Sajtóközlemény

A Megváltó című új húsvéti hangverseny szent zene és sugalmazott műalkotások segítségével jeleníti meg Krisztus életét és szolgálattételét

A hangverseny március 26-án kerül bemutatásra, és április közepéig lesz elérhető

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza egy új húsvéti műsort készített, amely Szabadítónk, Jézus Krisztus életét és szolgálattételét ünnepli, és amely 2023. március 26-án kerül bemutatásra. A Megváltó címet viselő műsor, melyben Jenny Oaks Baker azonos című albumának a zeneszámai csendülnek fel, nemrégiben került rögzítésre az ő, illetve egy ifjúsági zenekar és kórus szereplésével a Utah állambeli Goshenben. Ugyanez a helyszín adott otthon az évekkel ezelőtt forgatott bibliai rövidfilmeknek is.

Hans T. Boom elder, a felekezet észak-európai vezetője ezt mondta: „Ez az első alkalom, hogy az egyház Európában egy kifejezetten húsvéti hangversenyfelvételt készített. A gyönyörű zene, a bámulatos díszlet és a világszerte ismert európai festők alkotásai mélyebb jelentéssel töltik meg ezt a nagyon különleges időszakot. Azt reméljük, hogy az egyház tagjai és barátai lélekemelőnek fogják tartani az előadást, illetve erősebben vágynak majd Jézus Krisztus követésére és arra, hogy jóravaló hatást gyakoroljanak a világban.”

Mindegyik zeneszám előtt bemutatásra kerül egy európai művész jól ismert Krisztus-központú alkotása. Láthatóak lesznek Leonardo da Vinci, Carl Bloch, Angelika Kaufmann, Heinrich Hofmann, Francisco de Zurbarán, Bertel Thorvaldsen, Simon Dewey és mások remekművei. A felvezető szövegeket a svéd házigazda, Louis Herrey tolmácsolja a dániai Frederiksborg kastélyból, amely a híres Carl Bloch-kiállításnak is otthont ad. Louis Herrey 1984-ben a fivéreivel megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

A hangversennyel kapcsolatban Louis Herrey elmondta: véleménye szerint minden jó és erényes dolog Krisztusra mutat. „Olykor egyszerűen szükségünk van emlékeztetőkre. Ez a húsvéti hangverseny is egy ilyen emlékeztető. Őszinte megtiszteltetésnek érzem, hogy része lehettem ennek az előadásnak, olyan műalkotásokat mutatva be, amelyek arra emlékeztetnek minket, mit jelent számunkra a mi Urunk és Szabadítónk, valamint segítenek az Ő gyógyító hatalmára fordítanunk a figyelmünket” – zárta szavait.

Jenny Oaks Baker elmondta, ő is kimondhatatlanul áldottnak érzi magát, amiért részese lehetett ennek a műsornak, amely a Szabadítóról, Jézus Krisztusról szól. „Nagyon hálás vagyok, hogy előadhattam ezt a Kurt Bestor által szerzett és hangszerelt ihletett zenét a Szabadító életét bemutató jelenetek aláfestéseként. Remélem, hogy ez az előadás mindenki számára lehetővé teszi majd, hogy érezze a Lelket, és mindenkit közelebb hoz Jézus Krisztushoz.”

A hangverseny formátuma és a megtekintés mikéntje

A hangversenyt angol nyelven forgatták, és 31 különböző nyelven kerül bemutatásra. Elérhető lesz az egyház helyi weboldalán, továbbá a YouTube-on és a Facebook-on, 2023. március 26., vasárnap 18:00 órától 2023. április közepéig.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.