Ahogy befejezéséhez közeledik a Róma templom építése, az építők irodáinak helyet adó kontérenek feleslegessé váltak. A munkavezetők és a segédszemélyzet a közelmúltban átköltöztek a már elkészült épületek egyikébe, a látogatók szálláshelyére.
Mivel az építkezés folytatásához ki kell üríteni az érintett területet, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza úgy döntött, hogy a jó állapotú konténereket közcélra adományozza. A három kiválasztott adományozott az Olasz Vöröskereszt, a helyi önkormányzat, valamint Borbona városa.

Az Olasz Vöröskereszt Római Szervezete két konténert kapott, amelyeket a menekültek megsegítéséért folytatott munkájuk során fognak felhasználni. Két további konténer a helyi önkormányzaté lett. Az egyiket a polgári védelmi szolgálatok fogják használni terepen, a másik pedig a vészhelyzeti hulladékelhelyezési szolgálatok munkájának összehangolásához kerül használatba. A 20 fennmaradó konténert Borbona városa fogja igénybe venni a földrengés következtében fedél nélkül maradt helyi hivatalok és önkormányzati tevékenységek elhelyezésére. A térséget 2016-ban sújtó természeti katasztrófa 299 halálos áldozattal és 388 sérülttel járt, valamint 4500 ember otthonát pusztította el.
Alessandro Dini-Ciacci elder, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza területi hetvenese a konténerek elszállítását úgy jellemezte, mint amely „újabb jelentős mérföldkő a Róma templom építése során.” A konténerek sorsára utalva megjegyezte, hogy a közcélra való átadásuk összehangban van az egyház azon állandó törekvésével, hogy megfogadja Pál intelmeit, amelyeket a Korinthusbeliekhez írt: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom” (1 Korinthusbeliek 13:1).
Élve az alkalommal, Dini-Ciacci elder arra kérte az egyháztagokat, valamint minden jóakaratú férfit és nőt, hogy találják meg a saját mindennapi lehetőségeiket egymás és a közösségük szolgálatára.