Az egész emberiség sáfára a földnek, és hálásan kell használnia mindazt, amit Isten adott, kerülnie kell az élővilág és az erőforrások pazarlását, valamint a föld bőséges javait a szegényekről és szükséget látókról való gondoskodásra kell használnia.
Isten azért teremtette a földet, hogy helyet adjon az emberiség családjának a tanulásra, a fejlődésre és a tökéletesedésre. Isten először lelkiekben teremtette a földet és minden élőt, és minden élőnek nagy értéke van az Ő szemében.
A földet és mindent, ami azon található, felelősségteljesen kell használni az emberiség családjának fenntartása végett. Azonban mindenki sáfára, nem pedig tulajdonosa ennek a földnek és a föld bőséges javainak, és elszámolással tartozik Istennek mindazért, amit az Ő alkotásaival cselekszik.
A környezettel való viszonynak körültekintőnek, ésszerűnek, kiegyensúlyozottnak kell lennie, és összhangban kell állnia a föld, valamint a jelen és a jövő nemzedékeinek szükségleteivel, ahelyett, hogy a személyes vágyak vagy állítólagos jogok azonnali érvényesítésére törekedne. A föld és rajta minden élet sokkal többet jelent elfogyasztásra vagy megőrzésre szolgáló dolgoknál. Isten szándéka szerint az Ő alkotásai tetszetősek, hogy felvidítsák az elmét és a lelket, és egyes részeit meg kell óvni. A föld elrútítása vétek az Ő szemében.
Az emberi lélek és a természetes környezet állapota összefügg, vagyis mindkettő hatással és befolyással van a másikra. A föld, minden élőlény, valamint a kiterjedt világegyetem – mind ékesszóló bizonyságot tesznek Istenről.