Az előzékenység mormon erkölcse

Vajon hová lett az egyensúly és a megfontoltság hangja ezekben a szélsőséges időkben? Egy közelmúltban tartott hitközi eseményen elhangzott beszédében az egyház elnöke, Thomas S. Monson elnök, kijelentette: „Amikor gondolatainkat a jó szándék vezeti, és amikor egységes erővel munkálkodunk a közös gond megoldásán, akkor az eredmények igen örömteliek lehetnek.” Továbbá az egyház korábbi elnöke, Gordon B. Hinckley elnök, egy alkalommal azt mondta, hogy „a civilizáció védjegye” az, ha „közösségeinkben egymás iránti tiszteletben és törődésben” élünk együtt. Ezt a védjegyet egyre komolyabb veszély fenyegti.

A modern kultúra oly sok szokása és konvenciója – a mindenütt jelenlévő média, a névtelen és nyomtalan internetes megnyilvánulás lehetősége, a mindennapok politizálódása, valamint a közösségi és a családi élet széthullása – aláássa azokat az erényeket és azt az alapvető illemet, amely lehetővé teszi a békés együttélést a sokelvű társadalomban. A polgári társadalom húrja elpattan, ha e társadalom végletességei túlfeszítik. Akkor pedig az előzékenység a demokrácia polgáraiként együttes és egyéni jellemünk mércéje lesz.

Az egészséges demokrácia változatos eszközökkel tartja fenn az egyensúlyt, melyek közé tartozik az egymással versengő érdekek összehangolása, valamint a hatékony kormányzati ellenőrzés rendszere is. Ez a rend végső soron azonban az emberek becsületén áll vagy bukik. Az Általános konferencián – az egyház félévente megrendezett világméretű gyűlésén – elmondott beszédében D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette: „Végső soron csak az egyes emberekben meglévő belső erkölcsi iránytű képes hatékonyan kezelni a társadalmi hanyatlás eredendő okait és tüneteit.” H. David Burton, az elnöklő püspök hasonlóképpen kihangsúlyozta, hogy a hűség, a könyörület, a nagylelkűség, az emberség, valamint a felelősség erényei „alkotják a keresztény élet alapját, és ezek a belső ember külső megnyilvánulásai”. Az erkölcsi erények ekként fonódnak össze a polgári erényekkel. Közös kihívásaink komolysága hasonlóan  komoly elkötelezettséget kíván az ésszerű ötletek és megoldások iránt. Intenzív vitára, nem pedig acsarkodó veszekedésre van szükség.

Az előzékenység nem csupán elvi kérdés. Elsősorban a kötelezettségvállalás egyik módja ez. A társadalom technikai összefonódottsága lehetetlenné tette az elkülönülést. A modern világ összes intézménye közül talán a vallás számára a legnehezebb az alkalmazkodás a nagyközönséggel való kompromisszumkeresés realitásaihoz.  Ma – éppúgy mint történelme során mindig – Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza folyamatosan szembesül a különböző érdekcsoportok jogos érdekeivel a nagyközönséggel való párbeszéd során. Ahelyett, hogy kivonná magát a törvény és az előzékenység szabályai alól, az egyház igyekszik meglelni az együttműködés útját, és elkerülni az elmérgesedett konfrontáció veszélyeit.

E polgári kötelezettséget visszhangozva, Monson elnök kijelentette: „Egyházként segítő kezet nyújtunk nemcsak saját népünk felé, hanem minden jóakaratú ember felé az egész világon a testvériség azon szellemében, amely az Úr Jézus Krisztustól származik.” A személyes előzékenységről szólva Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából pedig a következőként tanította az utolsó napi szenteket arról, miként reagáljanak a kritikára: „Néhány ember tévesen azt gondolja, hogy a csendesség, a szelídség, a megbocsátás és az alázatos bizonyság megosztása a tétlenség vagy a gyengeség jele. Ám az, hogy szeressük ellenségeinket, áldjuk azokat, akik minket átkoznak, jót tegyünk azokkal, akik minket gyűlölnek, és imádkozzunk azokért, akik háborgatnak és kergetnek minket (lásd Máté 5:44), hitet, erőt, de legfőképp keresztényi bátorságot követel.”

Az előzékenység erkölcsi alapja az aranyszabály, melyet számos kultúra és egyén is tanít, melyek közül talán Jézus Krisztus a leginkább közismert: „És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal” (Lukács 6:31). A kölcsönösség ezen elve emlékeztet mindannyiunkat egymás iránti felelősségünkre, és megerősíti az emberi élet közösségi természetét.

Ehhez hasonlóan a Mormon könyve is a civilizációs hanyatlás egy szomorú történetét beszéli el, melynek során számos népcsoport ismétli meg a bőség– felfuvalkodottság–bukás ördögi körét. A hanyatlás magjait szinte minden esetben az előzékenység egyszerű szabályainak megszegésével vetik el. Az együttműködés, az emberség és az empátia fokozatosan átadta helyét az ellenkezésnek, a veszekedésnek és a rosszindulatnak.

Az előzékenység szüksége talán a partizánpolitikában a legszembetűnőbb. Mivel az egyház számos országban működik világszerte, magába fogadja a sokelvűség gazdagságát. Így aztán az utolsó napi szentek politikai sokfélesége az ideológiai spektrum hatalmas részét lefedi. Az egyes tagok szabadon választhatják meg saját politikai filozófiájukat és kötődésüket. Sőt, az egyház maga nem áll egyetlen politikai ideológia vagy mozgalom mellé sem. Nem kategorizálható be. Erkölcsi értékei számos pártban és ideológiában kifejezésre kerülhetnek.

Ezen felül az egyház aggódva figyeli a félelem és retorikai végletesség politikáját, mely ellehetetleníti a társadalmi párbeszédet. Amint az egyház befolyása növekszik, és tagjai egyre komolyabb társadalmi pozíciókba kerülnek, természetes, hogy ez számos különféle nézethez és véleményhez vezet, melyeknek hangot is adnak az emberek. Néhányan összekeverhetik ezeket a véleményeket az egyház hivatalos vagy reprezentatív álláspontjával. Az egyes egyháztagok azonban csak saját nevükben szólnak és alkotnak véleményt. Kizárólag az Első Elnökség és a tizenkét apostol szól az egész egyház nevében.

Az utolsó napi szent erkölcs megkívánja, hogy az egyház tagjai tisztelettel bánjanak felebarátaikkal az adott helyzettől függetlenül.  A vallásos környezetben tanúsított viselkedésnek összhangban kell állnia a világi környezetben tanúsított viselkedéssel. Az egyház reméli, hogy demokratikus rendszerünk előmozdítja a jelenleg tapasztaltnál kedvesebb és megfontoltabb párbeszédet az amerikaiak között. Monson elnök beiktatási sajtótájékoztatóján hansúlyozta, milyen fontos az együttműködés a közügyekben: „Komoly feladatunk, hogy aktívak legyünk a közösségeinkben, ahol élünk, valamint hogy együttműködjünk a többi egyházzal és szervezettel, és ez vonatkozik minden utolsó napi szentre. Célom e tekintetben… az, hogy a közösen dolgozó emberek erejével felszámoljuk az egyedül maradó gyengeségét”.