Sajtóközlemény

Erich W. Kopischke elder felszólalt a Családok VI. Világkongresszusán

A Családok VI. Világkongresszusán Erich W. Kopischke elder, a Hetvenek tagja és egyben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Európa Területének elnöke, felszólalásában kihangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepet játszanak a házasság és a családok napjaink társadalmában. Kopischke elder beszédét Mary Ellen Smoot nőtestvér a Segítőegylet, vagyis az egyház női szervezetének korábbi általános elnöke vezette fel. Kopischke elder a kongresszus nyitóülésén ezt mondta: „Egy civilizáció vagy egy társadalom csak annyira lehet erős, amennyire az azt alkotó családok. Ez a gondolat már valószínűleg százszor elhangzott ehhez hasonló, a családokért rendezett kongresszusokon és konferenciákon világszerte. E nyilvánvaló igazsághoz hozzátenném a következő állítást is: egy család mindig csak annyira lesz erős, amennyire az alapjául szolgáló házasság az.” A kongresszus üléseivel egyidőben Frerich Görts elder, a Németország szövetségi kormányának korábbi államtitkára, jelenleg pedig az egyház az Európai Unió intézményeihez kijelölt hivatalos képviselője, részt vett a Nemzetközi Parlamentáris Fórumon. A Fórumon civil, oktatásügyi és kutatással foglalkozó szervezetek legjelentősebb aktivistái gyűltek össze politikusokkal, hogy a természetes családot és életet védelmükbe véve elemzéseket végezzenek és lehetséges megoldásokat javasoljanak különféle nemzetközi törvényhozó testületeknek, és hogy nagyobb részvételre ösztönözzék a civil társadalmat. Miközben Kopischke elder mintegy 2000 küldötthöz beszélt, akik sok száz, családot támogató szervezetet képviseltek, és miközben Görts elder politikusokkal és civil szervezetek vezetőivel találkozott, Jim és Carol Brande elder és nőtestvér, közönségkapcsolati misszionáriusok, felállítottak egy pavilont a Családok Világkongresszusának kiállítási területén. A „családi est” nevű tevékenységet – melyet az egyház még 1915-ben vezetett be, hogy arra ösztönözze a szülőket, hogy építsék és erősítsék a családi kapcsolataikat – bemutató pavilon várhatóan sok száz látogatót fog vonzani barátságos és szívélyes megjelenésével. A pavilonba látogatók családokról szóló kisfilmeket nézhetnek meg, megismerhetik, miként támogatja az egyház a hagyományos családokat, és maradandó élményekkel gazdagodva távozhatnak. A kiállítási terület május 27-ig, a kongresszus végéig tart nyitva.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.