járt, valamint tanúságot tesz Krisztus szolgálattételéről. További úticéljaik között szerepel Kenya, Nairobi; Zimbabwe, Harare; India, Bengaluru; Thaiföld, Bangkok; Kína, Hongkong; továbbá az Egyesült Államokban Hawaii, Honolulu.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának, melynek központja a utah-i Salt Lake Cityben található, több mint 16 millió tagja van világszerte. Közel 512 000 utolsó napi szent él Európában.
Az egyháznak körülbelül 186 000 tagja van az Egyesült Királyságban, és közel 4000 tagja Írországban. Az első misszionáriusok, akiket a tengeren túlra küldtek, 1837-ben jöttek Angliába, mindössze hét évvel az egyház megalapítása után. Az Egyesült Királyságban két templom található. Az Angliai London templom az 1950-es évek végén került felszentelésre. Az Angliai Preston templomot 1998 júniusában szentelték fel, azon a helyen, ahol az országban először prédikáltak misszionáriusok.