2025. július 26-a és augusztus 2-a között ötven fiatal felnőtt gyűlt össze szerte Európából a bulgáriai Veliko Tarnovo közelében, hogy egy szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára fenntartott iskolában szolgáljanak. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által szervezett egyhetes esemény egy négy lépésből álló felújítási és tereprendezési projekt kezdetét jelezte a Rusaljához közeli faluban található Dimitar Ekimov Művészeti Iskolában.
A résztvevők többek között Ausztriából, Romániából, Csehországból, Németországból, Olaszországból, Spanyolországból, Svájcból, Angliából és Franciaországból érkeztek.
A konferencia hivatalosan július 27-én, vasárnap vette kezdetét egy istentisztelettel, egy iskolai előadással, valamint egy ismerkedési esttel. Az esemény vezetői Bailey elder és nővér voltak, az egyház teljes idejű idős misszionáriusai, akiket fiatal felnőtt vezetők és más misszionárius házaspárok támogattak. Három helyi fiatal felnőtt is csatlakozott hozzájuk Szófiából, hogy segítsenek a helyi kapcsolatok kialakításában.
A résztvevők minden hétköznap reggel 9-től délután 5-ig dolgoztak azon, hogy megtisztítsák a terepet a gyomoktól, bozótostól, összegabalyodott fáktól és a kövektől – így átalakítva az elburjánzott növényzettel benőtt területet, hogy azt a jövőben játszótérként használhassák az iskolába járó gyermekek. Az ebédidő és a gyermekekkel való közös tevékenységek örömteli pihenőkként szolgáltak.
A pénteki félnapos munka vidám kulturális ünnepséggel zárult. Önkéntesek és tanulók táncoltak a világ különböző tájainak zenéjére, majd az esemény csúcspontját a hagyományos bolgár népdalokból álló, az összetartozás élményét nyújtó, örömteli előadás jelentette. A légkört az egység és az öröm jellemezte.
A kézzelfogható előrelépéseken túl sok résztvevő nagy jelentőséget tulajdonított ennek az élménynek. A Szófiából érkező Alekxandar Sztojanov ezt mondta: „A munkám soha nem töltött még el ilyen elégedettséggel, mint amikor ezeket az embereket szolgáltam.” Kenya, egy fiatal felnőtt Spanyolországból – aki eredetileg Peruból származik –, ragyogó mosollyal az arcán ilyen egyszerűen fejezte ki boldogságát: „Nagyon jó volt!” Eimer Allott Angliából így fogalmazott: „Volt pár beszéd az áhítaton… arról, hogy az első dolog, amit Jézus tett, az a szolgálat volt. Isten Lelke, amelyet itt érzünk, azt jelenti, hogy az emberek kedvesebbek egymással.”
Az iskola tulajdonosa, Animari Dimitrova háláját fejezte ki a csoportnak: „Szívből köszönjük. Nagyon, nagyon mély barátság fűz minket hozzátok és szeretünk benneteket.”
Az utolsó együtt töltött délutánon a gyermekek és az önkéntesek nevetgéltek, táncoltak, megölelték egymást – olyan érzelmes búcsú volt ez, amely a szolgálat során kialakult kölcsönös szeretetet és tiszteletet mutatta.
- 10_YSA_Bulgaria_Service_Project_July-30,-2025-_.jpg
- 12_YSA_Bulgaria_Service_Project_July-30,-2025-_.jpg
- 18_YSA_Bulgaria_Service_Project_July-30,-2025-_.jpg
- 21_YSA_Bulgaria_Service_Project_July-30,-2025-_.jpg
- 28_YSA_Bulgaria_Service_Project_July-30,-2025-_.jpg
| Temple Square is always beautiful in the springtime. Gardeners work to prepare the ground for General Conference. © 2012 Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved. | 1 / 2 |
Georgij Nedev alpolgármester, aki a kezdetektől fogva támogatta a projektet, többször is ellátogatott a helyszínre. Miután részt vett egy beszédekből és bizonyságokból álló csütörtök esti összejövetelen, megjegyezte, hogy „szívélyessséget és kölcsönös szeretetet” tapasztalt ott.
Nikolai Danev kerületi elnök – az egyház egyik vezetője Bulgáriában – az esemény során a krisztusi parancsolatot felidézve beszélt a szolgálat fontosságáról, miszerint szeresd Istent és a felebarátodat. Teon Grigorov, a helyi projektfelelős elismerte, hogy eleinte megrémítette a munka nagyságrendje, majd ezt mondta: „Könnyebb lett minden attól, hogy az emberek [a konferencián] annyira készek voltak segíteni.”
Christian Ottiker – a Jólléti és Önellátási Szolgáltatások Osztályának vezetője az Európa Középső Területen – hangsúlyozta az egyház elképzelését, miszerint a közösségek építésének középpontjában az egyes ember áll.
Sharon Eubank nővér, aki az Emberbaráti Szolgáltatások igazgatója az egyházban, gyakran emlékezteti az egyháztagokat, hogy „a jóság legyen, ami összekapcsolja őket a körülöttük lévő emberekkel”. Ez a konferencia megvalósította ezt az elgondolást, bizonyítva, hogy amikor hívő emberek összefognak a szolgálatban, akkor életek és közösségek változnak meg.