Sajtóközlemény

Általános konferencia: Üzenetek a Jézus Krisztus általi békességről és reményről

2022. április 2-án és 3-án (szombaton és vasárnap) világszerte élőben fog zajlani Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza általános konferenciájának a közvetítése. A nézők között ott lesznek az európai szentek is. Európában közel félmillió tagja van az egyháznak.

ConferenceCenterSLCDownload Photo

Az általános konferencia Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza világméretű gyűlése, amelyet évente kétszer, április első hétvégéjén és október első hétvégéjén tartanak. Ilyenkor az egyház vezetői szerte a világból olyan üzeneteket osztanak meg, amelyek Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára összpontosítanak. E tisztségviselők közé tartozik a próféta és a világméretű egyház elnöke, Russell M. Nelson elnök, valamint tanácsosai az Első Elnökségben, továbbá a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai, illetve az egyház más általános felhatalmazottai és általános tisztségviselői.

A konferenciát figyelemmel kísérők arról tanulnak, hogyan leljenek békességre, reményre és örömre Jézus Krisztusban, hogyan erősíthetik meg a családjukat Jézus tanításainak a követése által, továbbá hogyan kaphatnak személyes útmutatást és sugalmazást Istentől. Az általános konferenciát mintegy 70 nyelven közvetítik élőben, később pedig több mint 100 nyelvre fordítják le. Az egyház mindenkit hív a világ minden pontjáról – vallástól, hitelvektől és háttértől függetlenül –, hogy vegyen részt a konferencián.

Az egyének, a családok és a barátaik számára tartott általános ülésekre április 2-án (szombaton), valamint április 3-án (vasárnap) kerül sor. Emellett külön is hívnak minden nőt és fiatal nőt, hogy vegyen részt a konferencia női ülésén.

A konferenciát az Amerikai Egyesült Államok Utah államából, a Salt Lake City-i Templom téren álló Konferencia-központból sugározzák az otthonokba és gyülekezetekbe szerte a világon. Az általános konferencia ülései a következő időpontokban kezdődnek közép-európai idő szerint:

Szombat délelőtti ülés, április 2. (szombat), 18:00

Szombat délutáni ülés, április 2. (szombat), 22:00

Női ülés, április 3. (vasárnap), 02:00

(minden 12 éves vagy idősebb lány és nő részére [a 2022-ben a 12. életévüket betöltőktől kezdődően]

Vasárnap délelőtti ülés, április 3. (vasárnap), 18:00

Vasárnap délutáni ülés, április 3. (vasárnap), 22:00

Számos módja van a konferencia megtekintésének, meghallgatásának és az azon való részvételnek online és a helyi csatornákon keresztül is. A konferencia öt ülése élőben kerül sugárzásra a ChurchofJesusChrist.org/broadcasts honlapon, az egyház általános konferenciai YouTube-csatornáján, az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban, illetve a https://www.churchofjesuschrist.org/countries/region?lang=eng&region=europe honlapon.

Most először, Romániában a konferencia ülései április 9-én, 16-án, 23-án és 30-án sugárzásra kerülnek egyórás részletekben 15 és 16 óra között a Nasul TV-n.

Dániában a Family Channel április 3-án folyamatosan sugározni fogja a konferencia üléseit, valamint a Zene és az Élő Szó adását.

A Zöld-foki Köztársaságban a Radio Televisão Caboverdiana – az állami tévéadó – 15:30-kor sugározza a Zene és az Élő Szó közvetítését, majd az általános konferencia vasárnap délelőtti ülését 16:00-kor.

Mindenkit hívunk, hogy tekintse meg vagy hallgassa meg az üléseket.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.