Honnan ered a vallásszabadság?
Ahány ember, annyi válasz lehetséges. Egyesek úgy vélik, hogy Istentől kapott ajándék. Mások szerint az igazság természetétől elválaszthatatlan jogról van szó. Ismét mások úgy hiszik, hogy emberi találmányról van szó, amely mindig az adott kor érdekeihez és körülményeihez alkalmazkodik. Mindezen alkotóelemek – az isteni, a természeti és a jogi – hatással vannak a vallásszabadsággal kapcsolatos élményeinkre. Az Istenbe vetett hit ad neki lelki jelentéstartalmat. Az igazság követelményei adnak neki etikai alapot. A jog védelme nélkül azonban a vallásszabadság puszta vágyálom maradna.
Az olyan okmányok, mint például Az emberi jogok európai egyezménye, Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata, illetve Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, írásban rögzítik a szabadságeszményeket, és világszerte hatással vannak a kormányok tevékenységére. A szavak gyönyörű erkölcsi mércét állítanak fel: méltóság, szabadság, egyenlőség, elidegeníthetetlen jogok. E szavak azonban csekély kötelező erővel bírnak, amennyiben nincsenek törvényekbe foglalva, és a társadalom nem támogatja azokat.
A törvények egy adott ország kormányától, kultúrájától és értékeitől függően változhatnak, de az önmeghatározás iránti vágyakozás állandó. Minden emberi szívbe bele van vésve a vágy a tisztelet, az emberséges bánásmód, valamint a hitelvek egyéni vagy a hívők közösségében történő gyakorlásához szükséges tér iránt. Ekképpen a vallásszabadság az alapvető emberi jogok erejével bír, minthogy a törvénykezést megelőző emberi igényekben gyökerezik.
A vallásszabadság nem ír felül mindent. Ma is, ahogy a történelem során máskor is, egyesek szörnyűségeket követnek el a vallás nevében, legyen szó terrorizmusról, faji erőszakról, gyilkosságról, rablásról vagy bántalmazásról. A jog helyesen tiltja az ilyen tevékenységeket, és iktat be óvintézkedéseket a megelőzésükre. A vallásszabadság nem jelenti az erőszakhoz, a közbiztonság vagy közegészség veszélyeztetéséhez, a lopáshoz, a tulajdon megkárosításához vagy a gyengék kihasználásához való jogot. Szerencsére az ilyen visszaélések kivételt jelentenek azon tisztességes viselkedés alól, amely általánosságban jellemzi a vallásos embereket és csoportokat, kiknek zöme csupán arra a szabadságra vágyik, hogy méltósággal és békében élhessen a hitelvei szerint. A vallás gyakorlásának csak akkor szabad jogi korlátokat szabni, amikor ez a valóban létfontosságú érdekek védelmében szükséges.
Minden országnak vannak a vallás területét szabályozó törvényei. Ezek nélkül nem létezne közös keret ahhoz, hogy a különböző csoportok megférjenek egymás mellett a társadalomban. Némelyek attól félnek, hogy a külföldi vallások veszélybe sodorják országuk kulturális értékeit és kohézióját. Ameddig azonban a vallások betartják a törvényeket, felelősségteljesen viselkednek és hozzájárulnak a közös jóhoz, addig nagyobb valószínűséggel fogják betölteni a küldetésüket és eloszlatni ezeket a félelmeket.
Ha azonban a törvény félresiklik és megsérti emberi jogokat, akkor fontos, hogy a lelkiismeretes emberek – beleértve a vallásosokat is – kulturáltan és törvényesen hangot adjanak véleményüknek a változások elérése érdekében. Ha a hívők a vallásszabadságra való törekvés közben nem tartják be a törvényeket, nem érhetnek célt. Az igazságos törvények iránti egészséges tisztelet nyújtja a legjobb alapot az igazságtalan törvények megváltoztatásához.