Sajtóközlemény

Ünnepélyes gyülekezetben új Első Elnökséget támogatnak az utolsó napi szentek

2018. március 31-én, szombaton a szerte a világon élő egyháztagok ünnepélyes gyülekezete prófétaként, látnokként, kinyilatkoztatóként, és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökeként támogatta Russell M. Nelson elnököt.

Dallin H. Oaks elnököt első tanácsosként, Henry B. Eyring elnököt pedig második tanácsosként támogatták az Első Elnökségben, mely az egyház legfőbb irányító testülete.

Az új Első Elnökség megnevezésére és a médiának történő bemutatására január 16-án került sor, azonban az egyház éves konferenciájának szombat délelőtti ülése, melyet a Salt Lake Cityben található Konferencia-központból közvetítettek, volt az első olyan alkalom, amikor a szerte a világon élő utolsó napi szentek nyilvánosan támogathatták új vezetőségüket.

A szombat délelőtti ünnepélyes gyülekezetben a Tizenkét Apostol Kvórumának két új tagját is bejelentették. E kvórum legújabb tagjaiként Gerrit W. Gong elder és Ulisses Soares elder támogatására került sor. Ők a Thomas S. Monson elnök és Robert D. Hales elder halálával bekövetkezett üresedéseket töltik be.

 

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.