Sajtóközlemény

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai a kinyilatkoztatás idejeként tekintenek a világméretű konferenciára

A most következő október 6-án, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjainak tízezrei készülnek Európa-szerte a 188. félévi általános konferenciára.

Ez a konferencia lehetőséget nyújt az egyháztagoknak arra, hogy iránymutatást kapjanak, többet tanuljanak Jézus Krisztusról és egyként gyűljenek össze – Európában félmillió, világszerte pedig 16 milliós létszámban. A konferencia öt ülésből áll: négy általános ülésből és egy, az egyház női tagjainak szóló ülésből. Az emberek a világ minden pontjáról utaznak az Egyesült Államokba, a Utah állambeli Salt Lake Citybe, hogy részt vegyenek az általános konferencián. Az ülések mindegyike lefordításra és közvetítésre kerül több mint 80 nyelven világszerte.

        

Egyháztagok a világ minden pontján alig várják az általános konferenciát, lehetőségként arra, hogy eltűnődjenek az életükön és azon, hogy miként erősíthetik meg a kapcsolatukat Istennel, a családjukkal és a közösségükkel. Sokan tekintenek a konferenciára olyan időszakként, amikor választ kaphatnak Istentől, és jobban megérthetik az Ő akaratát arra vonatkozóan, hogyan éljék az életüket. A konferenciára készülve Adrian Rojas Rodriguez Spanyolországból ezt mondta: „Leírok olyan dolgokkal kapcsolatos kérdéseket, amik jelenleg történnek az életemben, amelyekre tudom, hogy választ kapok a most következő konferencián. Így tudhatom azt, hogy Mennyei Atya mit vár el tőlem az életemre vonatkozóan.”

           

  

A Németországban élő Pfeiffer családnak a konferencia egy különleges lehetőség arra, hogy „hallgass[ák] a prófétákat és kivegy[ék] a részüket”. A konferenciát követő hetekben és hónapokban a Pfeiffer család a gyülekezetükkel együtt tanulmányozza a konferencián elhangzott szavakat a vasárnapi gyűléseik alkalmával. Ez segít nekik emlékezni a tanultakra és a kapott iránymutatásra. A félévi világméretű általános konferencia különleges időszak a hívők számára minden nemzetben, így Európában is. A ott tanult leckék és a kapott személyes kinyilatkoztatás segít nekik az életük alakításában az azt követő hónapokban és években.

           

Általános konferenciai beosztás, 2018. október:

  • Az általános női ülést minden nyolcadik életévét betöltött nő számára október 6-án, szombaton, hegyvidéki idő szerint (MDT) 18:00-kor közvetítjük.
  • Az általános ülések minden egyháztag számára október 6–7., szombat és vasárnap, hegyvidéki idő szerint (MDT) 10:00 és 14:00 órakor kerülnek közvetítésre.

A konferencia közvetítésre kerül online az lds.org honlapon. Meghívjuk az egyház tagjait és barátaikat, hogy tekintsék meg és legyenek részesei. Kövesd az #GeneralConference és az #ÁltalánosKonferencia hestegeket a közösségi médiában és lásd, miként inspirál milliókat az általános konferencia.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.