Sajtóközlemény

Nyolc új általános felhatalmazott hetvenes valamint új Fiatal Nők Általános Elnöksége bejelentése a 2018. áprilisi általános konferencián

8 új általános felhatalmazott hetvenes bejelentése a 2018. áprilisi általános konferencián

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége nyolc általános felhatalmazott hetvenes és 55 területi hetvenes elhívását jelentette be a 2018. áprilisi általános konferencia szombat délutáni ülésén. A bejelentést Dallin H. Oaks elnök tette meg, aki első tanácsos az Első Elnökségben.

Az általános felhatalmazott hetvenesek a Hetvenek Elnökségében, területi elnökségekben, valamint egyéb központi igazgatási feladatkörökben szolgálnak. A Tizenkét Apostol Kvórumának irányítása alatt gyakran utaznak, hogy egyházi vezetőkkel, misszionáriusokkal és egyháztagokkal találkozzanak a helyi gyülekezetekben, valamint tanítsák őket. Felhatalmazásuk szerint a világon bárhol szolgálhatnak, míg a területi hetvenesek felhatalmazása általában arra a területre korlátozódik, ahol szolgálnak.

Lent életrajzi információkkal szolgálunk az új általános felhatalmazott hetvenesekről, és megadjuk az újonnan elhívott területi hetvenesek neveit.

A Hetvenek Elnökségének új tagjai:

Újonnan támogatott általános felhatalmazott hetvenesek:

  • Steven R. Bangerter elder
  • Matthew L. Carpenter elder
  • Jack N. Gerard elder
  • Mathias Held elder
  • David P. Homer elder
  • Kyle S. McKay elder
  • Juan Pablo Villar elder
  • Takashi Wada elder

Új területi hetvenesek:

  • Richard K. Ahadjie
  • Alberto A. Álvarez
  • Duane D. Bell
  • Glenn Burgess
  • Víctor R. Calderón
  • Ariel E. Chaparro
  • Daniel Córdova
  • John N. Craig
  • Michael Cziesla
  • William H. Davis
  • Richard J. DeVries
  • Kylar G. Dominguez
  • Sean Douglas
  • Michael A. Dunn
  • Kenneth J. Firmage
  • Edgar Flores
  • Silvio Flores
  • Saulo G. Franco
  • Carlos A. Genaro
  • Mark A. Gilmour
  • Sergio A. Gómez
  • Roberto Gonzalez
  • Virgilio Gonzalez
  • Spencer R. Griffin
  • Matthew S. Harding
  • David J. Harris
  • Kevin J. Hathaway
  • Richard Holzapfel
  • Eustache Ilunga
  • Okechukwu I. Imo
  • Peter M. Johnson
  • Michael D. Jones
  • Pungwe S. Kongolo
  • George Kenneth G. Lee
  • Aretemio C. Maligon
  • Edgar A. Mantilla
  • Lincoln P. Martins
  • Clement M. Matswagothata
  • Carl R. Maurer
  • Daniel S. Mehr II
  • Glen D. Mella
  • Isaac K. Morrison
  • Yutaka Nagatomo
  • Allistair B. Odgers
  • R. Jeffrey Parker
  • Victor P. Patrick
  • Denis E. Pineda
  • Henrique S. Simplicio
  • Jeffrey H. Singer
  • Michael L. Staheli
  • Djarot Subiantoro
  • Jeffrey K. Wetzel
  • Michael S. Wilstead
  • Helmut Wondra
  • David L. Wright

Új Fiatal Nők Elnökség bejelentése a 2018. áprilisi általános konferencián

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége a Fiatal Nők új általános elnökségét jelentette be a 188. éves általános konferencia szombat délutáni ülésén. Dallin H. Oaks elnök az Első Elnökségből bejelentette, hogy Bonnie H. Cordon nőtestvér szolgál majd a Fiatal Nők – a 12 és 18 év közötti női egyháztagok – szervezetének általános elnökeként. Michelle Craig nőtestvér kapott elhívást első tanácsosként, és Becky Craven nőtestvér szolgál majd második tanácsosként.

       

  Bonnie H. Cordon nőtestvér, a Fiatal Nők Elnökségébe történő elhívása idején első tanácsosként szolgált az Elemi Általános Elnökségében. Az Elemi Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza azon szervezete, mely a 18 hónapos és 11 éves kor közötti gyermekek tanításáért felelős. 2018. március 31-én, a 188. éves Általános Konferencia szombat délutáni gyűlésén az Első Elnökség bejelentette, hogy Cordon nőtestvér helyét Lisa Harkness nőtestvér veszi át első tanácsosként az Elemi Általános Elnökségében.

        

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.