Sajtóközlemény

Elismerésben részesítették az egyház nőtagjait

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában a nők kerültek középpontba az egyház honlapjain és közösségi média csatornáin a márciusi Nők Történelmi Hónapja alkalmából. Az Egyháztörténeti Részleg az egyház történelmének női szereplőit mutatta be a honlapján. A közzétett anyagok képeket és rövid történeteket tartalmaznak, és a Facebookon és Twitteren is megtalálhatók.

Az egyik legutóbbi posztban ez áll: „Amy Brown Lyman 1940-től 1945-ig szolgált a Segítőegylet általános elnökeként. Belle Spafford 1945-től 1974-ig vezette a Segítőegyletet. Mindketten nagy hatással voltak arra, ahogyan az egyház ma a munkáját igyekszik végezni.”

A Women of Conviction [Hit asszonyai] címet viselő egyháztörténeti sorozat szintén olyan nőtestvérek történetét mutatja be, akik szolgálatukkal örökséget hagytak a jövő nemzedékei számára. Egy friss cikk Mabel Jones Gabbott történetét írja le, aki számtalan újságcikket és verset írt az egyházi folyóiratoknál eltöltött hosszú évei alatt. Tizenhat elemis ének és négy egyházi himnusz szövegét is neki köszönhetjük.

2015. március 17-én, kedden ünnepelte a Segítőegylet fennállásának 173. évfordulóját. A Segítőegylet általános elnöksége nemrégiben egy Church News újságcikkben osztotta meg gondolatait ezen évforduló, és e női szervezet célja kapcsán, mely közel 7 millió nőt képvisel világszerte.

Linda K. Burton nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke, és más egyházi vezetők a Facebookon osztották meg gondolataikat az egyháztörténet női szereplőiről.

Életem számos napján érzem az elhívásom rám nehezedő súlyát. Ilyenkor mindig az olyan előttem szolgált állhatatos nőkből merítek erőt, mint amilyen a rendkívüli Emma Smith is volt. (Emma Smith Joseph Smithnek, az egyház első elnökének a felesége volt.)  Oly nagyra becsülöm az erejét, és inspiráló számomra az ő következetes, önzetlen szolgálata, az odaadása és a bizonysága! Önöket ki inspirálja? ‪#‎ldswomen‬‬

Linda S. Reeves nőtestvér, a Segítőegylet általános elnökségének második tanácsosa elmesélt egy történetet egy varrókészletről, mely egykor a dédanyjáé volt. Ezt a Facebook oldalán tette közzé.

Az édesanyám halála után a holmijai közt nagy kincsre bukkantam. Egy kis varrókészletre, melyhez nagyapám, Harry Andrew Welsch, aki Anna fia volt, egy kis üzenetet csatolt, édesanyámnak címezve azt. Ez áll rajta: „Kedves Barbara! Ezt a varrókészletet 1918 karácsonyán Franciaországból küldtem ajándékba az édesanyámnak. Mielőtt elhunyt, azt kérte, hogy adjuk majd neked. Őrizd meg örökre és emlékezz az édesanyámra! Nagyon szeretett téged. Szeretettel: Apa” Rendkívül hálás vagyok azért a példáért, melyet Krisztus tanítványaként a dédanyám mutatott az édesanyámnak. Most, három nemzedékkel később, áldottnak érzem magam, és inspirál az a tudat, hogy az édesanyám és a dédanyám, Anna Willi Welsch ilyen elkötelezettek voltak az Úr iránt. Önöket ki inspirálja? ‪#‎LDSwomen‬‬

Bonnie Oscarson nőtestvér, a Fiatal Nők általános elnöke a Facebook oldalán az egyik hőséről írt, a Fiatal Nők egy korábbi elnökéről, Ruth May Foxról, aki egyben költő is volt.

Az egyik kedvenc himnuszom a „Carry On”, melyet az egyik hősöm, Ruth May Fox írt. Fox nőtestvér a Fiatal Nők harmadik általános elnöke volt, 12 gyermek édesanyja, költő és szüfrazsett! A jelmondata azt volt: „Vagy Isten királysága – vagy semmi!” Imádom azt, amiért harcolt! Az Önök életére mely nők voltak hatással? ‪#‎LDSwomen‬‬

Az egyház egyes Mormon Sajtószoba oldalai a világ több országából szintén beszámoltak olyan eseményekről, melyeket a nemzetközi nőnap alkalmából rendeztek meg 2015. március 8-án, vasárnap. A Dominikai Köztársaságban a Segítőegylet egy összejövetelt tartott, melyen 1250 nő vett részt, hogy tisztelegjenek a helyi női kormánytisztviselők előtt. A kanadai sajtószoba oldalán megjelent egy cikk a Segítőegylet szervezetéről. Az ausztrál sajtószoba is leközölt egy történetet a Segítőegyletről. „A mormon nők a világ egyik legnagyobb női szervezetéhez tartoznak” – állt a cikkben.

8 évnél idősebb lányok, fiatal nők és felnőtt asszonyok gyűltek össze a Salt Lake Cityben található Konferencia-központban március 28-án, hogy részt vegyenek az általános női ülésen, mely a 185. Éves Általános Konferencia első ülése.

Ha szeretne bekapcsolódni az egyház női tagjairól szóló párbeszédbe, kövesse az #LDSWomen, az #LDSHistory és a #ShareGoodness hashtageket a közösségi médiák oldalain.

 

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.