Téma

Bevándorlás

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza világméretű egyházként sok összetett kérdéssel foglalkozik szerte a világon, és olyan alapvető elveket támogat, amelyek mindenhol alkalmazhatók. Az egyház a Utah Egyezmény nyilatkozatát tekinti felelős hozzáállásnak a bevándorlás vitás kérdésének sürgető megoldásában. Ez összhangban áll olyan fontos tantételekkel, amelyek mellett kiállunk:

  • Jézus Krisztust követjük azáltal, hogy szeretjük a felebarátainkat. A Szabadító azt tanította, hogy a „felebarát” kifejezés Isten minden gyermekére vonatkozik, mindig és mindenhol.
  • Felismerjük a családok megerősítésének állandó szükségességét. A családoknak együtt kell lenniük. A dolgozó szülők gyermekeiktől való erőszakos elválasztása meggyengíti a családokat és rombolja a társadalmat.
  • Elismerjük, hogy minden nemzetnek jogában áll betartatni a törvényeit és biztosítani a határait. Akire vonatkoznak egy bizonyos nemzet törvényei, azok mindannyian felelősek azért, hogy mihez kezdenek velük.
 

A közhivatalnokoknak olyan törvényeket kell alkotniuk és úgy kell végrehajtaniuk azokat, hogy az igazságos és törődő társadalmunk legjobb törekvéseit tükrözze. Az ilyen törvények megfelelő összhangot teremtenek a felebaráti szeretet, a családi egység, valamint az igazságos és végrehajtható törvények betartása között.*

 

*Az egyház 2011. június 10-én adta ki legutóbbi állásfoglalását a bevándorlás témájában.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.