Sajtóközlemény

Az egyház szeretetszolgálata is segít a menekültválságban

Az Utolsó Napi Szent Szeretetszolgálat is kiveszi a részét a menekültválság kezeléséből. A Vöröskereszttel és a Máltai Szeretetszolgálattal az igényekről egyeztetve sátrakat, hálózsákokat és tábori ágyakat vásároltak. Ezeket a készleteket egyházi alkalmazottak által vezetett bérelt teherautókkal szállították el Frankfurtból, az egyház területi adminisztrációs irodájából.

Az egyik állomás Diósjenő volt, ahol 100 ágyat és 96 hálózsákot adtak át a város polgármesterének. Miskolcon a Vöröskereszt mintegy fél tucat önkéntese mellett a helyi önkormányzat dolgozói is segítettek az adományok átvételében. Itt szintén 100 ágyat, 96 hálózsákot és 10 nagy sátrat pakoltak le, amelyeket továbbszállítottak a háború sújtotta Ukrajnába. Emellett mindkét szervezet tisztasági csomagokat is kapott az UNSZSZ-től, amely 200 tisztasági csomaghoz vásárolt termékeket.  Azonban a magyarországi egyházközségek tagjainak felajánlásaival és a segítségükkel együtt végül 250 csomagot állítottak össze a rászorulóknak. Ezeket a csomagokat a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt között osztották el Magyarországon, majd a Vöröskereszt a kapott csomagokat szintén Ukrajnába juttatta el.

© 2022 by Intellectual Reserve, Inc. All rights reserved.

További segítség az UNSZSZ-től

A magyar-ukrán határon, a záhonyi vasútállomáson az adományok elhelyezésére és tárolására korlátozott a kapacitás, ezért az UNSZSZ konténereket vásárolt és helyezett el. Az egyiket orvosi rendelőként, a másikat pedig az adományok szétosztására használják majd. Ezzel a menekültek számára is több hely szabadul fel a vasútállomáson.

A Záhonytól mintegy 90 km-re található Tiszabecsre is folyamatosan érkeznek az ukrajnai menekültek. Innen azonban Nyíregyházára kell őket szállítani, ahonnan tovább tudnak utazni vonattal a fővárosba, Budapestre. Ez oda-vissza 220 km. A menekültek elszállításának támogatására az UNSZSZ üzemanyagot biztosít, amellyel 100 utat tudnak fedezni.

Senki sem tudja, mikor ér véget a menekültválság.  Amíg az önkéntesek segítenek, és amíg az adományok továbbra is érkeznek, az UNSZSZ is módot talál ezen erőfeszítések, valamint más segélyszervezetek erőfeszítéseinek támogatására.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.