Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza segítőegyleti, Fiatal Nők, valamint Elemi szervezeteinek elnökei változásokat jelentettek be szervezeteikben, melyek segíteni fognak a nők és a nyolcéves vagy annál idősebb lányok világméretű szükségleteinek kielégítésében. A Fiatal Nők szervezetének most már öt testületi tagja lesz, akik Utah államon kívül élnek, ezekből négy külföldön. Ez az első segédszervezet, mely külföldön bővíti ki vezetőségét, és majd mind a három szervezet átáll – a korábban csak az egyház központjában tartott vezetőségi képzésekről – az online képzésekre, melyek elérhetők lesznek a mormon női vezetőknek világszerte.
Egy interjúban, melyet a Templom téren található Segítőegyleti Épületben tartottak ezen a héten, Linda K. Burton nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke; Bonnie L. Oscarson nőtestvér, a Fiatal Nők általános elnöke; és Rosemary M. Wixom nőtestvér, az Elemi általános elnöke, további információkkal szolgáltak a közelgő, 2014. március 29-i, félévi Általános Női Gyűlésről. Ahelyett, hogy két különálló éves gyűlést tartottak volna a nőknek és a fiatal nőknek, az egyház 2013 novemberében úgy döntött, hogy egy összevont féléves gyűlést tart, és bevonja a nyolcéves vagy annál idősebb lányokat is.
„Amikor együtt tanácskoztunk, mindannyian arra a megállapításra jutottunk, hogy a lányok akkor legyenek részesei ennek, amikor elérik a nyolc éves kort, amikor magukra veszik a keresztelés szövetségét” – mondta Wixom nőtestvér egy telefonbeszélgetés alkalmával Texasból. A női vezetők azt mondták, hogy a változások lehetőséget fognak adni a nőknek és a lányoknak az egyházban az „előmenetelre és fejlődésre”. „A gyerekek gyorsabban nőnek fel most, mint azelőtt bármikor, és lendületet, valamint nyitottságot hoznak magukkal” – mondta Wixom nőtestvér.
„Múlt héten elkezdtük [egy új] általános testület elhívását” – magyarázta Oscarson nőtestvér, akit a Fiatal Nők szervezet általános elnökének hívtak el a 2013. évi áprilisi általános konferencián. Elmondta, hogy az elhívásokat telefonkonferencián keresztül jelentették be Jeffrey R. Holland elderrel és D. Todd Christofferson elderrel a Tizenkét Apostol Kvórumából. Oscarson nőtestvér elmagyarázta, hogy az általános testület négy helyi vezetővel fog rendelkezni a Wasatch Frontról (Észak-Közép-Utah régió), valamint öt Utah államon kívül élő nővel, akik „a szemeink és a füleink lesznek a világ különböző pontjain”, ideértve Afrikát, Brazíliát, Japánt, Perut és New York Cityt. „Már egy ideje esedékes volt, és hosszú folyamat volt számunkra, hogy rájöjjünk, hogyan működjön.
Most már megvan hozzá a technológia, melynek segítségével könnyen kommunikálhatunk a nőtestvérekkel a világ más pontjain – tette hozzá Oscarson nőtestvér, aki elmondta, hogy a telefonkonferenciák, a mobiltelefonok és az e-mailezés már sokkal könnyebben hozzáférhetők világszerte, ami egyszerűbbé teszi a kapcsolattartást a Fiatal Nők általános testületével. – Az egyház többé már nem egy utahi egyház vagy egy egyház az Egyesült Államokban – hangsúlyozta ki Oscarson nőtestvér. – A technika segít abban, hogy egyházként közelebb érezzük magunkat egymáshoz, valamint hogy beszéljünk a szükségletekről világszerte, és úgy vélem, a közvetített üzenet fontos mindenkinek.”
„Nagyon örülünk a testületi tagoknak és izgatottan várjuk, hogy tanulhassunk tőlük” – mondta Burton nőtestvér, aki hiszi, hogy az isteni útmutatás segít megosztani Jézus Krisztus evangéliumának üzenetét. Burton és Wixom nőtestvérek figyelemmel fogják kísérni a Fiatal Nők általános testületét, hogy láthassák, számításba jöhetnek-e nemzetközi testületi tagok az ő szervezeteikben is. „Fontosnak tartom elmondani, hogy e lépés megtétele előtt együtt tanácskoztunk erről, és ők megosztották a saját véleményüket a témában, tudván, hogy valamikor az ő szervezetük is kibővülhet nemzetközi testületi tagokkal” – mondta Oscarson nőtestvér.
A három általános segédszervezeti elnök izgatottan osztotta meg a testület tagjaival globálisan is azt az új online képzési programot, mely több nyelven is elérhető a női vezetőknek, és amely az ez idáig csak Salt Lake City területére korlátozott éves képzést váltja majd fel. „Mindenki számára egyszerre lesz elérhető, ami nem mindennapi – mondta Wixom nőtestvér. – Az elmúlt években igyekeztünk úgy elkészíteni a képzéseinket, hogy azok azonnal meg is jelenhessenek. Úgy tűnik, hogy most van itt a megfelelő idő, hogy biztosítsuk ezt az online képzést a Segítőegyletnek, a Fiatal Nőknek és az Eleminek, és más szervezetek is részesei lesznek.”
Burton nőtestvér elmondta, hogy a képzésre az általános konferencia után kerül sor: „Akkorra meglesznek a prioritásaink és prófétáinknak az általános konferencián elhangzott szavai, melyeket a képzéseinkbe foglalunk, és amelyek világszerte összekötnek bennünket” – mondta. „Mindezt videofilmre rögzítik is, és az egyházban mindenki számára elérhetővé teszik az interneten” – fejtette ki Oscarson nőtestvér. „Ez azt érzékelteti, hogy világszerte szükség van rá, és remélhetőleg visszatükrözi majd azt, hogy mit kapunk a testületeinktől, és felkerülhet az internetre, és mindenki számára alkalmazható lesz világszerte.”
A segédszervezeti vezetők kifejezték lelkesedésüket a félévi Általános Női Gyűlést illetően. „Ez nem arról szól, hogy mit kapunk, hanem arról, hogy mit adhatunk, és ezek a lányok képesek adni és befogadni azt a kinyilatkoztatást, mely az ezen az eseményen való részvételen keresztül fog érkezni” – mondta Wixom nőtestvér. „Az élet minden időszaka fontos – mondta Burton nőtestvér. – Mindannyiunknak együttesen is látnunk kell ezeket az időszakokat, hogy megerősíthessük egymást és gyűjtögethessünk magunknak a sok különleges szemléletmódból az út során.”
„Úgy látom, ennek a gyűlésnek az egyik értéke minden korosztály számára – a 8 évesektől a 88 évesekig – az, hogy meglássák, milyen fontos szerepük van egymás tanításában – mondta Oscarson nőtestvér. Egy olyan világban, ahol az üzenet az, hogy mindenben egyenlőségnek kellene lennie, úgy gondolom, újra ki kell hangsúlyoznunk, hogy a nők és a fiatal nők – különösen azok, akik próbálják megérteni szerepüket a világban – különleges ajándékokkal rendelkeznek és különleges szerepet töltenek be a világban.”
Bővebben olvashat minderről a Church News & Events oldalán