„Semmi sem hatalmasabb, mint a szeretet karja, mely képes átkarolni a küszködőket.” M. Russell Ballard elder
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyéb forrásanyagok mellett a reményteljesség üzenetét tartalmazó rövidfilmek sorozatát tette közzé az öngyilkosság és a mentális betegségek témájában.
Emberek milliói küzdenek világszerte veszteséggel, elkeseredettséggel és depresszióval. Sajnálatos módon e szenvedő egyének közül sokaknak vannak az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai, kíséreltek már meg öngyilkosságot, vagy vetettek véget az életüknek. Az egyház reménye az, hogy ezen forrásanyagok által a segítségre szorulók és a szeretteik jobban megismerik a rendelkezésre álló segítséget és tudják, hogyan és mikor nyújtsák ki a karjukat.
A megjelent rövidfilmek közül sokban látható Dale G. Renlund elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, valamint Carol F. McConkie nővér, a Fiatal Nők elnökségének korábbi első tanácsosa. Élményeket osztanak meg és arról beszélnek, milyen fontos figyelni másokra és mindig szeretetteljesen reagálni.
Renlund elder arra biztat mindenkit, hogy „szeretettel és törődéssel nyújtsák ki a karjukat azok felé, akiknek öngyilkossági gondolatai vannak, megkísérelték az öngyilkosságot, [vagy] bármilyen módon kirekesztve érzik magukat. Szeretettel és megértéssel kell fordulnunk mások felé. Ez pedig az egészségügyi szakértők, papsági vezetők, valamint a barátok és a család támogatásával összhangban tehető meg.”
Egy másik rövidfilm egy fiatal férfi inspiráló történetét mutatja be, aki öngyilkossági gondolatokkal küszködött. Ebben a rövidfilmben a sötétséggel való élményéről beszél, és arról a reményről, amelyre sikerült ismét rálelnie azáltal, hogy megbízott a hozzá közel állókban, kinyújtotta kezét Jézus Krisztus felé, valamint orvosi segítséget kért. Kijelenti, hogy az újra megtalált remény által képes volt a maradás mellett dönteni. „Te is dönthetsz a maradás mellett!” – bátorítja azokat, akik hozzá hasonlóan szintén szenvednek.
A honlap ezek mellett információval szolgál szerettek számára is, hogy miként tudnak segíteni azoknak, akik szenvednek. Kijelenti:
A legtöbben azok közül az emberek közül, akik öngyilkosságot kísérelnek meg, nem akarnak meghalni; pusztán enyhülést akarnak nyerni azon fizikai, szellemi, érzelmi és lelki fájdalom alól, amelyet tapasztalnak. A legtöbb válságban lévő ember esetében figyelmeztető jelek mutatkoznak, még mielőtt öngyilkossági kísérletet tennének. Ha megtanulod felismerni a figyelmeztető jeleket, felkészültebben tudsz majd szolgálattételt nyújtani a szükséget szenvedőknek.
A rendelkezésre álló rövidfilmek és a forrásanyagok megtekintéséhez, kérjük, keresd fel a suicide.ChurchofJesusChrist.org honlapot.