Az Első Elnökség örömmel jelenti be, hogy mostantól azok a fiatal nők, akik úgy döntenek, teljes idejű missziót szolgálnak, már 18 éves korukban, a középiskolai vagy azzal egyenértékű tanulmányaik elvégzését követően megkezdhetik a szolgálatukat.
Míg az Úr minden érdemes és alkalmas fiatal férfit kér, hogy papsági felelősségének a részeként készüljön fel és szolgáljon missziót, elismételjük, hogy a misszionáriusi szolgálat a fiatal nők számára választható lehetőség marad. Tisztában vagyunk vele, hogy azok a fiatal nők, akik teljes idejű missziót kívánnak szolgálni, nem egyformán fognak dönteni azzal kapcsolatban, hogy mely életkorban kezdik meg a szolgálatot.
Szeretetünket fejezzük ki az egyház fiataljai iránt, és megdicsérjük őket a hithűségükért.
2025. november 21-én, péntek reggel négy egyházi vezető beszélt a sajtónak erről a bejelentésről. Néhány megjegyzésük alább olvasható.
Emily Belle Freeman elnök
A Fiatal Nők általános elnöke és a Misszionáriusi Végrehajtó Tanács tagja
„A Fiatal Nők Általános Elnöksége tagjaként elmondhatom, milyen izgalommal tölt el minket ez a bejelentés, és milyen sokat jelent ez a lányaink számára. A bejelentés azonnal hatályba lép; ennek értelmében a lányok már most elkezdhetik a felkészülést, hogy 18 évesen missziót szolgáljanak, amennyiben befejezik addigra a középiskolát. 150 nappal a születésnapjuk vagy a rendelkezésre állásuk előtt benyújthatják a jelentkezésüket.
Örömmel tölt el minket, amit ez a fiatal nőknek jelent. Alkalmat biztosít nekik arra, hogy a felnőttkorba lépve átgondolják, milyen lehetőségek állnak előttük.”
Matthew S. Holland elder
Általános felhatalmazott hetvenes és az Egyházi Kommunikációs Osztály ügyvezető igazgatója
„Amikor egy nő úgy dönt, hogy missziót szolgál, imádságosan el kell gondolkodnia az időzítésen, ami nagyon egyéni döntés. Ez a változtatás további lehetőséget nyújt a missziós szolgálatot választó nőknek, és nagyobb rugalmasságot biztosít abban, hogy mikor kezdjék meg a misszionáriusi szolgálatukat az életük egy olyan időszakában, amikor sok különböző, csodálatos lehetőség vár rájuk a tanulást, a növekedést és a fejlődést illetően.”
W. Mark Bassett elder
Általános felhatalmazott hetvenes és a Misszionáriusi Osztály ügyvezető igazgatója
„El szeretnénk ismételni, hogy a misszionáriusi szolgálat a fiatal férfiak papsági felelőssége, és számukra kötelesség a szolgálat. A fiatal nőknek azonban erőteljes, mégis választható döntés. Minden fiatal férfi, aki missziós elhívást kap, 24 hónapig szolgál. Az elhívott fiatal nők pedig 18 hónapig. Ebben nincs változás. Az egyetlen kivétel például az lehet, ha egy fiatal férfi vagy fiatal nő egészségügyi gondokkal küszködik.”
Amy A. Wright nővér
Első tanácsos az Elemi Általános Elnökségében és a Misszionáriusi Végrehajtó Tanács tagja
„A szolgálati idő hosszú évek óta változatlan. Amint szerte a világon a fiatal nőkhöz fordultunk, arra kérve őket, hogy megfontoltan vegyenek részt e kinyilatkoztatási folyamatban, megtudtuk, hogy túlnyomó többségük azt szeretné, ha a szolgálati idejük 18 hónap lenne.”