Az egyház 1878-ban Elemi néven összetett programot dolgozott ki a gyermekek tanítására. Célja az, hogy Jézus Krisztus evangéliumára tanítsa a gyermekeket és segítsen nekik annak tantételei szerint élni.
A program minden 3 és 11 év közötti gyermekre kiterjed, és minden vasárnap két órán át tart, míg a szülők a szokásos heti gyűléseiken vesznek részt. Jelenleg világszerte több mint egymillió gyermek jár az Elemibe.
Az Elemi két részre oszlik – „közös foglalkozásra” és külön osztálytermi oktatásra. A közös foglalkozás lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy olyan tevékenységekben vegyenek részt és olyan énekeket énekeljenek, amelyek evangéliumi tantételeket tanítanak.
A gyermekek emellett rendszeresen tartott „tevékenységi napokon” vesznek részt, amelyek lehetőségeket biztosítanak nekik arra, hogy különböző mozgásos, kreatív, kulturális és szolgálati tevékenységeken együtt jól érezzék magukat. A tevékenységi napok lehetőséget adnak a gyermekeknek azon tantételek gyakorlatba történő átültetésére, amelyeket vasárnap az Elemiben, illetve otthon tanultak.
A 8 és 11 év közötti gyermekek személyes célokat tűznek ki maguk elé az Istenbe vetett hit kalauzban, amelyek segítenek nekik az evangéliumi tantételek szerinti életben, bizonyságuk kifejlesztésében és a barátkozásban. Arra is segít nekik felkészülni, hogy 12 évesen majd belépjenek a Fiatal Férfiak vagy a Fiatal Nők programjába.