Download PhotoAz Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége 188 misszióba hívott el új misszióelnök-házaspárokat világszerte, köztük 55 újonnan létrehozott misszióba. E házaspárok többsége 2026. július 1-jén fogja megkezdeni a hároméves szolgálatát.
Ezenkívül a Salt Lake templom felújítási munkálatainak a 2027-es lezárulását megelőzően, illetve a Salt Lake templom megünneplésének az eseményeire készülve, az idén újítások kerülnek bevezetésre, ezzel fokozva a Templom téri látogatói élményt. A Utah-ba elhívott misszionárius nővérek utah-i missziókban és a Templom téren is fognak szolgálni.Tudj meg többet.
Misszióvezetők neve és megbízása
Az alábbi táblázatokban megnézheted az újonnan elhívott misszióvezetők nevét és missziós megbízását. Öt házaspár később kerül bejelentésre. Az új missziókat csillaggal (*) jelöltük.
Az elkövetkező hónapok során a Church News-ban megjelenésre kerül majd mindegyik házaspár rövid önéletrajza és fényképe. A lenti névlista kiegészül majd az e cikkekre mutató hivatkozásokkal.

2026-Mission-Leaders
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége 188 misszióba hívott el új misszióvezetőket világszerte, köztük 55 újonnan létrehozott misszióba. E házaspárok 2026. július 1-je körül fogják megkezdeni a hároméves szolgálatukat. A térképen lévő számok az adott színes területre vonatkozó missziók számát jelölik, amelyek nem feltétlenül egyeznek a cikkben felsorolt egyházi területekkel.Ábra a Church News jóvoltábólAfrika Középső Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Kamerun Yaoundé |
Kelly L. és Maria Stotts |
|
Kongói Demokratikus Köztársaság Kananga |
Pierrot és Frida Kabunda |
|
Kongói Demokratikus Köztársaság Kinshasa Keleti |
Tonga J. és Dorothee G. Sai |
|
Kongói Demokratikus Köztársaság Kinshasa Északi* |
Junior és Annie Banza |
|
Kongói Demokratikus Köztársaság Mwene-Ditu* |
Vally és Christine Tshimanga |
|
Etiópia Addis Ababa |
Alexander és Phyllis Tandoh |
|
Kenya Kisumu* |
Hans és Annie Peterson |
|
Kongói Köztársaság Brazzaville |
Victor és Edvige Mbengue |
|
Tanzánia Dar es Salaam |
Philip R. és Alice O. Huber |
|
Uganda Kampala Keleti* |
Lauriano P. Balilemwa és Happiness Kagemulo |
Afrika Déli Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Angola Luanda Északi* |
Odair és Edileude Lira |
|
Madagaszkár Antananarivo Déli |
Rob és Ruth Campbell |
|
Malawi Lilongwe* |
Nathan N. és Shannon W. Savage |
|
Mozambik Maputo |
Tyler C. és Karen E. Sorenson |
|
Mozambik Nampula* |
Solomon és Amalia Dickie Malidadi |
|
Dél-Afrika Fokváros |
Reginald és Vuyo Moyo |
|
Dél-Afrika Keleti London* |
Glenn és Kathy Seninger |
|
Dél-Afrika Johannesburg |
Shawn K. és Beth M. Jones |
|
Dél-Afrika Pretoria |
Kuviwe és Thobeka Mahlangabeza |
|
Zimbabwe Harare Nyugati* |
Később kerül bejelentésre |
Afrika Nyugati Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Benin Cotonou |
Matt és Kim Osborne |
|
Elefántcsontpart Abidjan Keleti |
Bréson L. és Jennifer M. Taylor |
|
Elefántcsontpart Abidjan Északi |
Paul és Alison Brown |
|
Elefántcsontpart Abidjan Déli* |
Michael A. és Corrie Call |
|
Elefántcsontpart Daloa* |
Benjamin W. és Emily LeSueur |
|
Ghana Accra Keleti |
Johnny és Terri-Dawn Ek |
|
Ghana Accra Déli* |
Nathan A. és Amy K. Craig |
|
Ghana Sunyani* |
James T. és Gina K. Anderson |
|
Libéria Monrovia Nyugati* |
Marc és Cammy Fuller |
|
Nigéria Aba |
Ikechukwu J. és Freda O. Ibe |
|
Nigéria Abuja |
Aoydele Orimisan és Olubukola Abiodun Ojulari |
|
Nigéria Port Harcourt Déli |
Gordon és Rose Ondiek |
|
Szenegál Dakar* |
David James és Staccie Williams |
|
Togo Lomé* |
Kristopher A. és Amy Bailey |
Ázsia Északi Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Japán Kóbe |
Jason és Kristen Sybrowsky Kerr |
|
Japán Szapporo |
Jeffrey G. és April K. Bickel |
|
Japán Tokió Északi |
Brett és Marcie Keller |
|
Mongólia Ulánbátor Nyugati* |
Később kerül bejelentésre |
Brazília Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Brazília Brazíliaváros |
Teciomar és Karen Abila |
|
Brazília Campinas |
Thomas L. és Kimberly C. Stone |
|
Brazília Feira de Santana |
Oriondes és Monica Martins |
|
Brazília Florianopolis |
James és Traci Welburn |
|
Brazília Fortaleza |
Carlos A. és Rozinete Santos |
|
Brazília Guarulhos* |
Joel és Claudia Fernandes |
|
Brazília Maceió |
Shane J. és Meri Ann Farnsworth |
|
Brazília Manaus Északi |
Antonio és Luciana Santana |
|
Brazília Recife Északi |
Stanton L. és Connie Marshall |
|
Brazília Recife Déli |
Lance R. és Robbi O. Bradford |
|
Brazília Rio de Janeiro Északi |
Neverson és Deborah Paes |
|
Brazília São Bernardo* |
Diego A. és Clézia S. Oliveira |
|
Brazília São Paulo Interlagos |
Larry és Rachel Cox |
|
Brazília São Paulo Északi |
Később kerül bejelentésre |
|
Brazília Sorocaba* |
Adriano B. és Pamela P. Nogueira |
|
Brazília Vitoria |
David R. és Joanna C. Layton |
Kanada Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Kanada Halifax* |
Steve és Deborah Montgomery |
|
Kanada Toronto Keleti* |
E. Boyd és Michelle D. Craig |
Karib-szigetek Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Dominikai Köztársaság Santo Domingo Keleti |
Enrique és María Angélica Mayorga |
|
Dominikai Köztársaság Santo Domingo Nyugati |
Robert D. és Beverly J. Dow |
|
Puerto Rico San Juan |
Paul D. és Janelle F. Hernandez |
|
Venezuela Caracas |
Később kerül bejelentésre |
|
Venezuela Maracaibo |
Ramón J. és Carmen Maria Martínez |
Közép-Amerika Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Salvador San Salvador Keleti |
Christian D. és Ella Walker |
|
Salvador Santa Ana |
Todd és Tami Mickelsen |
|
Guatemala Guatemalaváros |
German és Alejandra de Laboriel |
|
Guatemala Guatemalaváros Középső |
Nathan D. és Margaret W. Pace |
|
Guatemala Guatemalaváros Keleti |
Eduardo J. és Solange Rex |
|
Guatemala Quetzaltenango |
José A. és Sonia Fernández |
|
Honduras Tegucigalpa |
McKay M. és Jodi K. Pearson |
|
Nicaragua Managua Déli |
Luis Fernéso és Leticia Torres |
Európa Középső Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Adria Északi |
Jeff és Debbie Moore |
|
Albánia Tirana |
Matthew és Mary Wirthlin |
|
Alpesi Németajkú |
Brett A. és Janice Greenhalgh |
|
Bulgária Szófia |
David J. és Kara I. Ludlow |
|
Franciaország Párizs Északi |
Louis-Marie és Cybèle Liebard |
|
Franciaország Párizs Déli* |
Matthew R. és Rebecca S. Henriksen |
|
Németország Frankfurt |
Jared és Heather Theurer |
|
Görögország Athén* |
Howard D. és Heather G. McKeon |
|
Magyarország Budapest |
Case M. és Kerri L. Lawrence |
|
Lengyelország Varsó |
Jeffrey A. és Jennifer Barnes |
|
Románia Bukarest |
Matthew O. és Louise M. Leavitt |
|
Spanyolország Barcelona |
Jayson és Allison Newitt |
|
Spanyolország Madrid Keleti* |
Jason M. és Karen B. Mattingley |
Európa Északi Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Balti |
Douglas C. és Carrie Derrick |
|
Zöld-foki Köztársaság Mindelo* |
Chris és Tally Wright |
|
Zöld-foki Köztársaság Praia |
Michael K. és Lori Coons Wood |
|
Finnország Helsinki |
Bert T. és Gigi Dover |
|
Svédország Stockholm |
Robert és Karin Mayo |
Mexikó Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Mexikó Guadalajara Keleti |
J. Alejandro és Guadalupe De la Fuente |
|
Mexikó Mexikóváros Délkeleti |
Sal és Araceli Zavala |
|
Mexikó Oaxaca |
Jorge W. és Graciela Agustina Pérez |
|
Mexikó Puebla Déli |
Scott E. és Robin Sears |
|
Mexikó Tijuana |
Randy és Jenny Richardson |
|
Mexikó Torreón |
Manuel és Genny Zapata |
|
Mexikó Tula* |
Dee W. és Kim Morse |
|
Mexikó Tuxtla Gutiérrez |
Manuel és Eva Gutiérrez |
|
Mexikó Veracruz |
Allen P. és Julie J. Hilton |
|
Mexikó Xalapa |
Carlos Gabriel és Dayalsi Prieto |
Csendes-óceáni-szigetek Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Ausztrália Brisbane Déli* |
Greg és Kristyn Trimble |
|
Fidzsi-szigetek Suva |
Lote Kama és Venina Ucunibaravi Qoroya |
|
Új-Zéland Auckland |
James S. és Kylie A. Mackie |
|
Új-Zéland Wellington |
Paul W. és Haidee Roberts |
|
Pápua Új-Guinea Daru* |
Sione és Mele Lavaka |
|
Pápua Új-Guinea Madang* |
M. Dean és Christine A. Westerlund |
|
Szamoa Apia Nyugati |
Gilbert és Ginger Tavita |
|
Salamon-szigetek Honiara* |
Matthew G. és Kimberli Court |
|
Tahiti Papeete |
Jay és Katauna Lucas |
Fülöp-szigetek Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Fülöp-szigetek Angeles |
Thomas D. és Patricia C. Burton |
|
Fülöp-szigetek Davao |
Gerry C. és Charmaine Gaw Guerra |
|
Fülöp-szigetek Lingayen* |
Erwin és Reggie Brillantes |
|
Fülöp-szigetek Lipa* |
Federico és Sonia Francia |
|
Fülöp-szigetek Manila |
David és Jenna Roy |
|
Fülöp-szigetek Olongapo |
M. Todd és P. Michelle Jones |
|
Fülöp-szigetek Ormoc* |
Martiniano S. és Lourdes Beata C. Soquila |
|
Fülöp-szigetek Ozamiz* |
Bon C. és Imelda F. Escobar |
|
Fülöp-szigetek Puerto Princesa* |
Romeo A. és Olivia Salamanca Campos |
|
Fülöp-szigetek Quezon City Északi |
Jeffrey H. és Paige A. Winter |
|
Fülöp-szigetek San Pablo |
Eden R. és Tonya May Engen |
|
Fülöp-szigetek Tacloban |
Scott és Heidi McElhaney |
Dél-Amerika Északnyugati Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Kolumbia Cali |
Jorge és Maria Teresa Portal |
|
Ecuador Guayaquil Keleti |
Jim és Allyson E. Larkins |
|
Ecuador Guayaquil Északi |
J. Brian és Katie Abrams |
|
Peru Chiclayo |
Yan Carlos és Inocencia Vega |
|
Peru Lima Keleti |
David és Juanita Bybee |
|
Peru Lima Északnyugati* |
John T. és Sharon G. Hutchinson |
|
Peru Tacna* |
Chris és Kristy Clason |
Dél-Amerika Déli Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Argentína Buenos Aires Nyugati |
Josh és Katie Garner |
|
Argentína Mendoza |
Andres L. és Martha Dorado |
|
Argentína Resistencia |
Ranulfo és Irais Cervantes |
|
Argentína Rosario |
Lee D. és Jennifer Mackay |
|
Argentína Salta |
Juan Pablo és Florencia Sajtroch |
|
Chile Santiago Északi |
Brian W. és Kristi Baker |
|
Paraguay Asunción Keleti |
R. Scott és Heidi Rushing |
|
Uruguay Salto* |
William A. és Alyson Freedman |
Amerikai Egyesült Államok Középső Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Colorado Colorado Springs |
James N. és Kimberly Wadsworth |
|
Colorado Denver Keleti |
Michael és Nichol Gallup |
|
Missouri Independence |
Blaine H. és Debbie Hill |
|
Missouri Kansas City* |
Markham D. és Melissa C. Tuttle |
|
Wyoming Cheyenne* |
Brett D. és Susan Christiansen |
Amerikai Egyesült Államok Északkeleti Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Indiana Fort Wayne* |
J. Kelly és Linda M. Flanagan |
|
Maryland Baltimore |
Douglas W. és Tiffany L. Hedger |
|
Michigan Lansing |
Larry R. és Dawn E. Larson |
|
New Jersey Morristown |
Chad R. és Sheree H. Argyle |
|
Ohio Columbus |
Robbie és Karen Bosco |
|
Pennsylvania Pittsburgh |
Daniel és Rebecca Greer |
|
Virginia Norfolk* |
Steven C. és Jeanne Merrell |
Amerikai Egyesült Államok Délkeleti Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Arkansas Little Rock |
Stan és Heidi Hanks |
|
Florida Fort Lauderdale |
Kevin E. és Brynda Lynn Dickson |
|
Georgia Atlanta Északi |
J. Andrew és Shannon Dent |
|
Kentucky Louisville |
Később kerül bejelentésre |
|
Louisiana Baton Rouge |
Daniel és Allyson Chard |
|
Mississippi Jackson* |
Graden P. és Sommer Jackson |
|
Észak-Karolina Raleigh |
Tod M. és Lindie Turley |
|
Dél-Karolina Columbia |
Derek M. és Stephanie Miner |
|
Tennessee Knoxville |
Andrew és Vanessa Croshaw |
Amerikai Egyesült Államok Délnyugati Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Arizona Flagstaff |
Carl C. és Césace D. Cottrell |
|
Arizona Phoenix Keleti* |
Marty R. és Michelle Page |
|
Arizona Phoenix Nyugati |
Bruce W. és Carolyn S. Ebmeyer |
|
Arizona Tucson |
Enrique M. és Yesenia Loo |
|
Nevada Henderson |
David A. és Sherice Lemperle |
|
Nevada Reno |
Kirk és April Feller |
|
Oklahoma Tulsa* |
Scott W. és Karla R. Wallentine |
|
Texas Austin |
Ed és Kari Jorden |
|
Texas Dallas Keleti |
Travis J. és RaLynne Parry |
|
Texas Dallas Északi* |
Brian és Diane Fitzpatrick |
|
Texas Fort Worth |
Casey és Elizabeth Allman |
|
Texas Houston Keleti |
Lehi és Melissa Rodriguez |
|
Texas Houston Északi* |
Dale A. és Kristen E. Curriden |
|
Texas Houston Nyugati |
Morgan és Jennie Fife |
|
Texas Lubbock |
Stuart R. és M. Lisa Schofield |
|
Texas San Antonio Déli* |
Martin C. és Veronica Pitarch Rios |
Amerikai Egyesült Államok Nyugati Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Kalifornia Anaheim |
Curtis R. és Mollie Whetten |
|
Kalifornia Arcadia |
David R. és Suzi Williams |
|
Kalifornia Carlsbad* |
R. Tyler és Elizabeth Wallis |
|
Kalifornia Fresno |
Will és Katie Fritcher |
|
Kalifornia Oakland/San Francisco |
Tom és Lori Holmoe |
|
Kalifornia Ontario* |
Kelly R. és Joan N. Norman |
|
Kalifornia Riverside |
M. Sean és Diana Esplin |
|
Kalifornia Roseville |
Scott A. és Amy B. Jensen |
|
Kalifornia Sacramento |
Gregory és Hollie Peterson |
|
Kalifornia San Jose |
Adam és Natalie Kessler |
|
Kalifornia Santa Rosa |
Ben és Natalie Peterson |
|
Kalifornia Ventura |
Raymond és Lucinda León Contreras |
|
Kalifornia Victorville* |
Greg és Kaele Porter |
|
Idaho Coeur d’Alene* |
Scott H. és Laura Welch |
|
Oregon Eugene |
Dave és Shannon Morley |
|
Oregon Portland |
Stephen és Kim Daley |
Utah Terület
|
Misszió |
Misszióvezetők |
|
Utah Orem |
Carl E. és Tammy Harris |
|
Utah Salt Lake City Központi |
Scott M. és Marcia A. Stanford |
*Új misszió

Temple-square-missionaries
Misszionárius nővérek állnak a Segítőegylet épülete közelében a Templom téren, Salt Lake Cityben, 2025. március 31-én2026 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.Új Templom téri misszionáriusi modell bevezetése 2026-ban
Több évtizedes hagyományt követve továbbra is fognak misszionárius nővérek szolgálni a Templom téren, azonban egy környező misszióhoz lesznek kijelölve, és megosztják az idejüket egy tanítási terület és a Templom tér között.
Továbbra is a Tizenkettek Kvórumának egy tagja fogja kijelölni a Templom téri megbízásban való szolgálatot.
Ez a megközelítés a többi templomi látogatóközpontban is világszerte használt sikeres modelleket tükrözi. Ennek a változtatásnak az a célja, hogy fokozza a Templom téri látogatói élményt és növelje a misszionáriusi lehetőségeket. Mivel számos misszióból érkeznek majd misszionáriusok, hogy a Templom téren szolgáljanak, a főbb eseményeken és a látogatások csúcsidőszakaiban is többen állnak majd rendelkezésre. Kisebb látogatói forgalom esetén pedig a misszionáriusok több időt tudnak majd tölteni azzal, hogy szolgálattételt nyújtsanak másoknak a kijelölt tanítási területeiken.
E változtatás részeként korlátozott számban visszatért misszionáriusokat is alkalmaznak majd részidős kísérőkként a misszionárius nővérek mellé a látogatói élmény javítása érdekében.
Az elkövetkező hónapokban a Utah Salt Lake City Templom tér Misszióba jelenleg kijelölt misszionárius nővéreket a Tizenkettek Kvórumának egy tagja az egyik környező utah-i misszióhoz fogja kijelölni szolgálatra. Az átállás várhatóan 2026 júliusára fog befejeződni, amikor is a Utah Salt Lake City Templom tér Missziót megszüntetik.
Több mint egy évszázada szolgálnak önkéntesek és misszionáriusok a Templom téren:
- 1922: Megszervezték és feltöltötték részidős és teljes idejű önkéntesekkel.
- 1980-as évek: Teljes idejű misszionáriusok kezdték el segíteni a bejárásokat – ők többnyire idősebb misszionáriusok voltak, nyelvi támogatást pedig a Utah Salt Lake City Misszió fiatal misszionáriusai nyújtottak.
- 1995: The Utah Salt Lake City Templom tér Misszió hivatalos megalakítása.
Ronald A. Rasband elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának a tagja, illetve a Misszionáriusi Végrehajtó Tanács elnöke részidős Templom téri kísérőként szolgált az egyetemi tanulmányai alatt, 1972 és 1976 között.
„A Templom téri misszionáriusok fontos szerepet töltenek be Jézus Krisztus evangéliumának a megosztásában, amint látogatók millióit üdvözlik a világ minden tájáról – magyarázza Rasband elder. – Az egyház háláját fejezi ki azoknak a hithű nővéreknek, akik az évek során ebben a misszióban szolgáltak. Amint előrehaladunk, a misszionárius nővérek elkötelezett szolgálata továbbra is áldás lesz, valamint lehetővé teszi majd, hogy a Templom tér a sugalmazás helye lehessen mindenféle felekezetű és hátterű ember számára.”