Az igazság az, hogy Laura missziós elhívása azonban valószínűleg nem történhetett volna meg felsőfokú hitoktatójának hite nélkül. Messze túlmenően azon, hogy csupán hitoktatási órákat tanítson a cövekben, ez a férfi felvállalta, hogy meglátogatja a hiányzókat, és személyesen meghívja őket, hogy vegyenek részt a tanfolyamon. Egy nap teljesen letörten érkezett haza. Számos elutasítást kapott olyan fiatal felnőttektől, akik azt mondták, nincs szükségük a tanfolyamára ahhoz, hogy boldogok legyenek az életben. Így azonnal a szobájába ment, letérdelt imádkozni, és könyörgött a Szabadítónak, hogy vigasztalja meg őt. Ebben a pillanatban a békesség érzése töltötte el, és egy név jutott eszébe: Laura.
Laura egy olyan fiatal felnőtt volt a cövekben, aki már úgy egy éve nem járt az egyházba. A hitoktató erős sugalmazást érzett arra, hogy elmenjen meglátogatni a lányt, elhívja az egyházba, sőt, hogy felszólítsa egy missziós szolgálatra is. Bár igen meglepődött a válaszon, mégis úgy döntött, hogy követi a Lélek sugalmazását, és elment meglátogatni Laurát a szülei otthonában. A lány beleegyezett a látogatásba. Laura figyelmesen hallgatta a tanárt bizonyságát tenni a bűnbánatról és a Szabadító végtelen szeretetéről. Amikor felemlítette a tékozló fiú történetét, mindketten sírva fakadtak. A lány elhatározta, hogy részt fog venni az egyházi gyűléseken a következő vasárnap. Ezután pedig, a tanár hatalmas meglepetésére, érzelmektől remegő hangon hozzátette: „Missziót akarok szolgálni!”
A meghívás alapelve Jézus Krisztus evangéliumának a középpontjában áll. Jézus maga is, „miként a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit”2, mily sokszor hívott bennünket, hogy jöjjünk Hozzá. Karját felénk nyújtja, és könyörületes hangján így hív bennünket: „...ki van nyújtva felétek irgalmas karom, és aki jön, azt befogadom; és áldottak azok, akik hozzám jönnek.”3
Ő a saját tanítványaivá, az Ő meghívásának közvetítőivé tesz bennünket. „Van-e köztetek beteg? Hozzátok ide! Van-e béna, vagy vak, vagy sánta, vagy csonka, vagy bélpoklos, vagy sorvadásos, vagy aki süket, vagy bármely más módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket, mert könyörülettel vagyok irántatok; irgalom tölti el a bensőmet.”4
Másokat Krisztushoz hozni többet jelent annál, hogy csupán beszélünk velük vagy tanítjuk őket. Tudva azt, hogy „az emberek nemigen változnak, ha nem kérik meg rá őket”1, minden tanításunknak egy cselekvésre szólító konkrét felhíváshoz kell vezetnie.
Vajon elegendőnek találjuk, hogy csupán beszéljünk a barátainkkal az evangéliumról, vagy biztatjuk is őket, hogy olvassák el a Mormon könyvét, jöjjenek el az egyházba, vagy fogadják a misszionáriusokat? Csupán kapcsolatban vagyunk a kevésbé tevékeny testvéreinkkel, vagy kicsit tovább megyünk, és meg is hívjuk őket az egyházi gyűlésekre, vagy hogy menjenek el a templomba? Csupán a misszió fontosságáról tanítunk, vagy fel is szólítunk minden egyes fiatal férfit, hogy menjen misszióba? A leckéink végén vajon felkérjük-e tanulóinkat, hogy változtassanak valamin az életükben? Vajon az egyház összes tagját személyesen hívják-e az egyházi vezetők, hogy részesüljenek az evangélium létfontosságú szertartásaiban?
Néha talán félünk a visszautasítástól vagy a másik ember reakciójától. Esetleg talán megítéljük őket, vagy azt gondoljuk, hogy még nem állnak készen, nem érdemesek, vagy csupán nem fognak vagy nem képesek reagálni a felhívásunkra.
Az igazság az, hogy csak kevés olyan körülményről tudok, ami megakadályozhatna bennünket egy felhívás közlésében. Felkérni, vagy meghívni valakit az mindenek felett egy hittel és szeretettel teljes cselekedet. Amikor az Úr módján hívunk valakit, azt az ígéretet kapjuk, hogy az általa felkészített emberek fel fogják ismerni az Ő hangját a miénkben. A jó pásztor ezt mondja: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem.”5 Ez az apró, halk hang elég erős ahhoz, hogy embereket a változásra ösztönözzön.
A Területi Elnökség nemrégiben azt a célt tűzte ki, hogy az elkövetkező tíz évben megduplázzuk a tevékeny egyháztagok számát Európában. Ahhoz, hogy ez az elképzelés sikeres legyen, nem kellenek külön programok vagy bonyolult szervezetek, vagy egyéb különleges eszközök. Ez a cél mindannyiunk hitén múlik. Ha minden egyháztag visszahoz egy lelket Krisztushoz, akkor azzal Európa valamennyi egyházközségében és gyülekezetében meg lehet duplázni a látogatottságot.
Tudom, hogy képesek vagyunk rá. Az embereket az Úr módján kell meghívnunk.
1. Prédikáljátok evangéliumomat! 196.
2. 3 Nefi 10:4.
3. 3 Nefi 9:14.
4. 3 Nefi 17:7.
5. János 10:27.