Vezetők életrajza

Massimo De Feo

Massimo De Feo elder a Hetvenek Harmadik Kvórumának tagjaként szolgált az Európa Területen, amikor elhívták általános felhatalmazott hetvenesnek a 2016. évi áprilisi általános konferencián.

De Feo elder 1979-ben diplomázott a Tarantói Giuseppe Moscati Állami Természettudományi Főiskolán. Teljes idejű misszionáriusi szolgálatát követően 1984-ben a nemzetközi kapcsolatok területén kezdte meg pályafutását az amerikai külügyminisztérium alkalmazásában, az USA olaszországi diplomáciai képviseletének küldötteként akkreditálva.

Számos, a kétoldalú társadalombiztosítási egyezményekkel foglalkozó amerikai kongresszusi bizottság tagja volt, illetve ellenőrként felügyelte a szövetségi juttatási rendszer működését a római és párizsi amerikai nagykövetségeken. Több mint 30 éves szolgálatot követően legutóbb az amerikai társadalombiztosítási igazgatóság Európa Dél, Észak-Afrika és Közel-Kelet Területek szövetségi juttatásokért felelős területi tisztviselő-helyetteseként dolgozott.

De Feo elder számos egyházi elhívásban szolgált már, többek között teljes idejű misszionáriusként 1981-től 1983-ig az Olaszország Róma Misszióban, gyülekezeti elnökként, kerületi elnökként, püspökségi tanácsosként, főtanácstagként, cövekelnökként és területi hetvenesként. 2017 augusztusa óta De Feo elder második tanácsosként, míg 2019 augusztusa óta első tanácsosként szolgál az Európa Terület elnökségében.

Massimo De Feo 1960. december 14-én született az olaszországi Tarantóban. 1984 augusztusában vette feleségül Loredana Galeandrót. A házaspárnak három gyermeke született.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.