Vajon lehet-e egyidejűleg egységes és sokszínű egy egyház? Nemzetközi világunkban, ahol az emberek közötti eszmecsere és kulturális kapcsolat minden korábbinál könnyebbé vált, helyesebb lenne másképp feltenni a kérdést: „Hogyan lehetséges egy egyház túlélése egység és sokszínűség nélkül?” E két fogalom nemhogy nem ellentétes, hanem kiegészíti egymást, mint egy érme két oldala.
Sokszínű mormon arcok
„Azért immár nem vagytok idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és házanépe az Istennek.” Efézusbeliek 2:19
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyre változó képet mutat. Az egyházat valaha elsősorban észak-európai származású emberek alkották, és Utah államban összpontosult minden, ám tagjainak száma a XX. század közepe óta világszerte növekszik. Mára ez a kép színesebb és változatosabb mint valaha, megjelenítve minden faji és kulturális hovatartozást.
Van, akinek meglepő lehet ez a mozaik. Az utolsó napok szentjei a világ 190 országában élnek, 120-nál is több nyelven beszélnek, és közel 30 000 gyülekezetben imádják Istent. Brazilok működtetik az egyházat Brazíliában. Japánok szervezik a munkát
Japánban. Németek tanítják az evangéliumot a németországi egyháztagoknak. Az egyház ráadásul időnként egyes etnikai kisebbségek igényeihez igazodó gyülekezeteket is létrehoz, például a chicagói lengyelek, a Salt Lake City-i kínaiak vagy a massachusettsi kambodzsaiak esetében.
A világ különböző helyeiről érkező misszionáriusok több mint 400 missziós területen szolgálnak. Egy Olaszországból érkezett fiatalember talán pont egy angliai, mandarin nyelvű misszióba kerül. Egy ausztrál fiatal nő esetleg egy kaliforniai hmong nyelvű misszióban fog szolgálni. Egy idős idahói házaspárt talán egészségügyi misszióba hívnak el Indiába. Ezek az önkéntesek belemerülnek az idegen kultúrákba, és szeretik az általuk szolgált embereket.
A statisztikák azonban nem mutatnak meg mindent. A történet jelentős részét a kulturális kifejezési formák közvetítik.
Elég megnézni egy kulturális ünnepséget az egyház bármely templomának felszentelésén, hogy megtapasztaljuk a világ népeinek élénk jelenlétét. Legyen szó akár a kelet-európai népek művészetéről az Ukrajnai Kijev templom esetében, vagy az Argentínai Buenos Aires templomnál bemutatott lelkes néptánc előadásokról – ezek az ünnepségek az ottani utolsó napi szentek hazai zenéjét és viseletét jelenítik meg.
A világ mormon művészei részére háromévente rendezik meg a Nemzetközi Művészeti Versenyt (International Art Competition). Erre az egyházi szervezésű eseményre festményekkel, rajzokkal, illusztrációkkal, fényképekkel, szobrokkal és más művekkel neveznek a résztvevők. Az eklektikusan egymás mellé helyezett munkák a vallásos elmélkedés és a lelki képzelőerő alkotóerejének mélységeiről tanúskodnak. A résztvevők magukon viselik saját kulturális örökségük jellegzetességei és a saját térségük iránti fogékonyságuk jegyeit. Egyetlen látásmód sem nyomja el a többit, és mindenen keresztülragyog az evangélium sokszínűsége.
Az utolsó napok szentjei minden országban és helyen gyarapítják a saját kultúrájukat. Etnikai hovatartozásuktól vagy külső megjelenésüktől függetlenül ugyanannak a Mennyei Atyának a gyermekeiként közös identitással rendelkeznek. A faji hovatartozás meghatározó része emberi mivoltunknak. Ezek a különbségek kétségtelenül gazdagítanak, ám Jézus Krisztus evangéliuma mindegyiken felülemelkedik.
Amiképpen Krisztus teste
„Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is.” 1 Korinthusbeliek 12:12
Az evangélium szerinti élet nem követeli meg, hogy bárki is feladja azt, amitől egyedi. Az identitás- és jellemformáló tulajdonságok az egyház közös javát is szolgálják. Az Újszövetségben Pál apostol Krisztus testéhez hasonlította az egyházat. Abban az időben a Földközi-tenger térségének sokféle kultúrája és nemzetisége adott otthont az egyház gyülekezeteinek. Ezt írta: „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg” (1 Korinthusbeliek 12:13). Ez ma is így van. Az egyháztagok faji és nemzetiségi hovatartozása gyakorlatilag az egész világot leképezi, és mindannyian fontos részei az egésznek.
Minden különbözőségük ellenére, az utolsó napok szentjei megnyugvásra lelnek mindabban, ami közös bennük. Bárhova utazzanak is – legyen az Szöul, Sao Paulo vagy Szentpétervár –, vallási csoportjaik mindenütt ugyanazt a közösségi élményt nyújtják számukra. Közösek a hitelveik, a megszokott szóhasználatuk és az egymással való törődés iránti elkötelezettségük. Habár politikai vagy gazdasági kérdésekben eltérhet az álláspontjuk, e véleménykülönbségek megértő és tapintatos kezelése közös fejlődésre ad lehetőséget.
Aki belép egy mormon kápolnába és meghallja a mormon istentisztelet ismerős ritmusát, úgy érzi, hazaérkezett. A vasárnapi istentiszteletek mind ugyanazt az elrendezést követik, hasonló zenével és ugyanazzal a szent úrvacsorával. A prédikációk ugyanazokra a szentírásokra támaszkodnak, a tanítók ugyanazokból a leckékből tanítanak. Ugyanazokat a forrásanyagokat fordítják le és osztják szét az egyház minden gyülekezetének. Mégis minden utolsó napi szent másképpen fogadja be az élményt. Az eltérő egyéni és társadalmi körülmények mellett létezik egy egységes evangéliumi kultúra is.
Végső soron tehát nincsenek észak-amerikai utolsó napi szentek, dél-amerikai utolsó napi szentek, európai utolsó napi szentek, afrikai utolsó napi szentek, vagy ázsiai utolsó napi szentek. Egyszerűen csak utolsó napi szentek vannak.