Sajtóközlemény

Magyarország köztársasági elnöke a hitről és a családról tartott előadást a BYU-n

Novák Katalin találkozott az Első Elnökséggel Salt Lake Cityben

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a héten a Brigham Young Egyetem (BYU) hallgatóival és oktatóival találkozott a Utah állambeli Provóban, hogy megossza meglátásait a hitről és a családról, valamint megismerje a hallgatók jövőre vonatkozó terveit.

„Azért vagyok itt, mert amikor másfél évvel ezelőtti megválasztásomat követően hivatalba léptem, eldöntöttem, hogy szeretném megragadni a lehetőséget, hogy találkozzak veletek: azon nemzedék tagjaival, akik meg tudják változtatni a jövőnket” – mondta az egyetemistáknak a magyar köztársasági elnök a Nemzetközi Tanulmányok David M. Kennedy Központjában 2023. szeptember 26-án. A BYU Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza Oktatási Szervezetéhez tartozik.

Novák Katalin – Magyarország első női, valamint legfiatalabban hivatalba lépett köztársasági elnöke – egyetemi hallgatók nagy létszámú csoportjával osztotta meg a hagyományos családdal és az Istenbe vetett hittel kapcsolatos tanácsait és személyes meglátásait. Beszédében elmondta: „Ha nem vállaltok gyermekeket, nincsen jövőnk, és a gyermekvállalás menti meg a világot. Ha nem lesznek jövőbeli nemzedékek, akkor nincs értelme megmenteni a bolygónkat.”

Kifejezte aggodalmát a világ számos pontján jellemző alacsony termékenységi arányszámmal kapcsolatban is. Mint fogalmazott, „Európában például egyetlen ország sincs, ahol a termékenységi arányszám elérné a kettőt. Egyetlen ország sem éri el a reprodukciós szintet, és ez igaz a nyugati világ egészére, illetve a világ fejlett országaira.”

Magyarország alkotmánya a hagyományos, férfi és nő közötti házasságot támogatja, jelentette ki a köztársasági elnök. „Olyan alaptörvényünk van, amely kiáll a családi értékek mellett.”

Magyarország köztársasági elnöke házas, és három gyermek – 20, 17 és 15 éves – édesanyja. Kiskorukban hat évet otthon töltött a gyermekeivel, mielőtt visszatért volna a munka világába. Novák Katalin véleménye szerint a családi élete tanított meg neki olyan készségeket, amelyek révén jobb vezetővé válhat. Ezek közé sorolta a tárgyaláskészséget, a rugalmasságot, a türelmet és mások megértését. „Szerintem arról van szó, hogy a család segít önmagunknak maradni és két lábbal állni a földön. Emellett – tette hozzá – segít megértenünk a mindennapos küzdelmeket is.”

„Ne féljetek a családalapítástól! Ne féljetek a gyermekvállalástól és attól, hogy igent mondjatok az életre! Ne tartsatok attól, hogy nem tudjátok majd valóra váltani a szakmai álmaitokat!” – buzdította az egyetemistákat a magyar vezető.

Novák Katalin az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatása során az Egyesült Nemzetek New York-i székházában a nők társadalomban betöltött szerepéről beszélt, valamint kormányzati és üzleti vezetőkkel találkozott.

A köztársasági elnök elmondta a hallgatóknak, hogy a keresztényi hitére való támaszkodás segíti őt közszereplőként. Úgy fogalmazott: „Ráébredtem, hogy nem vagyok egyedül. Jézus Krisztus velem van. Fontos megtalálni a módját, hogy kifejezésre juttassam a saját személyes hitemet és az Istennel való kapcsolatomat.” Hozzátette, hogy mindennap olvassa és tanulmányozza a Bibliát, és tanulócsoportokban vesz részt. „Időnként elfelejtjük, milyen fontos napi szinten táplálnunk a hitünket. Számomra például ez egy nagyon fontos része az életemnek” – fejtette ki Novák Katalin.

A köztársasági elnök a provói kampuszon tett látogatása során találkozott a BYU elnökével, C. Shane Reese-szel is.

Délután Salt Lake Citybe utazott, ahol a Templom téren találkozott az Első Elnökség tagjaival, akik megajándékozták a Mormon könyve egy példányával.

Magyarországon 5000-et meghaladó létszámú utolsó napi szent él, akik több mint 20 gyülekezetet alkotnak. Russell M. Nelson elnök a 2019. áprilisi általános konferencián jelentette be, hogy az egyháznak temploma fog épülni a magyar fővárosban.