Vezetők életrajza

Russell M. Nelson elnök

Russell M. Nelson elnököt 2018. január 14-én, vasárnap támogatták és választották el Jézus Krisztus Egyházának 17. elnöke és prófétájaként a Salt Lake templom felső szobájában. Az egyház elnökeként betöltött szolgálatát megelőzően Nelson elnök 2015. július 15-étől jelen elhívásáig a Tizenkét Apostol Kvóruma elnökeként szolgált. 1984. április 7-e óta szolgált azon kvórum tagjaként. Az egyház elnökeként egy több mint 16 millió tagot számláló világméretű hit vezetője lett.

Első tanácsosának Dallin H. Oakes-t hívta el, második tanácsosának pedig Henry B. Eyring-ot, hogy vele együtt szolgáljanak az Első Elnökségben, amely az egyház legfelsőbb irányító testülete.

Dr. Nelson nemzetközileg elismert sebész és kutatóorvos. Alap- és mesterdiplomáját a Utah Egyetemen szerezte (1945-ben és 1947-ben). Tagja a Phi Beta Kappa és az Alpha Omega Alpha tudományos társaságoknak. Rezidens műtős éveit a Massachusettsi Általános Kórházban töltötte Bostonban, valamint a Minnesota Egyetemen, ahol 1954-ben PhD fokozatot szerzett. Emellett tudományos díszdoktori címet kapott 1970-ben a Brigham Young Egyetemtől, 1989-ben az Orvostudományok Doktora címet a Utah State Egyetemtől, majd 1994-ben a Humán Irodalom Doktora címet a Snow Főiskolától.

Orvosi pályafutása során dolgozott a Utah Egyetem mellkassebészetre szakosító tanfolyamának kutatóprofesszoraként és igazgatójaként, valamint a Salt Lake City UNSZ Kórház mellkassebészeti osztályának igazgatójaként.

Általános felhatalmazotti elhívása előtt Nelson elder számos publikáció és orvosi tankönyvekben megjelent fejezet szerzőjeként sok helyen tett szakmai látogatásokat szerte az Egyesült Államokban, valamint külföldön. Rengeteg díjat és kitüntetést kapott, köztük például a Kiváló Diák-díjat (Utah Egyetem), az Aranyszív-díjat (Amerikai Szív- és Érsebészeti Társaság) és az Aranykorong-díjat (Amerikai Előmeneteli Akadémia). Az Amerikai Szív- és Érsebészeti Társaság nemzetközi szolgálatáért is kitüntetésre jelölte. Három egyetemtől kapott díszprofesszori címet a Kínai Népköztársaságban.

Dr. Nelson korábban az Érsebészeti Társaság elnöke, az Amerikai Mellkassebészeti Testület igazgatója, az Amerikai Szív Egyesület Szív- és Érsebészeti Tanácsának elnöke és a Utah Állam Orvosi Testületének elnöke volt.

Neve szerepel a Ki kicsoda a világban?, a Ki kicsoda Amerikában? és a Ki kicsoda a vallásban? című lexikonokban.

Nelson elder számos elhívásban szolgált az egyházban. 1964-től 1971 júniusáig a Bonneville Cövek elnöke volt, amikor elhívták a Vasárnapi Iskola általános elnökévé. A Tizenkettek Kvórumába való elhívása előtt a Utahi Kearns Terület regionális képviselője volt. Korábban a Brigham Young Egyetem regionális képviselőjeként szolgált. Russell M. Nelson eldert 1984. április 7-én hívták el a Tizenkét Apostol Kvórumába Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában.

Nelson elder 1924. szeptember 9-én született Marion C. és Edna Anderson Nelson gyermekeként. Néhai feleségétől, Dantzel White-tól tíz gyermeke született. Nelson nőtestvér 2005. februárban hunyt el. Nelson elder 2006. áprilisában vette feleségül Wendy L. Watsont.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.