Sajtóközlemény

Negyven éves az egyház Spanyolországban

Megjelent: 2009. március 21., szombat A 2009. évben az egyház Spanyolországban fontos mérföldkőhöz érkezett. Pontosan ezen a héten lesz 10. éve, hogy felszentelték a Spanyolországi Madrid templomot, és a spanyol utolsó napi szentek májusban ünneplik a 40. évfordulóját annak, hogy országukat felszentelték az evangélium hirdetésére.


A kapuk kinyíltak 1967 kezdetén Spanyolországban a vallásszabadság még csupán távoli vágyálomnak tűnt. Júniusban azonban kiadtak egy új törvényt, amely végre valóra váltotta a vallásszabadságot. Az egyházat a spanyol kormány 1968. október 22-én ismerte el hivatalosan, amikor bejegyezte az Igazságügyi Minisztérium. Marion G. Romney elder a Tizenkettek Kvórumából (jobbról a harmadik) 1969. május 20-án szentelte fel Spanyolországot az evangélium prédikálására
1969. május 20-án Marion G. Romney elder – a Tizenkét Apostol Kvórumának akkori tagja – számos helyi egyházi vezetővel együtt felment egy fákkal övezett hegytetőre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt Madrid városára. Romney elder onnan szentelte fel Spanyolországot az evangélium hirdetésére. A felszentelő imában elmondta, hogy a felszentelés „egy új korszak kezdetének nagy napja Spanyolország számára, amely olyan események megtörténtét teszi lehetővé, amelyre az evangélium áldásai nélkül valószínűleg nem kerülhetne sor” (lásd Church News, June 14, 1969). A kezdetek Bár az emlékezetes nap eseményei azt jelentették, hogy most már hivatalosan jöhetnek az országba UNSZ misszionáriusok, az egyház növekedése eleinte nehéz küzdelemnek bizonyult. Avila, a Madridtól északnyugati irányba mintegy 110 kilométerre található várost minden oldalról falak veszik körül, pedig már nem használják erődként, mint egykor „Miután a vallásszabadságot megengedő törvény hatályba lépett, kezdtek misszionáriusok érkezni Spanyolországba -- mondta Faustino Lopez elder, az Egyházi Oktatási Szervezet spanyolországi igazgatója és területi hetvenes. -- Ám eleinte sok nehézség adódott, mert sokan nem értették, hogy vallásszabadság van, vagy hogy a katolikus egyházon kívül is léteznek más keresztény egyházak. De egy biztos: az egyház növekedett Spanyolországban. Romney elder felszentelő imájának idején csupán 335 egyháztag élt Spanyolországban, s közülük a legtöbben amerikai katonák voltak a családjukkal. Mára azonban 42 873 egyháztag él Spanyolországban, összesen öt misszió, kilenc cövek, kilenc kerület, illetve 133 egyházközség és gyülekezet tagjaiként. A Spanyolországi Madrid templomot 1999. március 19–21-én szentelték fel. Garth Wakefield az egyik legalkalmasabb személy arra, hogy beszámolót adjon az egyház spanyolországi fejlődéséről. Wakefield testvér feleségével, Kay Lynn-nel együtt 1987–1990-ig szolgált a Spanyolország Bilbao Misszió elnökeként, és ő volt a Spanyolországi Madrid Misszióképző Központ elnöke 2005–2008-ig. A közép-spanyolországi gyülekezeti ház használatbavételének első napján, 2006-ban Húsz évvel ezelőtt, amikor Bilbaóban elkezdtük a munkát, az egész misszió csupán 1248 tagot számlált, és ebbe beletartozott Spanyolország északi része is -- mondta. -- Most éppen azt fontolgatják, hogy csak ezen az északi területen alapítanak egy cöveket. Szóval jókorát fejlődtünk.
A spanyol szentekre jellemző, hogy erősen ragaszkodnak az evangéliumhoz. Ha például visszamegyek, találkozom a régi barátokkal, akik ott voltak velünk az északi területen, és azóta is tevékenyek. Ez nagy hatással van rám. A Spanyolországi Madrid templom Ezek az emberek kitartó és rendszeres templomlátogatók, és most már az egyháztagok harmadik nemzedékénél tartunk.” A történelem ünneplése Lopez elder áll az élén azon erőfeszítéseknek, hogy megünnepeljék a 40. évfordulóját annak, hogy Spanyolországot felszentelték az evangélium hirdetésére. Tanít egy felsőfokú hitoktatási osztályt, melynek tananyaga teljes mértékben az egyház spanyolországi történelme, továbbá éppen arra készül, hogy nyolc különböző esti beszélgetést tartson madridi cövekében a spanyolországi egyháztörténelemről. Ezen kívül az utolsó simításokat végzi egy könyvön, amely az egyház spanyolországi kezdeteiről szól, és még idén megjelenik. A könyv tartalmazni fogja az egyházi archívumból vett, a témához kapcsolódó feljegyzéseket, valamint személyes beszámolókat olyanoktól, akiket elsőként hívtak el misszionáriusnak Spanyolországba. A megemlékezés tevékenységei közül a csúcspontot várhatóan az a hatalmas ünnepség jelenti majd, amelyet május folyamán tartanak Madridban, ugyanabban a hónapban, amikor negyven évvel ezelőtt elhangzott Romney elder felszentelő imája. 1999. március 19-én Gordon B. Hinckley elnök szentelte fel a Spanyolországi Madrid templomot, amely Barrio de Moratalazban található. A felszentelő imájában Hinckley elnök háláját fejezte ki „Spanyolország eme nagyszerű királyságáért, mely otthont adott a Te szentjeidnek”. „Rengeteg embert fogunk meghívni az ünnepségre, egyháztagokat és nem egyháztagokat egyaránt -- mondta Lopez elder. -- Ez magába foglalja a kevésbé tevékeny egyháztagokat, akiket remélhetőleg sikerül újra visszahoznunk, és az új egyháztagokat is, hogy megtudhassák, milyen áldozatokat kellett meghozniuk a spanyol pioníroknak.” Kapcsolat Kolumbusszal Spanyolország természetesen Kolumbusz Kristóf hazája is, az utazóé, aki 1492-ben felfedezte az amerikai földrészt. A Mormon könyvében Nefi még jövendöl is Kolumbuszról, a férfiről, aki „elindult a sok vízen, méghozzá fivéreim magjához, akik a megígért földön voltak” (1 Nefi 13:12). A Spanyolország és Kolumbusz közötti kapcsolatról Romney elder és Gordon B. Hinckley elnök sem feledkezett meg. Mindketten megemlítették őt egyedülálló felszentelő imájukban, amelyet a spanyol földért mondtak, az előbbit 1969-ben, amikor Spanyolországot az evangélium hirdetésére szentelték fel, az utóbbit pedig amikor a Spanyolországi Madrid templom felszentelésére került sor. Romney elder beszédével kapcsolatban a Church News jelentette, hogy felszentelő imájában „felidézte, hogy Kolumbusz azáltal, hogy felfedezte az újvilágot, előmozdította az evangélium visszaállítását. Visszaemlékezett arra is, hogy a Szabadító születése előtt négyszáz évvel megjövendölték, hogy ez a felfedezés felgyorsítja majd Krisztus egyházának visszaállítását a földön.” Hinckley elnök az 1999. márciusában elmondott templomfelszentelési imájában így szólt: „Nem feledjük, hogy Kolumbusz ezekről a partokról hajózott el felfedezni Amerikát, ahogyan a Mormon könyve megjövendölte.” Megelőzve korát Bár az ország törvényei csak nemrég óta tették lehetővé, hogy Spanyolországban is hirdethessék az igét, az egyház első spanyol születésű tagja valójában 135 évvel ezelőtt keresztelkedett meg. Meliton Gonzalez Trejo a spanyolországi Garganta la Ollában született, 1844-ben. Trejo testvér éppen a spanyol hadseregben szolgált, és miközben Franciaországban állomásozott, kapott egy szórólapot egy utolsó napi misszionáriustól, és így olvasott az egyházról. Ez azonnal felkeltette az érdeklődését, majd egy sugalmazott álma után 1874-ben kivándorolt Utahba, ahol csatlakozott az egyházhoz. dővel ő fordította le az első két spanyol nyelvű Mormon könyvét. Trejo testvér, aki 1917-ben hunyt el Arizonában, még most, halála után majd egy évszázaddal is hatással van az egyházra a hazájában. George R. Ryskamp, a Brigham Young Egyetem egyik történelemprofesszora, miközben a Trejo család leszármazási vonalát kutatta, megismerkedett Trejo testvér szülővárosával, Garganta la Ollával. Ryskamp professzor jelenlegi kutatásáról úgy nyilatkozik, mint „kísérlet arra, hogy új világosságot mutasson a spanyol vidék asszonyai számára”, és munkájának központja éppen Garganta la Olla. Ryskamp professzor az öt év folyamán idén tavasszal harmadik alkalommal viszi el a BYU diákjait Garganta la Ollába, hogy kutatásokat végezzenek

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.