„A nézeteltérések és az eszmecsere elengedhetetlenül fontosak a demokráciához. Azonban ahhoz, hogy a vallásról és a politikáról folytatott viták megfelelőképp tükrözzék az Első Alkotmánymódosítás legmagasztosabb bölcsességét, és előmozdítsák a vitás felek és a nemzet érdekeit, a vita milyensége épp oly kritikus fontosságú, mint annak tárgya.” – Williamsburgi Charta[1]
A vallásszabadság kötelezményei
Egyfajta ellentmondás rejlik a vallásszabadság kérdésében – egy látszólagos veszteségből fakadó tiszta nyereség. A dilemma valahogy így fogalmazható meg: Ha az ember védelemben kívánja részesíteni saját vallási hitelveit, akkor olyan vallási hitelveket is védelmeznie kell, amelyek alapvetően eltérnek a sajátjaitól. Ehhez nem kell magáévá tennie azokat, azonban bizonyos fokú tiszteletet kell tanúsítania irántuk.[2] Az igazságra és hitre vonatkozó, egymással vetekedő állítások nem egykönnyen férnek meg egymással. Nem működhet azonban a „vallásszabadságot nekem, neked viszont nem” elve, különösképpen nem egy olyan sokszínű világban, mint amilyen a miénk. A felekezetek közötti viszálykodások évszázadai arról tanúskodnak, hogy az efféle hozzáállás mindkét fél szabadságát aláássa. Az egyén saját szabadsága biztosításának útja minden ember szabadságának biztosításában rejlik.
A vallásszabadság egyaránt jelent kötelességet és jogot is: egyaránt jelent kötelezettséget az adásra és jogot az elnyerésre. Ezek a kötelességek és kiváltságok nem csupán egy patinás alkotmány örökségei, hanem mindennapos életvitelünk alakítói is. A vallásszabadság gyümölcsei az előzékenységet, tiszteletet és kölcsönösséget tápláló közösségek kitartó, kemény munkájától függenek – ezek jelentik az állampolgári erények kétirányú utcáját. A vallásszabadság fenntartása az igazságos és szabad társadalom részét képezi.
Ez a kölcsönös kötelezettség minden ember veleszületett méltóságában és az emberi önrendelkezést vezérlő erkölcsi lelkiismeretben gyökerezik. E kötelezettség megtartása a békés társadalom nagyszerű próbája. Mivel Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai a múltban megtapasztalták az üldöztetést és a vallási türelmetlenséget, együtt tudnak érezni olyan kisebbségi vallási csoportokkal, amelyek hasonló dolgokat szenvednek el. Az együttérzés lelkülete vezérelte Joseph Smitht, az egyház alapító prófétáját, amikor kijelentette: „A szabadság szeretete az, ami lelkemet inspirálja – az egész emberi faj polgári és vallási szabadság[ának szeretete].”
Az előzékenység és annak következményei
E kölcsönös felelősség javarészt annak kérdése, hogy állampolgárokként miként viseltetünk egymás iránt. Közösségi megnyilvánulásaink feltárják, milyen emberek vagyunk és milyen társadalmat akarunk felépíteni. Ezek a megnyilvánulások folyamatosan meghatározzák értékeinket. Állandóan ügyelnünk kell arra, hogy ápoljuk a civilizáltság jó modorát és szabadságait.
Az, hogy mit mondunk és hogyan mondjuk azt, nagyon sokat nyom a latban. Az előzékenység nem kívánja azt a polgároktól, hogy véka alá rejtsék vagy semmitmondó általánosságokba burkolják hitelveiket. A jelentőségteljes eszmecsere lehet egyszerre kulturált és élénk. Az előzékenység elősegíti, hogy minden hang meghallgattassék és tiszteletben tartassék még akkor is, ha később nem sikerül megállapodásra jutni. A vallási szervezetek és vallásos emberek felelősek a nézeteik ésszerű és tiszteletteljes megfogalmazásáért annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a gyümölcsöző eszmecseréhez. A pluralista demokrácia intenzitását kordában kell tartania az érett eszmecserének, melyben az eltérő felek hangot tudnak adni véleményüknek a hitelveik feladása nélkül.
Az egymással vetekedő elgondolások megbeszélése – amely az egészséges demokrácia egyik ismérve – egymás legmélyrehatóbb különbségeinek elismerésére és tiszteletére tanítja az állampolgárokat. Polgártársakként kötelességünk mindig udvariasan beszélni azokkal, valamint türelmet tanúsítani azok iránt, akik nem értenek egyet velünk. A türelmet és a tiszteletet mozdítjuk elő, amikor magunk is türelmesek és tisztelettudóak vagyunk. Senkit nem szabad rossz fényben feltüntetni erkölcsi lelkiismeretének követése miatt.
A jóakarat légköre
Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, a következőket szorgalmazta: „Hívőkként úgy kell megfogalmaznunk érveinket és álláspontunkat, hogy az elősegítse az ésszerű tárgyalást és intézkedést, amely elengedhetetlen a demokratikus kormányzáshoz egy pluralista társadalomban. Ezáltal elősegítjük az előzékenységet, amely létfontosságú civilizációnk megőrzéséhez.”
Az utolsó napi szentek arra törekedvén, hogy értékeiket úgy közvetítsék és adják át a közösségeikben élőknek, hogy megfelelő visszhangra találjanak, hozzájárulnak a társadalom jólétét szem előtt tartó hangok sokaságához. Az egyház elnöke,Thomas S. Monson, a következőképp fogalmazta meg e törekvést: „Egyházként nem csupán a saját népünk felé nyújtunk segítő kezet, hanem a világszerte élő összes jóakaratú ember felé, annak a testvériségnek a szellemében, amely az Úr Jézus Krisztustól fakad.”
Ameddig az emberi lények továbbra is társadalmakba szerveződnek, egyéni meggyőződéseik szerint cselekszenek, és alapvető igazságokat fogalmaznak meg, mindig is lesznek mély, időnként áthidalhatatlan különbségek. A vallásszabadság ellentmondása továbbra is megkívánja, hogy eleget tegyünk az előzékenység kölcsönös kötelezettségének. E szabadság fenntartása kétirányú utca.
[1] The Williamsburg Charter, Summary of Principles, 1988. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza részéről Dallin H. Oaks elder látta el aláírásával ezt a dokumentumot.
[2] Lásd W. Cole Durham, “The Doctrine of Religious Freedom,” BYU devotional address (3 April 2001).