Egy pénteki videóinterjúban D. Todd Christofferson elder, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Tizenkét Apostol Kvórumának tagja megerősítette az egyház házasságra vonatkozó álláspontját, és felvázolta az egyházigazgatási kézikönyv azon előírásainak változtatásait, melyek az azonos nemű párokat és gyermekeiket érintik. Ez az interjú segíteni fog az egyháztagoknak, a sajtónak és a nyilvánosságnak jobban megérteni azon változtatások célját és hátterét, melyek nagy visszhangot váltottak ki a hír- és közösségi médiában, és egyéb fórumokon.
Ezeket a változtatásokat a november 2-i héten eszközölték az egyház 1. kézikönyvében (amely a helyi egyházi vezetőkre vonatkozó eljárásrendeket és iránymutatásokat tartalmazza), az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma jóváhagyásával. A módosításokat egy önálló levélben is világszerte megkapták az egyház helyi vezetői.
(A videó angol nyelven érhető el.)