Sajtóközlemény

Halandó angyalok Szlovákiában

Az emberbaráti szolgálatban a csodák gyakran hétköznapi embereken keresztül érkeznek.

Scott Kozak elder és Kelly Kozak nővér misszionárius házaspárként szolgálnak Szlovákiában és Lengyelországban Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza emberbaráti segítségnyújtási igazgatóiként. Azon munkálkodnak, hogy segítsenek egy mélyszegénységben élő roma közösségnek Nyíregyházától mintegy 80 kilométerre északra, a szlovákújhelyi Karolov Dvorban, hogy tűzifát tudjanak beszerezni a főzéshez és fűtéshez.

2023 februárjában Kozakék arról számoltak be, hogy bár nagyon igyekeznek, nem találnak nagy mennyiségű, elérhető árú tűzifát a roma közösség számára. Február volt, és még mindig csípős hideg. Nagyon hálásak voltak azért a „gyengéd irgalmasságért", amelyet két jó ember - akik korábban semmilyen kapcsolatban nem álltak velük vagy a roma közösséggel - segítsége jelentett a helyzet megoldásában.

A romákat a világban számos helyen számkivetettként kezelik, és sokan élnek közülük mélyszegénységben, ahogy ezen a településrészen is. A hevenyészett otthonaikban csak kicsi, fatüzelésű tűzhelyekkel tudnak fűteni és főzni. Azonban a tűzifa ára Szlovákiában több mint a kétszeresére emelkedett. A rettegett európai energiaválság miatt Közép-Európában többen számítottak arra, hogy fával kell majd fűteniük az otthonaikat, Szlovákia pedig az egyik fő exportőre ennek a tűzifának.

A romák emiatt egyszerűen már nem tudták megfizetni a fát. A szükséges fűtőanyag magas költségéhez és mennyiségéhez még hozzáadódott a távolság és a szállítási költség kérdése: a falu három órára van a legközelebbi tüzéptől.

Aztán „két angyal sietett a megmentésünkre" - idézi fel Kozak elder. Amikor a nem sokkal azelőtt megismert Joseph Molnarral beszélgetett, megemlítette a tűzifával kapcsolatos nehézségeket. Joseph magára vállalta, hogy felhívja egy barátját, Jozef Karahutát, aki fűrészáruval foglalkozik. Megszerveztek egy találkozót a fatelepén Kozakékkal, hogy megbeszéljék, mire lenne szükség. Bár Jozef fűrészáruval és nem tűzifával foglalkozik, nagylelkűen megígérte, hogy jó áron összekészít egy nagy adag tűzifát, ami a tél hátralévő részében kitart majd a településen. Ráadásul megszervezték, hogy a fát három nap múlva már ki is szállítsák. „Ezek a férfiak szó szerint angyalok voltak, akik levezényeltek egy csodát és segítséget nyújtottak reménytelen helyzetű embereknek" - mondták Kozakék.

Jeffrey R. Holland elder Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Tanúságomat teszem az angyalokról, a mennyeiekről és a halandókról egyaránt. Amikor… azokról beszélünk, akik eszközök Isten kezében, jusson eszünkbe, hogy nem minden angyal érkezik a fátyol túloldaláról. Néhányuk közöttünk jár és beszélgetünk velük - itt, most, minden egyes nap. Néhányuk a saját környezetünkben él."

Kozakék szavaival élve: „Mennyei Atyánk továbbra is megáld minket azokkal a forrásokkal, melyekkel eleget tudunk tenni missziós megbízásunknak, hogy megáldjuk Isten gyermekeit. Bizonyos esetekben pedig ezeket a forrásokat az Ő gyermekei jelentik." A Kozak házaspár Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza 50, Európában szolgáló teljes idejű jólléti és önellátási misszionáriusa közé tartozik; világszerte több mint 200 misszionárius szolgál ebben a minőségben. Tapasztalatból tudják, hogy amikor követjük Jézus Krisztus felkérését, miszerint szeressük és szolgáljuk az embertársainkat, akkor Isten csodákat tesz - néha még angyalokat is küld.

Április 8-án van a nemzetközi romanap. Ez a nap a roma kultúra, történelem és művészet ünnepe, valamint mindarról szól, amivel a romák gazdagítottak megannyi nemzetet. Emellett a nap célja nagyobb nyilvánosságot adni annak a sok kihívásnak, amellyel szembenéznek. Több más etnikai kisebbséghez hasonlóan a romák is évszázadok óta társadalmilag kitaszított és hátrányos helyzetben élnek. Európában a romák nagyjából 80%-a mélyszegénységben él, ez alól a Karolov Dvorban élő közösség sem kivétel.

Számuk több millióra tehető, és elérheti Magyarország, Oroszország, Szlovákia, Szerbia, Spanyolország és Franciaország összlakosságának a 12%-át (a pontos szám nem ismert). Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza minden embert szolgál rassztól, vallástól, kultúrától vagy állampolgárságtól függetlenül. Az egyháznak 2022-ben 138 emberbaráti projektje zajlott Európában, több mint 351 000 embernek nyújtva segítséget.

Kozak elder és nővér, valamint Joseph Molnar és felesége, Ludmila barátsága egy egyszerű, kedves üdvözléssel indult. Kozak elder erről így mesélt: „Az Úr útjai kifürkészhetetlenek. Joseph és Ludmila szlovákiai születésűek, de 10 éven át az Amerikai Egyesült Államokban éltek. Ludmila felismerte Kozak nővér amerikai akcentusát, amikor üdvözölték egymást a társasházunk aljában lévő üzletben." Néhány percnyi beszélgetés után rájöttek, hogy a két család több mint 25 évvel ezelőtt a kaliforniai Irvine-ban egymás közelében élt. A fiaik mindketten jégkorongoztak. Amikor egy új jégkorongpálya nyílt Irvine-ban, Kozak elder és Joseph is ott voltak a nyitóünnepségen a fiaikkal - akár még egymás mellett is állhattak.

Huszonöt évvel később, majd' 11 000 kilométerre Irvine-tól, végre találkoztak, hogy „halandó angyalokként" megkönnyítsék a telet a Karolov Dvor határában élő roma közösségnek.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.