Sajtóközlemény

Megnyílik a látogatók előtt a Németországi Frankfurt templom

Minden érdeklődőt várnak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza újonnan átépített Németországi Frankfurt templomának megtekintésére. A templom a 2019. szeptember 13., péntek és 2019. szeptember 28., szombat között tartott nyílt napok ideje alatt ingyenesen látogatható. A nyílt napok előtt néhány héttel már előre le lehet majd foglalni a helyeket a templeopenhouse.lds.org weboldalon.

A Frankfurttól néhány kilométerre északra elhelyezkedő Friedrichsdorf történelmi jelentőségű városában található templom hivatalos felszentelésére 2019. október 20-án, vasárnap, három ülés keretében kerül majd sor. 2019. október 19-én, szombaton, egy fiataloknak szóló áhítat kerül megrendezésre az egyház felsőbb vezetőivel.

 

A Németországi Frankfurt templom 2015-ben került bezárásra, és kezdetét vette az épület felújítása és kiegészítése – többek között egy új, a föld szintje alatt elhelyezkedő kereszteldével. A templom eredetileg az ötödik volt az Európában felépült templomok sorában, és a Németországi Freiberg templomot követően a második, amely Németország mai határain belül épült. A Frankfurt templom 1987-ben megrendezett másfél hétig tartó nyílt napjainak ideje alatt több mint 70 000 ember látogatott a szent építményhez.

Az egyház jelenleg mintegy 40 000 tagot számlál a Németországban működő több mint 159 gyülekezetében. Jelen pillanatban 201 működő, bejelentett vagy építés alatt álló templom található világszerte, melyek közül 14 Európában van.

Az utolsó napi szent templomok eltérnek azoktól az egyházi létesítményektől, ahol az egyháztagok a vasárnapi hódolatukat tartják. A templomot az Úr házának tartják, ahol Krisztus tanításait erősítik meg a házasságon, a keresztelésen és más olyan szertartásokon keresztül, amelyek a családokat az örökkévalóságra egyesítik.

A templomok céljáról, valamint az utolsó napi szentek életében betöltött jelentőségéről további információ található a http://www.mormon-sajtoszoba.hu/cikkek/templomok oldalon.

A Németországi Frankfurt templommal kapcsolatos további információkért látogass el a www.presse-mormonen.de honlapra.

STÍLUSKALAUZ-MEGJEGYZÉS:Amikor Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházáról ír, kérjük, használja az egyház teljes nevét, amikor először utalást tesz rá. További információért az egyház nevének használatáról tekintse meg az online Stíluskalauzt.