Sajtóközlemény

Új próféta, új világméretű konferencia

Húsvét hétvégéjén kerül megrendezésre Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 188. általános konferenciája. Ez lesz az első konferencia, amelyet a szeretett korábbi próféta, Thomas S. Monson elhunytát követően kijelölt új próféta, Russell M. Nelson vezet.

A mormonok évente kétszer gyűlnek össze általános konferenciára, melynek során négy kétórás ülésen hallhatják az egyházi vezetőik tanításait. Ezeket az üléseket világszerte több mint 90 nyelven közvetítik.

A kétnapos rendezvény helyszíne a utah-i Salt Lake Cityben, a mormon templom mellett található, 21 000 ember befogadására alkalmas konferencia-központ.

Paul Johnson elder, az Európa Terület elnöke mindenkit a közvetítés megtekintésére biztatott.

Ezt mondta: „Az általános konferencia alkalmat ad számunkra, hogy meghallgassuk az Úrnak a mostani időkre vonatkozó iránymutatását.  Ez a konferencia azért is különleges, mert Russell M. Nelson elnök, az új prófétánk, ilyen minőségében először fog szólni hozzánk.  Izgatottan várom, hogy ő és az egyház más vezetői milyen sugalmazással és útmutatással szolgálnak majd számomra.”

Ritka alkalom, hogy az általános konferencia alatt az egyháztagok egy történelmi esemény résztvevői lehetnek: támogathatják Russell M. Nelson elnököt, mint az egyház 17. prófétáját.

 
first-presidency-2018-cropped.jpg
    

Az ilyen támogatás már az egyház megszervezésétől kezdve létező gyakorlat, lévén az Úr akkor nyilatkoztatta ki, miszerint az egyház tartson konferenciákat, és ezek napirendjének legyen része a tisztségviselők támogatása is hivatalukban. (T&Sz 20:61-67) 

A mormonok az általános, a cöveki és az egyházközségi konferenciákon fejezik ki támogatásukat a vezetőik iránt.  Amikor az egyház új elnökének támogatására kerül sor, olyankor az általános konferencia részét képezi egy ünnepélyes gyűlés elnevezésű rész is, melynek során támogatásra kerül az új elnök és a többi vezető.

Az általános konferencia során várhatóan két új apostol elhívására és támogatására is sor kerül majd a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaiként. Ezen apostolok Jézus Krisztus különleges tanúi, akiket arra hívnak el, hogy Őróla tanítsanak és tegyenek bizonyságot világszerte; ezen kívül pedig egymással és más egyházi vezetőkkel tanácskoznak az egész egyházat érintő ügyekben.

E vezetők támogatása az egyházban nem merül ki abban, hogy a tagok felemelik a kezüket – azt is jelenti, hogy a vezetők mögött állnak, imádkoznak értük, gondosan meghallgatják és megfogadják a tanácsaikat, valamint a pártjukat fogják.

Az egyik angliai egyháztag, a rugbyi Anne Hannigan így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Mindig nagyon becsesek nekem azok az alkalmak, amikor a konferencia alatt lehetőségünk van támogatni a prófétánkat, de ez a konferencia most még különlegesebb lesz, mert első alkalommal támogathatjuk és erősíthetjük Nelson elnököt [az egyház elnökeként].”

Az általános konferencia üléseire – melyeket bárki megtekinthet – március 31-én és április 1-jén kerül sor. Az élő közvetítésekkel kapcsolatban itt találhatóak további tudnivalók.