2011. június 5-én Russell M. Nelson elder, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Tizenkét Apostol Kvórumának tagja megszervezte az Oroszországi Moszkva Cöveket -- Oroszország első, egyben pedig a volt Szovjetunió második cövekét. A gyűlést a moszkvai Amber Plaza előadótermében tartották, melyen több mint 1100 ember vett részt azon a meleg, napsütéses napon.
A cövek olyan igazgatási egység, amely egy adott földrajzi területen (mely hasonlít a más vallások által egyházmegyének nevezett területekhez) számos gyülekezetet foglal magába (melyeket egyházközségeknek és gyülekezeteknek hívunk). Az egyház világszerte 2926 cöveket működtet.
Az Oroszországi Moszkva Cöveket hat egyházközséggel és három gyülekezettel hozták létre. Az új cövek elnöke Jakov Mikhajlovics Bojko lett; első tanácsosa Vlagyimir Nikolajevics; második tanácsosa pedig Viktor Mikhajlovics Kremencsuk. A cövek pátriárkája Vjacseszláv Viktorovics Protopopov lett.
Az egyház története Oroszországban közel 170 évre nyúlik vissza. 1843-ban az egyházat megalapító Joseph Smith elhívta az első két misszionáriust Oroszországba: Orson Hyde eldert a Tizenkét Apostol Kvórumából, valamint George J. Adamst. 1903-ban az egyik apostol, Francis M. Lyman elder, két felszentelő imát mondott el Oroszországban: az egyiket Szentpéterváron, a másikat pedig Moszkvában. A bolsevik forradalom körüli politikai események azonban megakadályozták az egyház megalapítását Oroszország területén.
1990 januárjában utolsó napi szent misszionáriusok érkeztek Leningrádba, majd 1998 májusában Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát hivatalosan is elismerték Oroszországban. Moszkvában az Orosz Államszövetség Igazságügyi Minisztériuma központosított vallási szervezetként ismerte el az egyházat.
Az egyháznak jelenleg 116 gyülekezetben több mint 21 000 tagja van Oroszországban.