Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza bejelentette a Fiatal Nők Általános Testületének új tagjait, akik segítenek majd a szervezet világméretű szükségleteinek kielégítésében. A kilenctagú Fiatal Nők Általános Testületéből négyen Utahban élnek, mely az egyház központjának helyszíne, öt másik tagja pedig Afrikában, Brazíliában, Japánban, Peruban és New York Cityben.
„Ez hatalmas változás a számunkra, és nagyon izgatottak vagyunk” – mondta Bonnie L. Oscarson nőtestvér, a Fiatal Nők általános elnöke múlt héten, a Templom téren tartott egyik gyűlés során, melyen részt vett Linda K. Burton nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke és Rosemary M. Wixom nőtestvér, az Elemi általános elnöke is. Oscarson nőtestvért a 2013. áprilisi általános konferencián hívták el a Fiatal Nők általános elnökévé.
„Arra kértek bennünket, hogy nézzük meg a testületünket, hogy milyennek szeretnénk látni. Úgy éreztük, eljött az idő” – mondta Oscarson nőtestvér, aki elmagyarázta, hogy az olyan technológiák, mint a telekonferencia, lehetővé teszi a testület számára, hogy könnyedén kommunikáljanak a nőtestvérekkel világszerte.
A múlt heti bejelentés idején, a női segédszervezeti vezetők a testületi változásokat, valamint a közelgő félévi általános női gyűlés részleteit beszélték meg. Ennek időpontja 2014. március 29., melyre hivatalosak a nők és a lányok is, és amelyen egy online vezetői képzésre is sor kerül.
Az új Fiatal Nők Általános Testületének tagjai a következők: Carmela Melero de Hooker (Peru, Lima); Leslie Pope Layton (Utah, Sandy); Denise Posse Lindberg (Utah, Draper); Dorah Mkhabela (Dél-Afrika, Soweto); Janet Matthews Nelson (New York, Brooklyn); M. Lúcia Silva (Brazília, São Paulo); Susan Saxton Taggart (Utah, Salt Lake City); Rosemary Thackeray (Utah, Orem); és Megumi Yamaguchi (Japán, Naqoya).
„Még mindig félek, hogyan fogok megbirkózni mindezzel, de nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy ennek a történelmi bejelentésnek a részese lehetek – mondta Megumi Yamaguchi nőtestvér. – Azt hittem, hogy talán majd Utahba kell költöznöm, de nagyon boldog és izgatott vagyok, hogy itt, Japánban tehetek hozzá a Fiatal Nők programjához.”
Yamaguchi nőtestvér beszélt a fiatal nők iránti szeretetéről, és arról, hogyan erősödtek meg az Istennel való kapcsolatuktól és az egyház programjaitól. „Imádkozom, hogy a világon minden fiatal nő tudja, kicsoda ő, és hogy megerősödjön az Istennel való mindennapi beszélgetéstől és a szentírások tápláló erejétől.”
„Nagyon kiváltságosnak és áldottnak érzem magam, hogy elhívtak a szolgálatra – mondta M. Lúcia Silva, aki a nagyrabecsülését fejezte ki a Fiatal Nők programjáért. – A program nagyon időszerű, a mi utolsó napi fiatal nőinkre van szabva” – mondta Silva nőtestvér. Megjegyezte, hogy „rendkívüli volt”, hogy az új elhívását videokonferencián keresztül kapta. „A fiatal nőknek világszerte a javára fog válni, hogy a vezetőik közelebb vannak hozzájuk” – mondta.
„Most egyelőre azt remélem, hogy segíthetek a testületnek jobban megérteni az afrikai fiatal nők körülményeit és szükségleteit – magyarázta Dorah Mkhabela nőtestvér. – Az elhívásom izgalmas, ám megterhelő, az azzal járó felelősség miatt. Úgy tekintek az elhívásomra, hogy az egy lehetőség a fejlődésre, másrészről olyan meglátásokban lehet részem, melyek segíthetik a Fiatal Nők programját a területünkön.”
„Úgy vélem, ez nagyszerű lehetőség a latin-amerikai nők számára, hogy közvetlenebbül meg tudják osztani a testülettel az élményeiket, kihívásaikat, erősségeiket, reményeiket és bizonyságaikat – mondta Carmela M. de Hooker nőtestvér, majd így folytatta: – Szeretném a legmélyebb hálámat kifejezni ezért az új elhívásért.” Elmondta, mennyire izgatott, hogy része lehet ennek a történelmi változásnak a Fiatal Nők Általános Testületében. „Köztudott, hogy fiatal nőink nehéz körülményekkel kell hogy szembesüljenek.”
„Egyszerre alázat, izgatottság és rémület töltött el – mondta Janet Matthews Nelson nőtestvér, amikor a Jeffrey R. Holland eldertől kapott elhívásáról beszélt, aki a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja. – Nagyon izgalmas belegondolni, mit jelent ez a Fiatal Nők programjának” – tette hozzá Nelson nőtestvér, aki Utahból származik, de 30 évet New Yorkban élt, melyből hármat Németországban töltött. Nagyon várja, hogy „új szemléletmóddal” gazdagíthassa az általános testületet.
Az általános testület nőtagjainak feladata, hogy segítsenek a Fiatal Nők Általános Elnökségének a világméretű egyház szükségleteinek kielégítésében azáltal, hogy találkoznak a területükön élőkkel, javaslatokat tesznek és fontolnak meg a tananyaggal és az egyháztagoknak szóló más forrásanyagokkal kapcsolatban, továbbá bizottságokban és projekteken dolgoznak, valamint képzést és támogatást nyújtanak, ahogyan azzal az általános elnökség megbízta őket.
A Fiatal Nők testületei 1880-ban Elmina Shepherd Taylor nőtestvérrel, a Fiatal Nők általános elnökével indultak, 24 taggal.