Téma

Vallásközi kapcsolatok

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza felekezetek közötti erőfeszítései

A mormonizmus egyik ismertetőjegye az, hogy tiszteli a különböző hitelveket és elismeri azt, hogy a világ minden felekezete egyedi hozzájárulást tesz. Joseph Smith Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza első napjaitól kezdve kiemelte a vallásszabadság és a vallási tolerancia alapelvét: „Igényt tartunk arra a kiváltságra, hogy saját lelkiismeretünk parancsai szerint hódoljunk a Mindenható Istennek, és minden embernek megadjuk ugyanezt a kiváltságot, hadd hódoljanak úgy, ott és annak, ahogy, ahol és aminek akarnak” (Hittételek 1:11).

Ugyanebben a lelkületben az egyház elnöke, Thomas S. Monson az általános konferencián, amely félévente tartott világméretű gyűlés, többi vallási megértést kért: „Arra ösztönzöm az egyház tagjait, bárhol is legyenek, hogy mindenhol, minden ember iránt mutassanak kedvességet és tiszteletet. A világ, amelyben élünk, tele van különbözőséggel. Tiszteletet tudunk és kell is mutatnunk azok iránt, kiknek hite különbözik a mienkétől” (2008. áprilisi általános konferenciai beszéd). Az utolsó napi szentek minden őszinte hívőre egyenlőkként tekintenek a hit gyakorlása terén, valamint az emberiség szolgálatának hatalmas munkájában.

Hangsúlyozva Isten minden ember, és nem csak egy bizonyos valláshoz tartozók iránti szeretetét, Dieter F. Uchtdorf elnök, aki az egyház legmagasabb irányító testületének, az Első Elnökségnek a tagja, azt mondta: „Attól függetlenül, hogy hol vagy mikor éltek, bármilyen vallásúak is legyenek, becsüljük és tiszteljük azokat az őszinte lelkeket, akik szerették Istent, még akkor is, ha nem rendelkeztek az evangélium teljességével. Hálásak vagyunk önzetlenségükért és bátorságukért. Testvérekként, Mennyei Atyánk gyermekeiként fogadjuk őket magunk közé. […] [Mennyei Atyánk] minden nemzet, nyelv és nép őszinte és alázatos imáját meghallgatja. Fényt ad azoknak, akik keresik és tisztelik Őt és hajlandóak engedelmeskedni az Ő parancsolatainak” (2008. áprilisi általános konferencia beszéd).

A néhai Krister Stendahl, Stockholm nyugalmazott lutheránus püspöke és a Harvard Divinity School nyugalmazott professzora, három szabályt állított fel a vallási megértéshez: (1) Ha megpróbálsz megérteni egy másik vallást, akkor az adott vallás híveit kérdezd, ne az ellenségeit; (2) ne hasonlítsd azt, ami bennetek a legjobb, ahhoz, ami bennük a legrosszabb; és (3) adj helyet némi „szent irigységnek” azáltal, hogy találsz más felekezetekben is utánzásra méltó elemeket. Ezek a tantételek elősegítik a vallások közötti kapcsolatok építését, erősítik a bizalmat, és lefektetik a jószívűségre irányuló erőfeszítések alapját.

A világ lelki és fizikai szükségletei kielégítéséhez jószándékra és együttműködésre van szükség a különböző felekezetek között. Mindegyikük értékes hozzájárulást tesz a hívők nagyobb közössége szempontjából. Az egyház korai apostola, Orson F. Whitney szavait idézve „Isten nem csak egy népet használ fel nagyszerű és csodálatos munkájának véghezviteléhez. Az utolsó napi szentek nem tudnak mindent egyedül elvégezni. Egyetlen népnek ez a munka túl nagy, túl nehéz.” Az egyház tagjai tehát nem ellenségként vagy vetélytársként tekintenek hívőtársaikra szerte a világon, hanem partnerekként, akikkel sok jó ügyben együtt dolgozhatnak. Az egyház például nemrég az El Minuto de Dios katolikus szervezetéhez csatlakozva osztott ki ruhákat 2011 januárjában a kolumbiai áradások és földcsuszamlások károsultjainak. Az egyház ezenkívül az Islamic Relief USA szervezettel együtt gondoskodott 2011 januárjában élelmiszer- és orvosi szállítmányokról azok számára, akiket földrengés sújtott Haitin.

Fontos megjegyeznünk, hogy a vallásközi együttműködés nem követeli meg a tanbéli kompromisszumkötést. Bár az egyház igényt tart papsági függetlenségére, és tudatában van a tanbéli különbségeknek, ez nem akadályozza meg abban, hogy más felekezetekkel együtt dolgozzon jótékonysági projektekben. Ezen erőfeszítések alapját egyetemes értékek adják. Nem szükséges például, hogy Krisztus engesztelésének más-más értelmezése aláássa Krisztus azon rendelkezését, mely szerint „szeresd felebarátodat, mint magadat”. El kell tehát választani a jótékonysági erőfeszítéseket és a tanbéli elveket, miközben közösen törődünk azokkal, akik szükséget látnak. A jóravaló hívő embereknek nem kell pontosan ugyanazon hitelvekkel rendelkezniük ahhoz, hogy nagyszerű dolgokat vigyenek véghez embertársaik szolgálatában.

A következőkben felsorolunk néhány példát és történetet Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza és más felekezetek közötti együttműködésre:

Események, amelyeknek mi adtunk otthont

Wester püspök dicséri George bíboros utahi látogatását (2010/2/26)

Georbe bíboros a szónoklati vallásszabadság témájáról beszél a BYU-n (2010/2/23)

Éves Vallásközi Zenei Hódolat a történelmi Salt Lake Tabernákulumban (2010/2/22)

Felekezetek csatlakoznak egymáshoz zenei hódolatra a Salt Lake Tabernákulumban (2010/9/2)

A Salt Lake-i Vallásközi Kerekasztal koncertje a Templom téren (2007/2/13)

Alex J. Brunett érsek átveszi a Családi Értékek Díjat (2010/11/30)

Események, amelyekben részt vettünk

A székesegyház 100. évfordulóját ünnepli; Monson elnök beszédet mond a két felekezet közös gyűlésén (2009/8/10)

Apostolok járják a világot az egyház tagságának növekedése miatt (2010/9/27)

A Világvallások Parlamentje összeül Melbourne-ben (2009/12/14)

Az egyház képviseltette magát a világvallások konferenciáján Kazahsztánban (2009/7/22)

A vallási épületekben tartott idegenvezetés segíti a megértést (2008/7/31)

Egyházi tanítások

Az apostol a vallászabadságról beszél Bostonban a fiataloknak (2010/7/17)

Az Istenben hívőknek együtt kell működniük, mondja az apostol (2008/5/28)

A felekezetek különbözőségének tisztelete (2008/4/18)

Az evangélium – egy világméretű hit (1991/11)

Istennek az egész emberiség iránti szeretete (1978/2/15)

Emberbaráti segítség és egyéb szolgálat

Az egyház reagál a kolumbiai áradásokra és földcsuszamlásokra (2011/1/6)

A pakisztáni nagykövet megköszöni az egyházi vezetőknek a mormon emberbaráti segélyt (2010/9/14)

Felebarátokat segítő felebarátok (2010/7/8)

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az Islamic Relief USA szervezettelösszefogva ételt és orvosi készleteket küld Haitire (2010/1/22)

Az egyház emberbaráti segítséget nyújt Salt Lake-től Szamoáig (2009/10/6)

Mormon és iszlám vezetők működnek együtt segítségnyújtási erőfeszítésekben (2009/7/29)

Mormonok segítenek árvízkárosultaknak Indiánában, Iowában és Wisconsinban (2008/6/17)

Steppelt takarók készülnek hajléktalan családoknak (2007/3/21)

Mormon fiatalok Houstonban segítenek a szomszédaiknak a vészhelyzetekre való felkészülésben (2006/10/25)

Utolsó napi szentek segélyt küldenek a Közel-Keletre (2006/7/27)

Muszlimok és mormonok együttműködve küldenek gyors segélyt az indonéz földrengés károsultjainak (2006/5/30)

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.