Sajtóközlemény

Örömhír a világnak

A Magyarországon szolgáló mormon misszionáriusok vasárnap délután Szombathelyen koncerteztek. Az országjáró turnéjukon ezúttal nem csak a gyülekezeti házban léptek fel, hanem a Fő téren található Adventi vásárban is. A nagyszínpadon délután három órakor kezdődött a fellépés egyfajta invitálás volt az esti nagy koncertre.

Magyarországon már évek óta hagyomány, hogy az épp itt szolgáló tehetséges misszionáriusok egy alkalmi kórust alakítanak, és egy a Megváltó születését hirdető koncertet adnak ajándékba a magyar egyháztagoknak. Idén sem volt ez másként, az elmúlt hetekben körbejárták az országot és számos gyülekezetben léptek fel az egyháztagok és a meghívott vendégek előtt. Azonban az utolsó koncertnapon, Szombathelyen nem csak a gyülekezeti házban adtak koncertet, hanem a város polgármesteri hivatalának engedélyével egy szabadtéri fellépésük is volt. A város vezetése köszönetet mondott, amiért ezt a koncertet ide is elhozták a misszionáriusok, és a Fő téren felállított színpadon, amelynek környezetében egy ember nagyságú betlehemet is építettek, a hagyományos karácsonyi dalok a hideg téli időben szívet-lelket melengető hangulatot varázsoltak.

A nézelődő, sétáló közönség aztán elkezdett gyülekezni a színpad előtt, és a gyülekezet tagjai valamint a misszionáriusok meghívókat adtak át nekik az esti, gyülekezeti házban tartandó koncertre is. Közben a színpadon a fellépők ismert magyar és angol karácsonyi dalokat énekeltek zongora és gitár kísérettel. A misszionáriusok igazán tehetségesek a zenei területen is, bár hűen szolgálatukhoz, a dalok által is az Úr evangéliumát hirdették, a Szabadító megszületését és szeretetét. Az esti koncertre kiosztott meghívóknak köszönhetően aztán a gyülekezeti házban, már sokkal melegebb környezetben köszönthették az egyháztagok az érdeklődő szombathelyieket. És nem csalódtak azok, akik a délutáni fellépésen is ott voltak, hisz ahogy ígérték a fellépők, a második koncerten nem ugyanazokat a dalokat hallgathatták meg, és itt már lehetőség volt arra is, hogy az orgona illetve zongora szólókat is előadják a misszionáriusok.

A koncertet követően lehetőség volt arra, hogy sütemény, és meleg gyümölcstea mellett beszélgessenek egymással az egyháztagok, vendégek és a misszionáriusok. Üdvözítőnk születésének ünnepe közeledtével hálásak lehetünk, hogy egy ilyen élménnyel gazdagodtunk, és lehetőség volt arra, hogy megosszuk bizonyságunkat egyházunkról, az örökkévaló evangéliumról és arról a szeretetről, amelyet Mennyei Atyánk tanúsított irántunk, amikor elküldte Fiát, hogy megváltson bennünket, és ezáltal lehetőséget kaptunk arra, hogy visszatérhessünk Hozzá.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.