Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza Európa Központi Terület elnöksége nemrég változásokat jelentett be a területi szervezeti tanácsadók vonatkozásában a területen. Három évig tartó odaadó szolgálat után felmentésre kerülnek az alábbi tanácsadók: Sibylle Fingerle, Leticia dos Santos Rudloff, Ghislaine Simonet és Julia Wondra. Ők voltak az Európában elhívott első területi szervezeti tanácsadók, és három éven át szolgáltak ebben a szerepkörben, amelyet elsőként 2021-ben hagyott jóvá az Első Elnökség.
Erre a szerepkörre az alábbi négy nő kapott elhívást, és 2024. augusztus 1-jén kezdik meg a szolgálatukat:
Jayne Bingham nővér Németországból
Laura Echarri nővér Spanyolországból
Cybèle Liébard nővér Franciaországból
Eleonóra Southwick nővér Magyarországról
„Alig várom, hogy a Magyarországon és Romániában lévő fantasztikus és hithű pionír nőkkel együtt szolgálva segítsünk az Úrnak kibővíteni és megerősíteni a szőlőskertjének ezt a részét – mondja Southwick nővér. – Jézus Krisztus a valódi öröm, fejlődés és enyhülés forrása; az Ő evangéliuma az élet minden kérdésére választ ad, a világ problémáira pedig megoldást” – teszi hozzá.
A területi szervezeti tanácsadók a területi elnökségük irányítása alatt szolgálnak. Az alább felsorolt vezetők cöveki és kerületi elnökségeinek az irányítása alatt segíthetnek az új cöveki, illetve kerületi Segítőegylet, Fiatal Nők, illetve Elemi elnökségek eligazításában és képzésében. Az általános szervezeti elnökségek is rendszeresen oktatják őket. Rendszerint három évig szolgálnak.
„Ezzel az új szolgálati lehetőséggel abban az áldásban lesz részem, hogy együtt dolgozhatok az Elemi, a Fiatal Nők, valamint a Segítőegylet vezetőivel Spanyolországban, segítve a családoknak és az egyéneknek közelebb jönni Jézus Krisztushoz és tökéletessé válni Őbenne – mondja Echarri nővér. Majd hozzáteszi: – Ésaiás 2 Nefi 22:2–3-ban található szavai kifejezik, miként áldja meg az életemet és mások életét a Szabadítóm és az Ő evangéliuma: »Íme, Isten az én szabadításom; bízni fogok, és nem nyugtalankodom; mert az Úr, JEHOVA az én erőm és énekem, és ő lett a szabadításom is. Ezért örömmel fogtok vizet meríteni a szabadítás forrásaiból.«”
Az újonnan elhívott szervezeti elnökségek eligazítása és támogatása mellett a területi szervezeti tanácsadók abban is segítik a vezetőket, hogy részt vegyenek Isten szabadító és felmagasztosító munkájában.
„A templomi és a családtörténeti munka az elmúlt években különösen megáldotta a családunkat. Megerősítette az egymáshoz fűződő kötelékeinket, és közelebb hozott minket Krisztushoz – mondja Bingham nővér. – Azért imádkozom, hogy odafigyelő fület és nyitott szívet ajánlhassak fel az általam szolgált nővéreknek, éreztetve velük azt, hogy meghallgatják, támogatják és szeretik őket” – teszi hozzá.
„A Jézus Krisztusba vetett hit, az olyan korai pionír nők áldozatai és egysége, amilyen Lucy Mack Smith és Emma Smith volt, valamint sokan mások, akik részt vesznek Isten munkájában, arra inspirálnak engem, hogy alázatosan és szeretettel figyeljek, és felajánljam azt a buzdítást és támogatást, amelyre a nővéreknek szükségük van” – mondja Liebard nővér. Bizonyságot téve Isten gyermekei számára nyújtott útmutatásáról Bednar eldert idézi, aki azt mondta, hogy „a szentírások az Úr előre felvett hangja”. Liebard nővér hozzáteszi: „Tanulmányozás közben vagy amikor egy bizonyos szentírásrészre irányul a figyelmem, gyakran hallom Jézus Krisztus vigasztaló és sugalmazó hangját. Tudom, hogy Jézus Krisztus él, ez az Ő egyháza, és meg vagyok győződve arról, hogy ő mindegyikünk számára előkészíti az utat.”
„Nagyon hálásak vagyunk ezekért a csodálatos nővérekért, valamint a területi szervezeti tanácsadókként betöltött fontos szolgálatukért – mondja Massimo De Feo elder, az Európa Középső Terület elnöke. – Az Úr Jézus Krisztusban nagy hittel rendelkező, szövetségeiket megtartó nők ők, akik sokak mentorálásában, képzésében és megáldásában fognak segíteni, köztük a Segítőegylet, a Fiatal Nők és az Elemi helyi vezetőivel.”
Az alábbiakban megtalálható az újonnan elhívott nővérek rövid életrajza:
Jayne Bingham az Amerikai Egyesült Államokban, a Washington állambeli Longviewban született, és Darren Bingham házastársa. Három gyermekük van és a Kaiserslautern Németország Cövekben élnek. Bingham nővér jelenleg egyházközségi és cöveki templomi és családtörténeti tanácsadóként szolgál, valamint szertartásszolgaként a Frankfurt templomban. Szolgált már egyházközségi és cöveki Segítőegylet és Fiatal Nők elnökségekben, valamint egyházközségi Elemi elnökként. Német és történelem szakos alapdiplomával rendelkezik, valamint idegennyelv-oktatási mesterfokozattal. A hadügyminisztériumi hozzátartozók számára fenntartott iskolában tanít németet és társadalomtudományt.
Laura Echarri Spanyolországban, Pamplonában született, és Marcelo Saúl de Barros házastársa. A Vitoria Spanyolország Cövekben élnek. Echarri nővér jelenleg egyházközségi Segítőegylet elnökeként, valamint templomi szertartásszolgaként szolgál, de szolgált már teljes idejű misszionáriusként a Templom-téren Salt Lake Cityben, tanítóként a Vasárnapi Iskolában, IFH-hitoktatóként, Fiatal Nők elnökségekben, jólléti és önellátási szakértőként, valamint egyházközségi Elemi elnökként. Pszichopedagógia, társadalmi integráció, pedagógia és zene területeken szerzett diplomát, és ADHD-val és diszlexiával küzdő diákok kognitív trénereként dolgozik.
Cybéle Françoise Liebard Franciaországban, Angersban született, és Louis-Marie Liebard házastársa. A Párizs Déli Cövekben élnek és négy gyermekük van. Elhívása idején második tanácsosként szolgált a cövek Fiatal Nők elnökségében. Szolgált már Fiatal Nők elnökeként, tanácsosként Segítőegylet és Elemi elnökségben, valamint ifjúsági és felsőfokú hitoktatóként. Mielőtt a gyermekei nevelésének és oktatásának szentelte volna magát, Liebard nővér szakmája és foglalkozása az volt, hogy a párizsi Palais Galliera divattörténeti múzeumban régi textíliákat konzervált és újított fel.
Eleonóra Southwick Magyarországon született és Christopher Southwick házastársa. A Budapest Magyarország Cövekben élnek és három fiuk van. Southwick nővér a közelmúltban kerületi Segítőegylet elnökeként szolgált, azt megelőzően pedig tanítóként a Segítőegyletben, illetve tanítóként és tanácsosként az Elemiben. Az egyház magyarországi fordítóirodájában dolgozik fordítóként.