Sajtóközlemény

Világméretű konferenciára gyűlnek a mormonok

Az általános konferencia évente kétszer kerül megrendezésre, és körülbelül 14 millió egyháztagnak biztosít lehetőséget arra, hogy útmutatást kapjon, valamint lelki üzenetet halljon az egyház vezetőitől. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát próféták és apostolok irányítják, akárcsak az egyházat az újszövetségi időkben.

Annak ellenére, hogy a konferencia az európai egyháztagoktól több ezer kilométerre kerül megrendezésre, sok egyháztag azt mondja, hogy a konferencia fontos és különleges is.

Massimo Draghi, az Olaszországi Rimini Gyülekezet egyik tagja ezt mondta: „Az Úr Lelke ugyanaz a világ bármely pontján, még akkor is, ha a beszélők messze vannak.” Azért fontos az általános konferencia, mivel a világ és a társadalom folyamatosan változik, és tudnunk kell az Úr akaratát.”

Daryl Watson, aki a skóciai Dundee-ban számos gyülekezetet jól ismer, azt mondta, hogy az európaiak hithűen hozzászoktak az általános konferenciák különböző technikai eszközökön keresztül történő megtekintéséhez.

„Az egyháztagok már nem érzik annyira távolinak a beszélőket” – mondta Watson. – Az elmondott beszédek, lényegében, Krisztus minden követőjének szólnak, itt és most, függetlenül a hollétüktől.”

Chris Cooke, aki egy londoni gyülekezetet vezet, hasonlóképpen fejezte ki érzéseit.

„Egyszerű tény az, hogy a világ össze embere Isten gyermeke – mondta Cooke. – Az Ő evangéliuma mindenkire vonatkozik. Hiszen nem vagyunk-e mindnyájan egyformák?”

Az egyház vezetői különböző lelki témákról fognak beszélni a konferencia résztvevőinek, mint például a családról, az erkölcsösségről, a hitről és a szentírás-tanulmányozásról. Minden egyes beszéd fő mondanivalója arra buzdítja az egyháztagokat, hogy kövessék és kerüljenek közelebb Jézus Krisztushoz.

Paul Baumann, a Németországi Hanau Gyülekezet tagja ezt mondta: „Az általános konferencián a próféták és az apostolok olyan fontos dolgokat osztanak meg velünk, melyekre éppen abban az időben szükségünk van. Ezek mindenki számára jelentőségteljesek. Isten mindnyájunkat szeret és szeretné, hogy mindegyikünk boldog legyen, ezért biztosítja számunkra a lehetőséget, hogy meghallgassuk az élő próféta szavát.”

Ricardo Santana, egy, a portugáliai Lisszabon környékén élő egyháztag azt mondta, hogy minden hithű embernek különleges élményt nyújt az, amikor az saját hazájában vehet részt az általános konferencián.

Ricardo ezt mondta: „Az általános konferencia különleges gyűlés, mivel minden egyháztag a világ bármely pontján összegyűlhet és egyszerre hallgathatja az élő próféták szavait. Olyan, mintha egy helyen gyülekeznénk, és ugyanazt a lelket érezhetjük.”

A lelki üzeneteken felül a jól ismert Mormon Tabernákulum Kórus biztosítja az evangéliumi témájú zenét. Az egyháztagok azt mondják, gyakran a zene az egyik kedvenc részük az általános konferencián, és hogy az nagyban emeli a gyűlés lelkiségét.

„A kórus által elénekelt himnuszok rendkívül inspirálóak és számomra a konferencia kedvenc részei” – mondta Luis Melo, egy portugáliai egyháztag Algarve-ból. – Az énekek segítenek abban, hogy érezzem a lelket és felkészítenek arra, hogy befogadjam az általános felhatalmazottak üzeneteit.”

A konferencia 102 ország 7400 egyházi épületében kerül közvetítésre, és egyidejűleg 94 nyelvre tolmácsolják.

A konferenciát követően a konferencia írott formában és felvételen egyaránt elérhetővé válik további használat és tanulmányozás céljából. Sok mormon világszerte a konferencián elhangzott beszédeket a személyes növekedéséhez és más családi és egyházi környezetben használja az év során.

„Hála az MP3-lejátszómnak, nagyon szeretem a beszédeket hallgatni, miközben az erdőben sétálok – mondta Massimo. – Akkor hallgathatom a beszédeket, amikor csak akarom. Így most már 6 hónapig tart számomra egy konferencia.”

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.