Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza arra buzdítja a tagjait, hogy legyenek jó állampolgárai azoknak az országoknak, ahol élnek. Az egyház tizenkettedik hittétele kijelenti: „Hiszünk a királyoknak, elnököknek, uralkodóknak és elöljáróknak való alárendeltségben, a törvény iránti engedelmességben, annak tiszteletében és támogatásában.”
Az utolsó napok szentjei abban is hisznek, hogy „egyetlen kormány sem létezhet békességben, csak ha olyan törvényeket alkot, és őriz meg sértetlenül, amelyek minden egyén számára biztosítják a lelkiismeret szabad gyakorlását…”
Az állampolgárság egy olyan társas viszonyrendszer keretében működhet a legjobban, melyben az emberek és a kormányzat együttműködnek a közjó biztosításáért.
Jó állampolgárnak lenni a közösség jólétéhez való hozzájárulást is feltételez. Az utolsó napi szentek rendszerint a szélesebb társadalom részének tekintik magukat, és arra törekszenek, hogy jobbá tegyék azt. Sokan vállalnak önkéntes feladatokat a civil társadalom intézményeiben, például jótékonysági vagy társadalmi szervezetekben, az oktatás területén, és különböző egyesületekben. Gyakran szolgálják a rászorulókat menhelyeken, ingyenkonyhákon és kórházakban. A választásokon igyekeznek tanulmányozni a felmerülő kérdéseket, és becsületes jelöltekre szavazni.
Az állampolgárság tehát tevékeny részvétel a társadalomban, amely elszigetelődés helyett elköteleződést igényel. A politikai közbeszédünket át- meg átszövik a civil és a civilizált szavak, és az olyan fogalomtársítások, mint az előzékenység, az állampolgári részvétel, illetve az állampolgári jogok és kötelességek. Ezek a fogalmak mind az egymáshoz való viszonyunkat jelzik a közös társadalomépítő munkánk során. Ez inkább a kultúra, mintsem a jog kérdése. Inkább kötelezettség, mintsem követelés.