Sajtóközlemény

Közel-keleti cövek: 10 nap alatt 10 város

Megjelent: 2009. március 7., szombat. Az egyház egyik vitathatatlanul legkülönlegesebb cövekében nemrég hasonlóan különleges cövekkonferenciai gyűlések sorozatára került sor, amikor Jeffrey R. Holland elder a Tizenkettek Kvórumából a Bahraini Manama Cövek gyűléseit vezette, 10 napon keresztül, naponta mindig más városban és más országban. A gyűléssorozat egyik állomása Dubai volt, ahol az általános cövekkonferenciai ülésszakra – és ennek keretén belül az új cövekelnök elhívására – február 27-én került sor. A 26 évvel ezelőtt, 1983-ban Boyd K. Packer elnök által megszervezett cövekbe most tett először hivatalos látogatást egy apostol. Holland elder és felesége, Patricia, valamint Gerald Causse elder a Hetvenektől, és felesége, Valerie, 10 napon keresztül utazgattak a Bahraini Manama Cövekben, amely számos államot lefed az Arab-öböl térségében, és a régió 16 egysége is hozzá tartozik, többek között Dubai, Abu Dhabi, Katar és Bahrain városában. A cövekkonferencia utolsó, általános ülésszakán részt vevő 636 fő a korábbi, más városokban tartott ülésszakok résztvevőinek számával együtt elérte az 1500-at, az összesen 1950 tagot számláló cövekben. >A Dubai általános ülésszakon mondott beszédében Holland elder és Holland nővér figyelemre méltónak tartotta, hogy most milyen nagy számban gyűltek össze egyháztagok a világnak ezen a részén. „Történelmet írtok – mondta Holland elder, aki az egyház Közel-kelet Területét felügyeli. -- Talán csak később látjuk majd meg, hogy milyent. Azonban az Úr Lelke megáld titeket. Ez a konferencia is azt bizonyítja, hogy Isten ismer és szeret titeket.” Az utazás során Holland elder és Causse elder mindenhol az új cövekelnök elhívásával együtt járó szokásos papsági vezetői interjúkat tartott, majd gyűléseket helyi egyháztagokkal, ahol minden alkalommal támogatták az általános felhatalmazottakat. A Dubaiban tartott záró általános ülésszakon bejelentették és támogatták az új cövekelnökséget – Waldo D. Galan elnökkel, aki Dubaiban lakik, és a Ford Motor cég egyik vezetője. A gyűlést szélessávú internetkapcsolat segítségével közvetítették egyháztagoknak azokban a városokban, ahova Holland elder és Causse elder az ezt megelőző napokban ellátogatott. Holland elder emlékeztette a cövek tagjait, hogy az egyházról való egyik nagy bizonyság az a hetente megtapasztalt kinyilatkoztatás, amelyet a papsági elhívások átadásakor kapnak. „A konferenciának ezen az ülésszakán az egyház elnökeként támogattuk Thomas S. Monsont – mondta. – Támogattuk a tanácsosokat az Első Elnökségben, valamint a Tizenkettek Kvórumát az elhívásukban. Emellett támogattuk az új cövekelnököt és tanácsosait a világ ezen izgalmas szegletében. Számos más cövekhivatalnokot is támogattunk – férfiakat és nőket is –, valamint fiatal férfiakat, akik érdemesnek bizonyultak a melkisédeki papság elnyerésére. Mily csodás dolog olyan egyházhoz tartozni, ahol férfiak, nők és fiatalok egész gyülekezete nyújt önkéntesen olyan szolgálatot, amely részben azért jár sikerrel, mert mindannyian támogatjuk egymást – szó szerinti értelemben is felemelve kezünket egymás megerősítése végett, ahogyan Áron és Húr is felemelték Mózes kezét, amikor súlyos felelősség nehezedett rá [lásd 2 Mózes 17:12]. Ebben az egyházban se nem keressük, se nem utasítjuk vissza a szolgálat elhívását, de bizony senki nem tudna úgy szolgálni, hogy ne támogatná őt a gyülekezet többi tagja. Köszönöm, hogy »hordozzátok« azokat, akiket elhívunk a szolgálatra. Nélkületek sem ők, sem mi nem tudnánk elvégezni a feladatunkat.” A több állomásból álló gyűléssorozatról azt mondta Causse elder: „érdekes élmény egy héten át cövekkonferenciát tartani”. A dubai általános ülésszakon arra biztatta az egyháztagokat, hogy legyen bennük jószívűség. „Ne árnyékként éljetek, hanem fényként. Senki nem veheti el tőletek a szemetekben fénylő világosságot.” Holland elder elmagyarázta az egyháztagoknak, hogy „a szeretet, attól, hogy adnak belőle, nem lesz hiányos. A mennyek matematikája szerint a megosztott szeretet csak hatványozódik.” Bizonyságot téve a visszaállított evangéliumról, még azt mondta: „Nem számít, milyen élettapasztalatokban van részünk, szembenézhetünk azokkal, és győzedelmesen kerülhetünk ki belőlük, mert ez a munka igaz. A visszaállított evangélium ezen üzenete nem ravaszul kitervelt mese, hanem Isten valós igazsága.” Holland elder apostoli áldását hagyta a konferencia résztvevőin, és azt a kihívást intézte a férfitestvérekhez, hogy éljenek a papsági hivatalukhoz méltó életet, és váljanak Krisztus igaz tanítványaivá. A nőtestvéreknek azt tanácsolta, hogy legyenek büszkék arra, hogy nők Isten királyságában, a fiataloknak pedig azt, hogy igyekezzenek biztonságban maradni, legyenek boldogok és szeretetre méltók. Megáldotta a gyermekeket, a betegeket és a gyászolókat, kijelentve, hogy leginkább arra vágyik, hogy ugyanazt a tanúságtételt tegye, és ugyanazon áldásokat adja, amelyeket a Szabadítótól kapnának, ha jelen lenne. >– A cikket Scott Taylortól kaptuk.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.